A félárva Sara apja a búr háborúba megy katonának, így kislányát kénytelen intézetbe adni. Amikor kiderül, hogy apja hősi halált halt, az intézet igazgatónője cselédsorba taszítja Sarát. A kislány méltósággal viseli a nélkülözést és a megaláztatást.

Bob és Carol, a kaliforniai pár részt vesz egy kurzuson, amely szabadelvűségre tanítja őket. El is határozzák, hogy túllépnek a házasság nyújtotta kereteken, méghozzá külső partnerek bevonásával. Tedre és Alice-re, a kissé konzervatív párosra esik a választásuk, akik mindig örömmel hallgatták legjobb barátaik szexuális kalandjait, amíg meg nem hívták őket... egyenesen az ágyba.

Milyen is lenne London egy nukleáris támadás után? A kietlen, lepusztult tájban egy képernyő nélküli televízió, mögötte egy szmokingja maradékaiban is felsőbbrendűséget és jólértesültséget árasztó BBC szpíker a legfrissebb híreket olvassa fel: "Ma négy éve, hogy egy nukleáris félreértés következtében kitört a harmadik világháború. Ne vegyék dicsekvésnek, de ez volt minden idők legrövidebb háborúja. Két perc huszonnyolc másodpercig tartott, beleértve a békeszerződés ünnepélyes aláírását is. " A maradék lakosság megpróbál tovább élni a romok között: Penelope - terhességének tizenhetedik hónapjában - szüleivel a földalatti egyik kocsijában él. Martin százados, aki a háború megakadályozásában tanusított hátramozdító tevékenységéért az Anglia legyőzése kitüntetést kapta, most orvosként praktizál. A Felügyelő és az Őrmester egy léggömbbről kutatják a még meglévő épületeket, hogy azokat is lerombolják, még mielőtt az ellenség megtenné.

Bárbara egy igazi modern gazdag cicababa. Szereti a rózsaszín cuccokat; a kiskutyákat; a kezét testétől eltartani, tenyérrel felfelé! Klasszikus XXI. századi Paris Hilton barna kiadásban, csak sokkal vadabb stílusban. Kedvenc újsága a Cosmokiller, eme rendhagyó trendmagazin, amiben részletesen taglalják a sorozatgyilkosság és a tökéletes alak felé vezető utat. Például a fojtás 250 kalóriát, a fülcimparágás 120 kalóriát éget el; vagy éppen a legújabb, gyilkossághoz leginkább illő divat a sárga esőkabát! A legapróbb vétek vagy örökletes stílusjegy elég neki ahhoz, hogy egy katanával átmetssze a torkod, az Amerikai Pszicho 2 hősnőjéhez hasonlatosan pedig képtelen felfogni tettének súlyát, ezért elég ha az általa kinézett rucit hamarabb megvásárolod, és máris a fejtetődbe állítja a partvis nyelet!

Jack Moniker, a kiérdemesült chicagói tűzoltó visszavonulása után a Nyugat-Indiák felé veszi az irányt. Az egykori lánglovag az egyik helybéli reggae-zenész bennszülöttel társulva megveszi a karib-tengeri szigeten álló, lepusztult partszakaszt, hogy megvalósítsa régóta dédelgetett álmát, az üdülőparadicsomot. Hamarosan megnyitja kapuit a Paradicsom klub, ahol a vendégek szórakoztatásáról is ők gondoskodnak. A hely mágnesként vonzza a lökött figurákat: a házaspárt kihűlt kapcsolatukkal, a bennszülött lányokról álmodó üzletembereket, a nyaralókritikát író újságírónőt. Moniker azonban hamarosan összeütközésbe kerül a sziget züllött kormányzójával.

Newcastle-be érkezik a gyönyörű olasz tanárnő, Sophia Rosselini, hogy a csábítás művészetére oktassa a helybéli asszonyokat. Négy barátnő, Kelly, Clare, Irene és Donna is jelentkezik a tanfolyamra, abban a reményben, hogy az ott tanultak segítségével sikerül megújítaniuk egyhangú szexuális életüket, felszabadítani a bennük rejlő szexistennőt. Sophia vezetésével a visszafogott nők csábító démonokká válnak. Amikor azonban a gyakorlatban is alkalmazni akarják a tanultakat, váratlan és vidám helyzetekbe keverednek gyanútlan partnereikkel.