Dora, az egykori tanárnő a forgalmas pályaudvaron üldögél asztala mögött. Analfabéták helyett ír levelet, ezzel tartja el magát. Egy nap egyik ügyfelét halálos baleset éri, akinek fia, Josué magára marad. Dora úgy érzi, hogy segítenie kell a gyermeken, de nem vállalkozik rá, hogy magához vegye. Inkább útnak indul a kisfiúval, hogy megkeressék az apját.

Sebastiao Saldago, az ismert fotográfus pályafutásának negyven évében átutazta a kontinenseket. Szemtanúja több nemzetközi konfliktusnak, közelről láthatta az éhínség sújtotta vidékeket, ezúttal azonban az érintetlen tájra kalauzolja el a nézőjét. Egy dokumentumfilm, mely egyszerre tiszteleg a bolygó szépsége, és Salgado emléke előtt.

A keményen dolgozó Val 13 éve él bentlakásos házvezetőnőként egy jómódú Sao Paulo-i család házában. Elégedett életével, de állandó bűntudat kínozza lánya, Jessica miatt, akit annak idején rokonainál hagyott Brazília északi részén. Amikor Jessica váratlanul felbukkan Sao Paulóban, hirtelen felborul a házon belül uralkodó szigorú társadalmi rend.

Ernesto Guevara 23 éves orvostanhallgató, a 29 éves Alberto Granado biokémikus. A romantikus kalandokat kedvelő barátok egy rozoga Norton 500-assal hagyják el Buenos Airest. Bár nyolc hónapos utazásuk során a motor cserbenhagyja őket, nem adják fel - stoppolnak, és folytatják az útjukat. Az emberek révén, akikkel útközben találkoznak, más szemmel kezdik látni Latin-Amerikát, a változatos tájak is átformálják véleményüket a kontinensről. Eljutnak Machu Picchuba, ahol a hatalmas romok és az inka örökség rendkívüli jelentősége mély benyomást gyakorol rájuk. Amikor Peruba érkeznek, egy Amazonas-menti lepratelepre, mindketten megkérdőjelezik annak a fejlődő gazdasági rendszernek az értékét, amely olyan sokak számára sem jelent semmi haladást. A telepen szerzett tapasztalataik következtében etikai és politikai nézeteik is gyökerestől megváltoznak, ami erőteljesen meghatározza majd további életútjukat.

A hatéves Thomas legjobb barátja féltestvére, a 12 éves Francisco. Julieta megkönnyebbüléssel és örömmel fogadja, hogy fia, Francisco olyan jól kijön második férjével és annak fiával, Thomas-szal, de néhány szomszéd rossz szemmel tekint a szerintük túl közeli, már-már "egészségtelen" barátságra. Ahogy a fiúk egyre cseperednek, a köztük levő kötelék úgy erősödik. Szüleik halála után a 21 éves Thomas és a 27 éves Francisco végül hajlandóak szembenézni a ténnyel, hogy testileg is vonzódnak egymáshoz.