A világ sok helyén istenként tisztelik az elefántokat, művészi alkotásokat ihletnek, miközben kegyetlenül bánnak velük. Az emberek durvák ezekkel az ősi és intelligens állatokkal, miközben néhányan azon dolgoznak, hogy mindezt elfeledtessék velük. A szórakoztatás címszó alatt az állatokat brutális módon kizsákmányolják, a lelki trauma mellett olykor fizikai sérüléseket is okoznak a nem megfelelő állatkerti vagy cirkuszi körülmények. A filmben szakemberek, tudósok és állatvédők is megszólalnak.

Sam Dawson (Sean Penn) okos, mint egy hétéves. A baj csak az, hogy elmúlt harminc és egy betegség miatt sosem fogja meghaladni egy kisgyerek szellemi színvonalát. Ő neveli kislányát, Lucy Diamondot (Dakota Fenning), aki lassacskán okosabb lesz az apjánál. A gyámügyi hatóságok a gyerek érdekében nevelőszülőkhöz költöztetik Lucyt, ám Sam agya vissza akarja kapni lányát. A kirendelt védőügyvéd, Rita Harrison (Michelle Pfeiffer) kezdetben vonakodik az ügytől, ám lassacskán rájön, milyen sokat tanulhat szellemileg visszamaradott védencétől.

Ted Kramer imádja családját: feleségét és hatéves kisfiát, de azért a munka a legfontosabb számára, minden mást a karrierjének rendel alá. Egyik este arra ér haza, hogy Joanna, a felesége szárazon közli vele: elhagyja, hogy az anyaszerepből kiszakadva végre megpróbálja megvalósítani önmagát. Így a gyerekkel járó összes gond az apára szakad, aki kénytelen újra felépíteni az életét: megtanulni a gyereknevelés csínját-bínját, s mindeközben az állását is megtartani. Ted főz, vásárol, takarít, játszótérre jár, s megérzi és megérti tündéri kisfia minden vágyát és félelmét. Kisebb-nagyobb zűrök mellett is olyan ajándék ez, amiben kevés apának van része. S másfél év után, miután a legapróbb részlet is a helyére került, ismét megjelenik Joanna...

A Külvárosi krokodilok egy gyerekbanda. A tíz éves Hannes szeretne bekerülni a vagány srácok közé, ezért hajlandó alávetni magát bármilyen bátorságpróbának. Amikor emiatt veszélybe kerül az élete, Kai menti meg, aki szintén szeretne bekerülni a bandába, de gerincsérülése miatt tolószékben ül, s ezért senki nem barátkozik vele. A banda csak akkor kezd érdeklődni iránta, amikor Kai egyik éjszaka kifigyel egy betörőbandát. Óriási szám lenne, ha sikerülne elcsípni a bűnözőket. És kezdetét veszi a kaland. Max von der Grün ifjúsági regényének megfilmesítése.

Miután apja nevében megválaszolta kisfia számtalan levelét, egy anya felbérel egy idegent, hogy játssza el a kisfiú apját a személyes találkozáskor.

Fred igazi csodagyerek. Ez már zsenge gyerekkorában kiderült. Különleges tehetségét mutatja, hogy egyévesen könyvet olvasott, négyévesen pedig verset írt. Most hétéves, remekül fest és mesterfokon old meg minden matematikai feladványt. Rendkívüli képességei miatt azonban nem élheti a vele egykorúak gondtalan életét, az egyszerű, hétköznapi édesanyjával sem találja meg a közös hangot. Kívül reked az ő szeretetteljes életén csakúgy, mint tanítója kihívással teli világán. Fred minden vágya, hogy normális életet élhessen, ám hosszú, fáradságos út vezet ahhoz.

Anna New Zealand-on él. Még nem ment férjhez, ám most két kérő is sorban áll, a tanárnőnek úgy tűnik, választania kell, ám döntése tragikus következményekkel jár.