Andy szobájában vidám élet folyik! Különösen akkor, amikor a szoba gazdája távol van, ugyanis ha senki nem figyeli őket, megelevenednek a játékok. Woody a főnök, az öreg harcos, a beszélő seriff-rongybaba. De ott van még Mr. Krumplifej, aki szerelemre vágyik, Rex, az ijedős dinoszaurusz, Guba a tudálékos perselymalac, kalandvágyó katonák, kacér öltöztetőbabák és a többiek. Ám egy nap új társuk érkezik: Buzz, a hipermodern, csillagközi lézerharcos. Két dudás még egy gyerekszobában sem fér meg. Buzz és Woody hamar ellenségek lennének, ha nem zuhannának ki véletlenül az ablakon, és nem kéne együtt megküzdeniük a valódi világgal, hogy száz kaland, veszély és viszontagság után végre visszajuthassanak Andyhoz.

Amikor a felnőttek leoltják a gyerekszoba lámpáját, a szekrényből szörnyek bújnak elő, hogy ijesztgessék a kicsiket. Ezt minden gyerek tudja. Azt viszont kevesebben sejtik, hogy a rémes figurák nem azért huhognak, mert élvezik. Egyszerűen ez a munkájuk. Sully, az óriás szőrmók az egyik legsikeresebb alkalmazott a cégnél, ő a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat, s ezzel a világának energiát gyűjtsön. A két menő rémisztő hétköznapjai azonban szőröstül-bőröstül kifordulnak, amikor egy Boo nevű kislány a szörnyek világába téved.

Andy épp egyetemre készül, így Woody, Buzz és a többi hűséges játék aggódni kezdenek bizonytalan jövőjük miatt. Mint később kiderül, joggal. Jesse szerint a játékoknak kezükbe kell venni az irányítást, s meggyőzi a többieket, hogy a Sunnyside Óvodába vegyék az irányt, ahol tudomásuk szerint mindenkivel játszanak. A féktelen gyerkőcök már alig várják, hogy rájuk tehessék ragacsos kis mancsaikat, ráadásul rövidesen Woody-ék tudomására jut, hogy volt gazdájuk keresi őket. Hőseinknek menekülniük kell, így "egy mindenkiért, mindenki egyért" alapon csatlakoznak az ottani játékokhoz, hogy együtt megtervezzék, és véghez vigyék nagyszabású szökésüket. Jelmondatuk: "Egy játékot sem hagyunk hátra!". Nehezíti helyzetüket, hogy néhány új barátjuk közel sem olyan barátságos, mint hitték.

Judy (Barbra Sreisand) temperamentumos ifjú diáklány, akinek be sem áll a szája és aki - ha kell - közönséges is tud lenni. Egy kongreszuson megismerkedik egy meglehetősen félénk zenetudóssal, Howarddal (Ryan O'Neal). A férfit elbűvöli, de el is bizonytalantja a lány szertelen viselkedése. A zenész, Judyval együtt akaratán kívül számos zűrzavaros helyzetbe keveredik, többek között ékszerrablásba is. A krimi és az érzelmes szerelmi románc határán táncoló filmkomédia őrült hajtóvadászatba torkollik.

Humbert Humbert, az elvált professzor francia irodalmat tanít. Az angol tanár az egyik amerikai kisvárosba, Ramsdale-be utazik, ahol tanári állást kapott. Az özvegy Charlotte Haze albérlője lesz, akinek van egy alig tizenöt éves kislánya. A férfi hamarosan beleszeret a koraérett Lolitába. Titokban viszonyt kezdenek, bár a lány nem táplál mély érzéseket iránta. Humbert végül feleségül veszi Charlotte-ot, hogy a lány mindig a közelében legyen. Kapcsolatuk persze nem marad titokban, amikor Charlotte rájön a valóságra, ki akarja tenni Lolitát a házból. Humbert megöli az asszonyt.

