A Hudsucker cég virágzik, az elnök mégis öngyilkosságot követ el. A mamutvállalat nagyfőnöke nemes egyszerűséggel kisétál a toronyház legfelső emeletének ablakán. Ezután az alelnök, Mussburger a saját érdekében úgy dönt, tönkreteszi a céget, hogy aztán olcsón felvásárolhassa. Terve valóra váltásához elegendő, ha egy feltűnően gügye alakot neveznek ki a cég elnökéül. Kiemel hát vezetőnek egy ügyefogyott fiatalembert, Norville Barnest, az alagsori postázóból. Barnes azonban olyan meghökkentő ötletekkel áll elő, amelyek a cég felvirágoztatásához vezetnek.

Kórházba kerül az ötvenes évei elején járó Rémy. Volt felesége, Louise, arra kéri a Londonban élő fiukat, jöjjön haza a haldokló apját meglátogatni. Sébastien húzódozik, hisz hosszú évek óta nem volt apjával kapcsolata, nem volt mondanivalójuk egymásnak. Végül mégis Montrealba repül, hogy segítsen és apja támasza legyen a nehéz helyzetben. Sébastien minden követ megmozgat, hogy könnyítsen a Rémy szenvedésein. Még az apja életében egykor oly fontos vidám bandát is összehívja: rokonok, barátok, egykori szeretők jönnek össze a betegágy körül.

Bo és Cledus, a két teherautósofőr újabb megbízatást kap. Az a feladatuk, hogy egy rakomány sört meghatározott idő alatt szállítsanak el Texasból. Eleinte minden simán megy, ám Bo felvesz egy autóstoppos lányt, aki a házasságkötés előtti pillanatokban hagyta el vőlegényét. Csakhogy a cserbenhagyott vőlegény nem más, mint a környékbeli seriff fia, aki apjával együtt azonnal üldözőbe veszi a lányt, azaz a sörszállító teherautót.

Henry Chinaski költő és alkoholista. Los Angeles bárjaiban éli életét, nap mint nap leissza magát. Wanda Wilcox a szerelmi bánatát próbálja tartósan italba fojtani. A társadalom perifériáján tébláboló két bártöltelék útja keresztezi egymást. Egyikük sem vár már semmit az élettől, a napi alkoholadag megszerzésén felül. Kettejük barátsága azonban minden igyekezetük ellenére egyre mélyebb érzéseket kavarnak fel bennük. Egyik nap azután találkoznak Tully Sorensennel, aki ki akarja adni Henry néhány költeményét. Felcsillan a remény a változásra.

Négy ember története kapcsolódik össze ebben az izgalmas filmben. Mindannyian rájönnek, hogy a szerencse fontos szerepet játszik életükben, ezért a legmerészebb játékokban való részvételre is hajlandóak. Samuel (Max von Sydow) hallgatag kaszinótulajdonos, a náci koncentrációs táborok túlélője. Bárkinek a szerencséjét el tudja venni egy puszta érintéssel. Sőt, el tudja adni és a kiválasztottaknak juttatni is tud belőle. Samuel egy láthatatlan hazárdjátékos klub vezetőjeként tartja a szálakat a kezében. A tagok után nyomoz a kemény nyomozónő, Sara (Mónica López), aki szülei autóbalesetét élte túl. A tagok között van Federico (Eusebio Poncela), egy földrengés túlélője, a torreádor Alejandro (Antonio Dechent) és a repülő-szerencsétlenséget túlélt tolvaj, Tomás (Leonardo Sbaraglia), az új kiválaszott. Minden eddiginél vakmerőbb és nyomasztóbb játék kezdődik, valószínűleg az utolsó.

