Mija Yang öntudatos nagyi, aki napjaink Dél-Korájában él, és élete abból áll, a vele együtt két férfinak megpróbálja gondját viselni. Egyikük idős ember, aki egy agyvérzést követően abszolút nem tud gondoskodni magáról, a másik pedig unokája, Yang Mijas, aki teljesen magába zárkózik, és csak ebédnél hajlandó mutatkozni. A napi rutin lassan teljes apátiába taszítja Mija életét, egészen addig, míg el nem látogat egy költészeti kurzusra, és el nem kezd verseket írni. (port.hu)

Egy idős házaspár arra kényszerül, hogy szétváljon, amikor elveszítik az otthonukat, és az öt gyermekük közül egyik sem hajlandó befogadni mindkét szülőt.

Balul üt ki Indiana Jones tárgyalása a rettegett kínai bűnszervezet vezetőjével. Hősünk, oldalán Willie-vel, a bárénekesnővel és Picúrral, a kínai kisfiúval menekülni kényszerül Sanghajból. Indiában kötnek ki, ahol az egyik kis falu lakosai Jones segítségét kérik. Nem elég, hogy az oltárukról elrabolták a kincset érő varázserejű követ, de a maharadzsa emberei a gyermekeiket is magukkal hurcolták. Kiderül, hogy a tizenkét éves maharadzsa a gyilkos szekta befolyása alatt áll, melynek tagjai a Végzet Temploma alatti labirintusban dolgoztatják az elrabolt gyerekeket. Jones felveszi a harcot ellenük.

Cindy és Dean már évek óta egy pár, de kapcsolatuk válságba kerül, és egyre inkább eltávolodnak egymástól. Míg Cindy az évek során egyre nagyobb dolgokról álmodozott és egyre több mindent ért el, addig Dean megmaradt annak az egyszerű srácnak, aki a megismerkedésükkor volt. Úgy döntenek, adnak még egy utolsó esélyt maguknak, hogy megpróbálják megmenteni a kapcsolatukat, aminek eközben megismerhetjük jó és rossz pillanatait egyaránt. (port.hu)

Peter Mullan, A Magdolna nővérek Cannes-i nagydíjas direktorának harmadik rendezése személyes élmények alapján készült. John, a magabiztos és szorgalmas diák épp most kezdte el középiskolai tanulmányait, ahol csak ideig-óráig tud ellenállni könyörtelen környezetének: a nemtörődöm tanároknak és a kegyetlen osztálytársaknak, ráadásul a bandaháborúk által sújtott utca brutális törvényei és a saját problémáikkal is megbirkózni képtelen szüleinek oda nem figyelése is a gyors züllés irányába tolja őt. Mullan elgondolkodtató látleletet készített egy társadalmi osztályról, amely mintha eredendően bukásra ítéltetett volna: vajh ilyen körülmények között van-e bárkinek is esélye a kiemelkedésre?