Frida Kahlo (Salma Hayek) felkavaró szépségű mexikói festőművésznő élete filmért kiáltott... 1922, Mexikóváros: Frida élvezi diákéveit és az egyre inkább rajongó férfiakat. Barátja, Alejandro (Diego Luna) sok érdekes embernek mutatja be, többek között Diego Rivera (Alfred Molina) festőnek. A felhőtlen időknek egy szörnyű buszbaleset vet véget. Frida hosszú időre ágyba kényszerül. Barátja elhagyja, csak szülei tartják benne a lelket. Édesapja festőkészlettel ajándékozza meg és Frida elkezd alkotni. A lábadozás után újra felkeresi Diego Riverát és megmutatja neki festményeit. Diegót lenyűgözi a lány vad tehetsége. Összeházasodnak és a kor legirigyeltebb és legünnepeltebb párjaként élnek a szabados erkölcsű művészvilágban. Mindketten elkötelezett kommunisták, vendégül látják a száműzött szovjet Trockij-t (Geoffrey Rush) és feleségét (Margarita Sanz), de Fridának emellett még egy igazi kapitalista, Nelson Rockefeller (Edward Norton) is udvarol.

Új-Zéland õslakói, a keleti partvidéken élõ maorik azt állítják, hogy õsük, Paikea bálna hátán érkezett meg a szigetre. A hagyomány szerint minden generációban a fiú örökös veszi át a családfõ szerepét. Azonban egy ikerpár születésekor a fiútestvér meghal, így a lány, Pai rendeltetett a jövõbeli családfõ szerepének betöltésére. Koro, a családfõ nem hajlandó beleegyezni, hogy lány unokája lépjen a nyomába. Pár évvel késõbb Koro a fejébe veszi, hogy törzse folyamatos szerencsétlensége Pai születésével kezdõdött, ezért összehívja embereit, hátha köztük van a leendõ vezér. Pai a világon mindenkinél jobban szereti Koro-t, de szembe kell szállnia vele és a több ezer éves hagyománnyal, hogy bebizonyítsa: õ az igazi örökös.

Egy nyár a Góbi sivatagban, Mongólia déli részén. Egy nomád család segédkezik a tevék születésénél. Az egyiknél komoly nehézségekbe ütközik a kicsi világrahozása. Miután mégis megszületik a kis tevebébi, anyja nem akar tudomást venni róla, nem eteti, és nem gondozza. A hagyomány szerint, a mongolok ilyenkor hívnak egy hegedűst, hogy játékával elbűvölje a nőstényt, akiben a zene hatására talán újra feltámadnak az anyai ösztönök. Meseszerű, félig dokumentarista, félig megrendezett film, elbűvölő képekkel a sivatagról, lassú tempóval, kevés dialógussal. Megkapó történet távoli vidéken élő emberekről, akik a hagyomány és a modernitás között keresik a helyüket. A film elsősorban a mongóliai nomádok életét mutatja be, bizonyos részekben azonban fény derül az ulánbátori városlakók életének körülményeire is, ami a rendszerváltás utáni változásokat láttatja. Mongóliában a népesség fele ma már városokban él, ahol a globalizáció hatásai - előnyök és hátrányok - egyre nyilvánvalóbbak.

Helen Keller (Hallie Kate Eisenberg) halmozottan hátrányos lány, akit kezelhetetlen állapota miatt szülei teljesen elzárnak a külvilágtól. Helen csupán dührohamaival képes kommunikálni és ezért szülei már az intézeti elhelyezésén gondolkoznak. Ekkor lép be az életükbe Anne Sullivan (Alison Elliott), a gyengén látó tanárnő, akiben megvan a beleérző képesség és a türelem kellő elegye, hogy Helent visszahozza ebbe a világba. A szülők eleinte ellenzik a tanárnő módszereit, ám hamarosan meglepve tapasztalják a bámulatos eredményt.

Apjuk hirtelen halála után, a négy gyermek a nagymamához költözik, aki nem túl kedves hozzájuk. A Dollanganger gyerekek szívszorító történetet a gyerekkortól a felnőtté válásig , hogy megtudják mi volt az a szörnyű titok, amely a család szenvedéseit és borzalmas tragédiáját okozta.