Bridget túl az ötvenen, a kertvárosi, jómódú, középosztálybeli nők életét éli. Gyerekei már felnőttek, ő évtizedek óta háztartásbeli. Sajnos több mint egy éve már a családfenntartó férje is munkanélküli, és elfogytak a tartalékaik. Ami még nem lenne nagy baj, de az elmúlt egy évben nem változtattak költekező életmódjukon, így teljesen eladósodtak. Dobra kerül a szép ház, oda az eddigi életük. Bridget állást keres, és mivel filozófia szakos diplomája semmit sem ér a piacon, takarítónőként helyezkedik el. Igaz, nem akárhol, az állami pénzverdében. A munkahely rendkívül termékenyen hat Bridget gondolkodására, és hamar rájön, hogy tudna pénzt szerezni. Ráadásul társakat is talál hozzá...

Maggie nem sok sikert ért el az életben: partikra jár, váltogatja munkahelyeit, egyetlen értékének a férfiakra gyakorolt vonzerejét tartja. Egyébként se pénze, se otthona, barátoknál, rokonoknál száll meg, míg azok rá nem unnak. Testvére, Rose mindenben az ellentéte: egyetemet végzett, menő jogi cégnél dolgozik, és szinte minden idejét a munkája köti le. Emellett folytonosan a testsúlyával küzd, és kellő önbizalom híján a társasági és szerelmi élete is a nullához közelít. Egy veszekedést követően a nővérek felkeresik rég nem látott nagyanyjukat. A találkozás mindannyiuk életében döntő változást hoz.

A Voynich-kódex a világ legrejtélyesebb kézirata. Ismeretlen szerző műve, bizarr, fejtörést okozó képekkel illusztrálták, és olyan nyelven írták, melyet a legjobb kódfejtők sem képesek lefordítani - nem csoda hát, hogy Dan Brown legutóbbi, Az elveszett jelkép című könyvsikerében is szerepet kap a könyv. A kéziratot száz éve fedezték fel, és egyaránt lázba hozott akadémikusokat és okkultistákat. A japán Purple rejtjelezőgép titkának megfejtői, fizikusok nagy teljesítményű számítógépeikkel, polihisztor történészek mind-mind szerencsét próbáltak. De mind a mai napig senki sem volt képes megfejteni a könyv rejtjelezett tartalmát. Filmünkkel egy egészen új nyomot követünk abban a kutatásban, mely talán felfedi a Voynich-kódex szerzőjének kilétét.

Brian (Eric Idle) és Charlie (Robbie Coltrane) a két erõszaktól megcsömörlött bankrabló elhatározza, hogy otthagyja a bankszakmát és békésebb foglalkozást választ. Utolsó balhéjukként még megfújnak 1 millió fontot, melyre a maffiának, a kínai triádoknak és a rendõrségnek is fáj a foga. A zsákmánnyal a legközelebbi házba rohannak be, amely történetesen egy apácazárda. Brian és Charlie magára ölti a fityulát és beáll a rendbe, hiszen keresi õket a triád, a rendõrség és Brian barátnõje, Camille is.

Egy fergeteges szatíra a világ leggazdagabbjainak életéről.

Alex minden vágya, hogy a világ legjobbjai ellen pókerezhessen. Fiatal, vakmerő és jó érzéke van a kártyához. A szülei persze nem nézik jó szemmel ténykedését, jobb szeretnék, ha egyetlen fiuk az egyetemen kamatoztatná tehetségét. Az első tévés versenyén Alexnek nem jön ki a lépés, idő előtt búcsúzik a bajnokságtól. Szerencséjére felfigyel rá az öreg zsugás. Alex a régi önmagára emlékezteti a már visszavonult Tommy Vinsont. Pártfogásába veszi a srácot és megtanítja minden fortélyra. Ám hiába a megállapodás, hamarosan egymás ellen ülnek asztalhoz.

Henry Perkins, a középkorú hivatalnok már unja jól megszokott kis életét. Minden megváltozik, amikor a metróban összeütközik egy ismeretlennel és elcseréli vele a pénztárcáját. Az idegen bukszában 5 millió dollárnyi értéket talál, ám esze ágában sincs azt visszajuttatni jogos tulajdonosának, inkább új életet készül kezdeni az ölébe hullott busás summából. Hamarosan a tárca valódi tulajdonosának is hiányozni kezd a tekintélyes összeg és hajszát indít Henry és cinkos famíliája után.