Prágában járunk, a vasfüggöny még tartja magát. Louka, a zenész a nőbolond agglegények boldog és felelőtlen életét éli. Anyagi téren azonban már korántsem áll olyan jól, mint nőügyekben. Ezért egyezik bele, hogy pénzért névházasságot kössön egy ismeretlen orosz nővel, akinek csehszlovák útlevélre van szüksége. A házasság megköttetik: csakhogy Louka számításába apróbb hiba csúszik. "Felesége" ugyanis megszökik, s neki csupán egy kis csomagot hagy emlékül: kisfiát, Kolját. A megrögzött cseh szívtipró meg a gondjaira bízott pöttöm orosz mulatságos, megható kalandjaihoz az 1989-as év eseményei meg az örökké csodálatos Prága szolgáltatnak hátteret.

Egy autóbuszos kirándulás során Rosalbát, a pescarai háziasszonyt legnagyobb bosszúságára egy útmenti kávézóban hagyják. Ahelyett, hogy megvárná, hogy férje és gyerekei visszajöjjenek érte, kissé durcásan úgy dönt, inkább hazaindul egyedül. Hamarosan felveszi egy kocsi, amely a számára teljesen ismeretlen Velencébe viszi. Másnap vasárnap, s itt kezdődik csak igazán Rosalba kalandja. A rövid kitérőből, Rosalba családjának írt levelének megfogalmazása szerint "kisebb vakáció" lesz. Férje, Mimmo nem lát a dühtől. Amikor megtudja, hogy egyik alkalmazottja, egy vízügyi szakember nagy krimiolvasó, Velencébe küldi, hogy keresse meg a feleségét.Rosalba időközben új életet kezdett. Egy öreg anarchista virágárusnál talál munkát, a kissé naiv, izlandi származású pincérnél, Fernandónál lakik, és közeli barátságot köt a szomszédban lakó kozmetikus-masszőr Graziával.

Miután Ruby, a filozófikus lelkületű gengszter sikerrel elrejtette hatalmas zsákmányát, rács mögé kerül. A börtönben csak egyetlen dolog jár a fejében, hogy bosszút álljon a férfin, aki megölte a nőt, akit szeretett. Quentinnak nagyon kevés dolog jár a fejében, de azért ahhoz elég, hogy nagyon kedves legyen és roppant bőbeszédű. Egyik cellából a másikba vándorol, mivel fogolytársai nem tudják elviselni a szószátyár óriás szakadatlan szövegelését. Végül Ruby mellé teszik, a mellé a gengszter mellé, aki némasági fogadalmat tett. Quentin úgy véli, végre érdeklődő hallgatóságra talált, így megállás nélkül beszél szótlan cellatársához, és azt is eldönti, hogy Ruby a legjobb barátja, és mindig, mindenben vele marad.

Minden családnak van rejtegetnivalója, apró-cseprő, kisebb-nagyobb titka mindnek van. De amit a látszólag átlagos életvitelű Smith házaspár takargat a külvilág és egymás elől, hát olyan biztosan kevésnek van. Jane (Angelina Jolie) és John (Brad Pitt) valójában jólfizetett, megbízhatóan hatékony munkát végző bérgyilkosok, akik ráadásul két, egymással szemben álló szervezetet szolgálnak. Minden megy a megszokott mederben addig, míg egy nap egymás meggyilkolására kapnak megbízást. Kénytelenek hát hazavinni munkájukat, és a békés külvárosi otthonban egyik pillanatról a másikra elszabadul a pokol.

Los Angeles, napjainkban - tizenegy férfi és nő életét követjük nyomon. Mindannyiuk életének fontos része a szerelem és a szeretet.

A világszerte nagy sikerrel játszott vígjáték főhőse Mick Dundee kedélyes, és kissé faragatlan krokodilvadász, aki szinte egész életét az ausztráliai őserdőkben töltötte. Ám egy napon felfigyel rá a világ, amikor híre megy, hogy egyik expedíciója során egy krokodil majdnem letépte a fél lábát, ő pedig sebesülten egy teljes héten át vonszolta magát a dzsungelen keresztül segítségért, és csodával határos módon túlélte ezt a kalandot. Sue Carlton, egy vállalkozó szellemű New York-i riporternő elhatározza, hogy felkeresi a hőst és személyesen készít interjút vele. Pénzt és fáradságot nem sajnálva felkutatja Krokodil Dundee-t, hogy együtt - nem kevés kaland árán - rekonstruálják az eseményeket. Ám a sikeren felbuzdulva Sue ráveszi Mick-et, hogy kísérje el őt New Yorkba, ami elképesztő világ egy vadász számára, aki soha nem látott még nagyvárost, és több mint 40 embert egyszerre egy helyen.

