A César-díjas Mikrokozmosz nem szokványos természetfilm, inkább rovar-eposz, hősökkel, istenekkel. A film címe beszélő cím, a körülöttünk lévő mikrovilágot, magát a mikrokozmoszt teszi láthatóvá a biológus páros. A Mikrokozmoszban egy és negyed órán át minden szöveg, narráció, ismeretterjesztő információ nélkül élhetjük át az apró, fűközeli lények: rovarok, csigák, lepkék életét. Olyan ez a film, mint egy szimfónia vagy mint egy ősi mítoszokat rejtő képeskönyv. Nem természetfilm, nem dokumentum, nem ismeretterjesztő oktatófilm, hanem a valóság valószerűtlen látása, egy nem létező perspektívából való szemlélése, mely így egy valótlan valóságot teremt, ismert lényeket tesz idegenné, saját világunkat a képzelet alkotásává változtatja, vagyis ez a film - ahogy maga nevezi magát - "természeti fikció".
Egyhangú, unalmas életet él Amanda, az elvált fényképész. Ám minden a feje tetejére áll, amikor egy nap az élete - szó szerint - elemeire bomlik, felfedve azokat a sejteket, sőt, molekuláris és kvantumvilágokat, amelyekből áll. Amanda úgy érezheti magát, mint Alice Csodaországban. Különböző személyekkel és különös helyzetekkel találkozik, amelyek arra késztetik, hogy átgondolja emberi kapcsolatait, a férfiakhoz való viszonyát, az élethez való hozzáállását. Eközben tudósok és misztikusok mondják el véleményüket a világról, a vallásról, a tudományról. A film sajátos kísérlet, hogy bejárjuk az emberi öntudat eddig még feltérképezetlen területeit.