Hedwig, a rockénekes Hanselként született, és nehéz körülmények között nőtt fel. Hansel találkozik a jóképű amerikai katonával. A férfi azt ígéri, magával viszi Amerikába, egy feltétellel, ha nővé operáltatja magát. Az operáció azonban nem sikerül, így a nevét Hedwigre változtató Hansel kilátástalan helyzetbe kerül. Hedwig mindenféle munkát elvállal, hogy megéljen, miközben énekesnőként is fellép. Megismerkedik a tizenhat éves, vallásos Tommyval. Összebarátkoznak, ám Tommy ellopja Hedwig dalait, és igazi rocksztár lesz belőle, amiről Hedwig mindig is álmodott.

A nyári szünidőnek vége, és a Ridgemont High diákjai újra az osztálytermekben vannak. Linda, a gazdag szókinccsel rendelkező lány tippeket ad Stacynek, hogyan csábítsa el a fiúkat. Stacy úgy viselkedik, mintha legalább 19 éves lenne, a valóságban azonban alig 15. Marknak nagyon tetszik Stacy, csak nem tudja, hogyan közeledjen hozzá. Mike, a főnöke elárulja neki a csábítás trükkjeit. Mark randira hívja Stacyt, aki éjszaka kiszökik otthonról, hogy találkozhasson vele. A lány bátyja, Brad közben úgy érzi, nagyfiú lett már, és gyakorolja, hogyan kell szakítani barátnőjével. Amikor azonban kirúgják munkahelyéről, nagyon hiányzik neki Lisa.

A Pacific Vista gimi pomponos szurkolócsapatának kapitánya, Britney az iskola egyik legnépszerűbb és legaktívabb tanulója. Nem csoda, hogy nagyot fordul vele a világ, amikor apja új munkahelye miatt elköltöznek, és másik iskolába íratják õt is. Az új suliban õ a kívülrõl jött idegen, akit eleinte mindenki hideg távolságtartással szemlél. Brit nem jön ki jól új osztálytársaival, és különösen komoly az ellentét közte és az új suli legnépszerűbb csaja - egyben a helyi pomponos szurkolócsapat kapitánya - Camille közt. Britney azért nem adja fel olyan könnyen, és jelentkezik a helyi pompon-lányok közé. Alighogy felvételt nyert a csapatba, máris izgalmas megmérettetés elõtt állnak a lányok: a fiatalok egyik kedvenc sztárja, Rihanna ugyanis pompon-lányokat keres új videoklippjéhez!

Jenny Fields, a jóházból való úrilány ugyan szeretne gyereket, ám nem kíván tartós intim viszonyba kerülni semmilyen hímnemű lénnyel. Amikor a II. világháború idején ápolónőként dolgozik egy katonai kórházban, találkozik egy halálosan sebesült őrmesterrel, aki gyermeket nemz az asszonynak. Így jön a világra T. S. Garp, Jenny és az őrmester fia, akit anyja nem enged ki védőszárnyai alól, inkább beáll iskolai nővérnek egy jó nevű fiúiskolába. A Steeringben az ifjú Garp közelebbről megismerkedik az írás és a birkózás tudományával, valamint Helen Holmmal, a birkózóedző könyvmoly lányával, akivel végül össze is köti az életét. A felnőtt Garp az írásnak akarja szentelni életét, ám anyja ismét közbelép.

Egy megrázó élmény után néhány fiatal őrült elhatározásra jut: megszabadítják a világot a veszélyes emberektől. Vacsorákat rendeznek, ahol a kiszemelt áldozatok mit sem sejtve kedvükre esznek és kedélyesen beszélgetnek mindaddig, míg a házigazdák elő nem vesznek egy baljós kék üveget. Minden egyes vacsora egy-egy hullával és egy újabb paradicsombokorral végződik a hátsó kertben.

A tizennyolc éves Iannak nincs szerencséje a lányoknál. Emiatt a bátyja, Rex állandóan piszkálja, a csajozásban pedig még a tizennégy éves kisöccse is lepipálja. Ráadásul a munkahelyén, a gyorsétteremben is rendre megalázzák. Mindezt talán elviselné, lévén, jobban foglalkoztatja, hogy itt a főiskola, és ő még mindig szűz. Ian elhatározza, hogy az interneten szerez nőt magának. Hamarosan megismerkedik a dögös szöszivel és a Chicago és Knoxville közötti távolság sem látszik áthidalhatatlannak. Elcsórja a bátyja autóját és a barátjával, Lance-szel, illetve a barátnőjével, Feliciával útnak indul, hogy elveszítse a szüzességét.

Maggie nem sok sikert ért el az életben: partikra jár, váltogatja munkahelyeit, egyetlen értékének a férfiakra gyakorolt vonzerejét tartja. Egyébként se pénze, se otthona, barátoknál, rokonoknál száll meg, míg azok rá nem unnak. Testvére, Rose mindenben az ellentéte: egyetemet végzett, menő jogi cégnél dolgozik, és szinte minden idejét a munkája köti le. Emellett folytonosan a testsúlyával küzd, és kellő önbizalom híján a társasági és szerelmi élete is a nullához közelít. Egy veszekedést követően a nővérek felkeresik rég nem látott nagyanyjukat. A találkozás mindannyiuk életében döntő változást hoz.

Milyen ciki meghívni valakit a családi fészekbe, aki nem tud viselkedni! Persze nehéz a szülők kedvére való embert találni. Crawl egy ilyen szülőrémisztő fazon: kócos, topis, kicsit mocskos szótára van és főleg mit akar a lányunktól?! Rebecca meghívja tehát kedvenc évfolyamtársát a családi farmra. A városi fenegyerek azért megszeppen, sok újat tudnak neki mutatni faluhelyen. Miután a rendes családot őrületbe kergeti a mihaszna srác fintoraival és kicsavart észjárásával, megszeretteti magát és ellazítja a rokonokat.

A San Diego-i Rancho Carne Középiskola pom-pom csapatának, a Torrónak minden esélye megvan arra, hogy megnyerje a nemzeti bajnokságot. Ügyesek, szépek, fantasztikus a koreográfiájuk és rendkívül keményen edzenek. A csapat frissen megválasztott kapitányának Torrance Shipman-nak élete nagy álma válik valóra, amikor a csapat élére kerül. Hamarosan azonban szembesülnie kell azzal a ténnyel, hogy a csapat nagy gonddal kidolgozott koreográfiáját valójában az egyik közeli iskola csapatától lopta el a Torro-k elõzõ kapitánya.

A világ legjobb hip-hop autómosója, yo! Dee Loc (Snoop Dogg) és Sean (Dr. Dre) szobatársak: vagy az egyiknek van pénze, vagy egyikőjüknek sincs. Dee Loc felajánlja barátjának, hogy maga mellé felveteti autómosónak Mr. Washington (George Wallace) mosodájába. Az üzlet létrejön, csakhogy a nagyfőnök megteszi Dee Loc-ot kisfőnöknek. Más az üzlet és más a barátság! Sean lazán veszi a munkát, egyik szeme mindig a női toalett felé kacsint, míg Dee Loc mindenben hibát talál. Amikor Mr. Washingtont elrabolják, rajtuk a sor, hogy összeszedjék a váltságdíjat és kiszabadítsák a fogságból kenyéradójukat. A fergeteges poénokkal és jobbnál-jobb zenékkel tarkított filmben rövid szerepet kap többek között Eminem, Shaquille O'Neal, Ludacris és Pauly Shore.