Franco Zeffirelli önéletrajzi ihletésű filmjében gyermekkorának csodálatos színhelyére kalauzolja el nézőit, Luca (Baird Wallace) sorsán keresztül. Gazdag édesapja a Firenzében élő angol kolónia egyik hölgytagjára bízza vadházasságból született fiát, miután édesanyja elhunyt. Mary (Joan Plowright) szeretettel neveli Lucát, aki részt vesz a zárt, sznob társaság mindennapjaiban, a második világháború előestéjén. Hamis illúziókba ringatják magukat az angolok. Mussolini szavát készpénznek veszik, védettnek érzik magukat. Néha megjelenik közöttük Elsa (Cher), az amerikai műgyűjtő és kalandor nő. A háború elején internálják az angolokat, Amerika hadba lépésekor pedig az amerikaiakat is. Elsa rájön, hogy jelenlegi férje besúgó, aki ráadásul ki akarja forgatni teljes vagyonából, és az életére tör. A kis közösségnek össze kell fognia a nehéz helyzetben: a tét mindannyiuk életben maradása.

Parádés szereposztású, Oscar-díjas film, amelyben öt tolvaj a lehetetlenre vállalkozva akarja a "nagy dobást" véghez vinni Isztambulban. Melina Mercouri tolvajként mutatkozik be és nem titkolja hogyan érez a legcsodálatosabb smaragd iránt. El akar lopni egy lenyűgöző drágakövekkel kirakott tőrt a múzeumból.

Három világhírű rendező egy-egy hamisítatlan New York-i történetet mesél el. Scorsese Élettapasztalatok epizódja Dosztojevszkij A játékos című elbeszélésén alapul, a rögeszméjével vívódó, önmegaláztatásra hajlamos festő és modelljének szenvedélyes, tragédiába torkolló kapcsolatát mondja el. Coppola napfényes szerenádjában, Az élet Zoe nélkül című epizódban fölcserélődik a gyerekek és a felnőttek világa. A befejező részben (Ödipusz, mi fáj?) Woody Allen hősét rémálom kínozza, az életét megkeserítő anya figurája ölt gigászian nyomasztó méretet.

Néhány jó barát az étteremben üldögélve fogadást köt: minden történetből lehet vidám és tragikus filmet írni. Itt van mindjárt Melinda figurája. A lány öngyilkosságot kísérel meg, sok nyugtatót vesz be, és mielőtt még elvesztené az eszméletét, bekopogtat régen látott barátaihoz, a manhattani művész házaspárhoz, akik éppen egy producer számára tartanak partit. A történet innentől kettéválik, és felváltva követik egymást a tragikus és komikus fordulatok. A két Melinda végigjárja szomorú, illetve vidám útját a bukásig vagy a megtalált szerelemig. (port.hu)

Hamupipőke története nem mese. Vagy ha az, a mesék manapság is valóra válhatnak: még New Yorkban is. Marisa Venture egy elegáns szálloda szobalánya. Egy nap játékból felpróbálja egy vendég estélyi ruháját, véletlenül rányit egy férfi, rámosolyog, ő visszamosolyog és amikor legközelebb találkoznak, a férfi meg van róla győződve, hogy a csodálatos nő, akivel megismerkedett ötcsillagos vendég az ötcsillagos szállodában, akárcsak ő. Marisa nem hazudik, de azért nem vallja be az igazságot. Bujkál, füllent, trükközik: miközben egyszerű szobalány a hotelben, vendég is: nappal mos és vasal, este új lovagja karján belibben a kivilágított étterembe. De ő is sejti, hogy ez nem tarthat soká: előbb-utóbb lebukik, és egyáltalán nem biztos, hogy rajta múlik, melyiket választja a két élete közül.