A tizenkét esküdtnek, látszólag sima gyilkossági ügyben kell ítéletet hoznia. A vádlott bűnösségét annyi tökéletesen egybevágó tény bizonyítja, hogy az egyik esküdtben felmerül a gyanú: a dolog túlságosan is egyszerű, és nem ártana alaposabban megbeszélni a tárgyalóteremben hallottakat. Kezdetben tizenegyen vannak egy ellen, ám a helyzet fokozatosan változni kezd, és percek múlva már nem is egy gyilkossági ügyről szól ez a feszült és izgalmas, eredetileg tévéjátéknak szánt darab, hanem a bennünk lévő előítéletekről, félelmekről, szerepeinkről, vagy éppen rejtegetni kívánt gyöngeségeinkről, egyszóval az Emberről.
Mozart és Salieri: a tehetség és a középszerűség ellentéte, örök harca sokakat megihletett már. Milos Forman szakított e művészi hagyományokkal. Filmje nem a középszerűség szívósságát és a zseni törékenységét ábrázolja. Az Amadeusban két súlyos egyéniség mérkőzik, ütközik meg. Forman Salierije cseppet sem kisszerű, csupán a tehetség félreismerhetetlen nagyvonalúsága hiányzik belőle. Az a fajta művészi és emberi természetesség, ami Mozartot igazán naggyá tette... Mozart halálos ágyánál Salierinek lassacskán megvilágosodik: hiába a düh és a görcsös akarás, a tehetség egészen más anyagból van. Mozarttal olyan ember távozott, aki valóban a teremtő kegyeltje volt.
Vasárnap hajnali két óra van. Egy középkorú házaspár valami partiról tér haza, és unalomból civódni kezdenek. Egy fiatal házaspárt várnak, akiket a papa kérésére kellene elszórakoztatniuk... A kibontakozó dráma csak részben szól a "házassági börtönről", legalább ugyanannyira két ember összetartozásáról, de éppen ettől lesz tanmese helyett elgondolkoztató darab.
James Stewart karrierjének talán legjobb alakítását nyújtja ebben a könnyed, szórakoztató filmben, amely egy Pulitzer-díjas darab alapján készült. Stewart játssza Elwood P. Dowdot, a jól szituált urat, akinek van egy elválaszthatatlan jó barátja, akit csak ő láthat: Harvey, a két méter magas nyúl. Elwood húga, Veta Louise úgy érzi, hogy a férfi Harvey-mániája miatt képtelen férjhez adni a lányát, ezért úgy dönt, hogy beadja őt az elmegyógyintézetbe. Igen ám, de egy fergeteges kavarodás következtében végül Veta Louise kerül be az intézetbe, és most Elwoodra, no meg a répa-rágcsáló „képzeletbeli” barátra vár a feladat, hogy kijuttassa őt onnan, és mindent elsimítson a családi perpatvarban. Eme népszerű klasszikusban nyújtott alakításáért Josephine Hull Oscar-díjat nyert a legjobb női epizódszereplő kategóriájában.
A gazdag ültetvényes hírében álló Big Daddy Pollitt 65. születésnapját ünnepli. Ez a születésnap azonban nem felhőtlen - az orvos nem sokkal korábban állapította meg a férfiról, hogy rákos. Pollitt két fia, Brick és Gooper családjukkal együtt érkeznek felköszönteni apjukat. Gooper látszólag mintafiú: ő és felesége, Mae már számos unokával ajándékozták meg az öreget, így titokban arra számítanak, hogy nekik jut majd az örökség. Big Daddy kedvence azonban mégis inkább Brick, aki életvitelével éppen ellentéte bátyjának: mióta legjobb barátja öngyilkos lett, szüntelenül iszik és feleségétől is elhidegült, akiről azt gyanítja, hogy megcsalta őt. A születésnapon régi sérelmek, mély érzelmek bukkannak elő és a néző előtt kirajzolódik egy család drámája.
Két lányával él William Parrish, a dúsgazdag, New York-i üzletember. A hatvanötödik születésnapja alkalmából a nagyobbik lánya hatalmas partit szervez. Ám előtte Parrish rosszul lesz, megérinti a halál szele. Hamarosan megnyerő modorú, jó képű fiatalember állít be a házába. Joe Black a Halál megtestesülése. Magával akarja vinni az áldozatát, ám meglátja a férfi gyönyörű lányát, Susant. Ezt látva és kihasználva, Parrish alkut köt a Joe Blackkel: haladékot kap, míg az megízleli az emberi létet. Ám a Halál ideje is lejár, vissza kell térnie oda, ahová való.
Egy öregedő házaspár, Ethel és Norman már évek óta az "Aranytó"-nál tölti a nyarat. A férfi 80. születésnapján a lányuk, Chelsea is megjelenik barátjával és annak tizenéves fiával a New England-i bungalóban. A régi feszültségek konfliktushoz vezetnek a családtagok - főként apa és lánya - között, de végül minden jóra fordul.
Bhansali ismét klasszikushoz nyúlt, ezúttal Shakespeare-től vette kölcsön a Rómeó és Júliát. De itt Rómeó nem tehetetlen báb, aki sodródik az eseményekkel, hanem egy dühös fiatal, aki ha már nem tudja megakadályozni a vérengzést, hát akkor vérfürdőt csinál, és Júlia sem szende szűzi leányzó, hanem harcos asszony, aki zokszó nélkül tűri el, ha anyja levágja az ujját. Az alapsztorihoz Bhansali hozzáadta még a dél-indiai emberek szenvedélyes vérmérsékletét, és kaptunk egy felsőfokon égő tüzet, ahol a harag, a gyűlölet, a düh, a kétségbeesés, a gyilkosság és a vérfolyam-patak zenei alaphangot ad a teljes film hosszában. A szerelem pedig sehogy máshogy nem tudja elnyomni, mint ugyanezekkel az eszközökkel. A helyszín pedig egy 500 évre "beragadt" kisváros, ahol ugyan mobiltelefonon suttognak csacskaságot egymásnak a szerelmesek, és a Twitterre "lövik" fel a szenzációs képeket, de mindenki dhotiban és száriban jár, a kard pedig éppúgy előírt öltözet, mint a pisztoly.
Egy nap a húszas évei közepén járó Angelo döntő lépésre szánja el magát: bejelenti, hogy elköltözik otthonról. Egy átlagos családban talán természetesnek vennének egy ilyen bejelentést, nem úgy Barberiniéknél, az olasz bevándorló családnál, ahol még javában élnek a mediterrán tradíciók. Egy rendes olasz famíliában ugyanis a gyereknek házasságkötésig a szülői házban kell élnie. Az már csak a hab a tortán, illetve a szósz a spagettin, hogy a Barberini házaspárnak még azzal is szembesülnie kell, hogy imádott fiúgyermekük nem akar megnősülni, mivel meleg. Ekkor beindul a talján hadigépezet, és fegyvernemekben nincs hiány: könnyek, ölelések, pofonok, mediterrán bombázók... Minden bevetésre kerül a megtévedt fiú helyes útra tereléséhez.