Antonius Block a vitéz és fegyverhordozója, Jöns a keresztes háborúból térnek vissza. Lepusztult földeken, dühöngő járványok között vezet útjuk. Block a vándorlást úgy tekinti, mint a megismeréshez, tudáshoz vezető utat. Minden áron tudni akar. Ha Isten hallgat, kész megkérdezni a Sátánt. Jonsot nem foglalkoztatják túlságosan ura metafizikai kételyei. Úgy örül az életnek, ahogyan az van. Nem veszi észre a Halált, amely egyedül készséges elbeszélgetni Block-kal és sakkjátszmát folytatni vele. Utazásuk során a legszörnyűbb erőszaknak és önkorbácsoló menetnek szemtanúi. Találkoznak egy rémült fiatal lánnyal, akit boszorkányságért halára ítéltek és egy különös bűvészcsaláddal, akiket Block megment a halál elől. Az utolsó vacsora után, amelyet Block feleségének várában költ el, a Halál egy igazságkeresőt és saját megvilágosodását hozza magával.

Susy Bannion egy viharos, szörnyű éjszakán érkezik meg a németországi Freiburgba, amelynek világhírű balettanodájában szeretné a táncművészet legmagasabb fokát elsajátítani. Az intézet azonban minden, csak nem marasztaló: az őrült-expresszionista épület tele van gonosz tanárokkal és üresfejű, önző tanulókkal, akik sorra életüket vesztik. Suzy-t nem hagyja nyugodni a hely nyomasztó hangulata és társai eltűnése, magánnyomozásba kezd...

Craig tehetséges bábművész volt. Mára viszont senki sem kíváncsi a művészetére, a házassága pedig romokban hever. A kényszerű helyzetben a férfi iratrendezői állást vállal a cégnél, melynek irodája az egyik manhattani felhőkarcolóban van. Egy napon különös rejtekajtóra bukkan az egyik szekrény mögött. A sötét alagút valósággal magába szippantja. Craig megdöbbenve tapasztalja, hogy az alagúton keresztül a hollywoodi sztár, John Malkovich agyába jutott. Mindezt elmondja a kolléganőjének is, aki üzletet lát a dologban. Kétszáz dollárért árulnak egy John Malkovich menetet.

Sailor Ripley éppen a börtönből szabadult. Találkozik szerelmével, Luluval és közösen megszöknek a lány vallási fanatikus anyja, Marietta, elől, aki ellenzi a kapcsolatukat. A fiatalok elindulnak New Orleans felé. Nem is sejtik, hogy a nyomukban van az anya által felbérelt magándetektív, Farragut, akinek feladata, hogy keresztezze a terveiket. Marietta azonban biztosra akar menni, ezért egy kegyetlen kábítószer-kereskedőt is utánuk küld ugyanezzel a megbízatással. Sailor és Lulu egyre furcsább emberekkel találkozik az útjuk során.

Egy árván maradt kisfiú a nagymamájához kerül Norvégiába. Egy elegáns szállodában vesznek ki szobát, ahol különös vendégek gyülekeznek. Hamarosan kiderül, hogy nemzetközi boszorkánytalálkozó készül, amelynek résztvevői arról tanácskoznak majd, hogyan pusztítsák el a világ összes gyerekét.

Warlock (Julian Sands), a Sátán legkönyörtelenebb szolgája ura parancsára arra készül, hogy egyesítse Lucifer bibliáját, mely felfedi a Mindenható kilétét, s nevének hangos visszaolvasásával elhozza az Armageddont. Warlock egyetlen méltó ellenfele, Redferne (Richard E. Grant) az időn át 1988-ba is követi ellenségét, hogy gonosz tervében megakadályozza. Csakhogy későn érkezik, Warlock megátkozza a biblia egy darabjának az őrzőjét, Kassandrát (Lori Singer), aki naponta húsz évet öregszik. A lány nem tehet mást, mint csatlakozik Redferne-höz az ördög utáni hajtóvadászatban.

A történet 1818-ban játszódik Amerikában. Főhősünk a Bell család fője, több gyereke van, és nagyon tehetősek, egy helyi pert azonban mégis elvesztenek a falu rettegett boszorkányával, Kate Batts-szel szemben, aki nemhogy behajtja a kártérítést, de még el is átkozza őket. Innentől kezdve a Bell családot egy természetfeletti entitás (aka kísértet) zaklatja heteken, hónapokon át, és képtelenek tőle megszabadulni...

Minden legendának megvan a sötét verziója, még a Fogtündérnek is. Kyle-nak (Chaney Kley) soha senki nem hitte el, hogy látta a Fogtündért, aki megrémisztette és mepróbálta megölni. A porcelánmaszkos nő képe egész életén át kísérti. Tizenkét évvel később gyermekkori barátnője, Caitlin (Emma Caulfield) visszahívja őt szülővárosába, Darkness Fallsba. Caitlin aggódik, mert kistestvére, Michael (Lee Cormie) ugyanarról a félelemről számolt be, mint amit annak idején Kyle is átélt.

Dr. Marcus egy neves pszichiáter, aki legújabb könyvén dolgozik. Tudományos célokból hat pácienst választ ki a Dr. Victor vezette Spring Valley Elmegyógyintézetből. A filmben az interjúkon keresztül bepillantást nyerhetünk mind a hat beteg életébe és személyes történetébe. Csakhogy ezek a történetek közel sem veszélytelenek......

Főhősünk épp egy a boszorkányság témakörében kutakodik, amelyben segítségére van egy rejtélyes mágiáról szóló könyv is, melynek rejtélyességét mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy még soha nem fordították le más nyelvre. Közben egy másik vonalon megismerhetünk egy családot, akik érdeklődnek a ház iránt, így egy ingatlankereskedő társaságában elutaznak a helyszínre, ahol meglepve tapasztalják, hogy Hasselhoff és menyasszonya illegális lakásfoglalóként már befészkelték magukat a házba. Mielőtt azonban elzavarnák őket, megsokasodnak a furcsa, megmagyarázhatatlan jelenségek.

Nem igazi horror-rajongó, aki nem szeretne ellátogatni, a horror-kultuszfilm, a Blair Witch Project (Ideglelés) helyszínére, a Burkettsville melletti erdőbe. Arra a helyre, ahol két évvel ezelőtt az új életre támadó boszorkány olyan csúnyán elbánt azzal az öt - csupán holtában híressé vált - amatőrfilmessel. Jeff Donovan a hiszékenyekből él: emléktárgyakat árul és túrákat vezet a rémüldözni vágyók számára. Csakhogy az a négy ember, akit most vezet a film forgatásának emlékeihez, a boszorkány lakhelyére, különös társaság: van köztük igazi boszorkány, horror-rock rajongó valamint két tudós, aki a boszorkáról írja disszertációját. A csoport bajba kerül. Kénytelenek Rustin Parr, a nyolcszoros gyerekgyilkos házában tölteni az éjszakát. Reggel rájönnek, hogy az éjfél körüli öt óra kitörlődött emlékeikből. Márpedig a testükön növekvő sebhelyek azt jelzik, éppen abban az öt órában rettentő dolgok történtek velük. A horror újrakezdődik.