Mozart és Salieri: a tehetség és a középszerűség ellentéte, örök harca sokakat megihletett már. Milos Forman szakított e művészi hagyományokkal. Filmje nem a középszerűség szívósságát és a zseni törékenységét ábrázolja. Az Amadeusban két súlyos egyéniség mérkőzik, ütközik meg. Forman Salierije cseppet sem kisszerű, csupán a tehetség félreismerhetetlen nagyvonalúsága hiányzik belőle. Az a fajta művészi és emberi természetesség, ami Mozartot igazán naggyá tette... Mozart halálos ágyánál Salierinek lassacskán megvilágosodik: hiába a düh és a görcsös akarás, a tehetség egészen más anyagból van. Mozarttal olyan ember távozott, aki valóban a teremtő kegyeltje volt.

Jesse, az amerikai srác, és Celine, a francia végzős diáklány a Budapestről Bécsbe tartó vonaton ismerkednek össze. A két fiatal kellemesen elbeszélget az út során, melynek következtében a fiú arra kéri a lányt, tartson vele a bécsi éjszakában. Celine belemegy a dologba és a két fiatal együtt tölti azt a néhány órát, amely a reggelig még hátravan. Kapcsolatuk végül elsöprő szerelemben teljesedik ki, csakhogy napkeltekor el kell válniuk.

A fantasztikus irodalom mai klasszikusa, Stanislaw Lem művének e filmváltozatát gyakran vetették össze Stanley Kubrick hasonló, bár jóval látványosabb kiállítású filmjével (2001: Űrodüsszeia, 1968). Az űrexpedíció célja itt is egy rejtély megfejtése: egy űrállomáson sorra halnak az emberek. Tarkovszkij filmjének az a legfőbb mozzanata, hogy hőse ráébred arra, hogy a plazmaóceán materializálja azokat, akikre a visszaemlékező bűntudattal és lelkiismeret furdalással gondol. Ezektől megszabadulni csak azáltal lehet, hogy eljuttatják az óceánba a főhős, Kris teljes tudati képét, illetve, hogy emberközpontúvá teszi azt a megújuló kötődés a földhöz, a családhoz és a hazához. Enélkül ugyanis senki nem szabadulhat meg bűnei és hibái terhétől, anélkül pedig nem kezdhet új életet.

Hálaadás hétvégéje van New Yorkban. Frank Slade nyugállományú alezredes azért jött a városba, hogy végre élvezze az életet: a jó éttermeket, a gyönyörű nőket, a limuzinokat és a luxuslakosztályt a Waldorf-Astoriában. A vak férfit a fiatal Charlie Simms vonakodva kíséri el az útra, nem is sejtve, hogy egy életre szóló leckét kap. Az együtt töltött napok pedig mindkettejüket örökre megváltoztatják.

Maria, a fiatal és életvidám lány apácának készül. De hamar rádöbben arra, hogy az apáca élet nem neki való, ezért elszegődik a szigorú Von Trapp százados gyermekei mellé nevelőnőnek. A lány megdöbben azon, mennyire túlfegyelmezettek a gyerekek, ezért úgy dönt, hogy a mogorva Von Trapp szigorú rendszabályait felrúgva, megtanítja a gyerekeknek, hogyan örülhetnek az életnek. Hamarosan egy igazi énekkar vidám hangja visszhangzik a házban a százados legnagyobb megrökönyödésére.

A fiatal Sissi egy kastélyban él szüleivel és testvéreivel, apja, a bajor főherceg, tiroli birtokán. Életük békés, nyugodt elzártságban töltik napjaikat. Nem ér el hozzájuk az osztrák birodalom zaja és úgy tűnik soha nem fogja megzavarni életüket a nagyhatalmi politika. Egy napon azonban levelet kapnak Ferenc József császár édesanyjától, Zsófia királynőtől. A császár édesanyja ugyanis ki szeretné házasítani a fiát és választása Sissi nővérére esett. Az örömtől repeső császárnőjelölt, édesanyja és Sissi azonnal csomagolni kezdenek, hogy részt vegyenek azon a bálon, amit Zsófia a leendő menyasszony és fia összeismertetése miatt szervez. Az ifjú Ferenc József azonban véletlenül összetalálkozik a báltól eltiltott Sissivel. A két fiatal egymásba szeret és ezzel kihívják maguk ellen az egész korabeli birodalmi szokásrendet.

Joy Womack amerikai balett-táncosnő felvételt nyer a hírhedten kemény moszkvai Bolsoj Balettakadémiára, azonban álmát, hogy elismert balerina lesz belőle egyszer, nem lesz könnyű megvalósítania...

Prágában járunk, a vasfüggöny még tartja magát. Louka, a zenész a nőbolond agglegények boldog és felelőtlen életét éli. Anyagi téren azonban már korántsem áll olyan jól, mint nőügyekben. Ezért egyezik bele, hogy pénzért névházasságot kössön egy ismeretlen orosz nővel, akinek csehszlovák útlevélre van szüksége. A házasság megköttetik: csakhogy Louka számításába apróbb hiba csúszik. "Felesége" ugyanis megszökik, s neki csupán egy kis csomagot hagy emlékül: kisfiát, Kolját. A megrögzött cseh szívtipró meg a gondjaira bízott pöttöm orosz mulatságos, megható kalandjaihoz az 1989-as év eseményei meg az örökké csodálatos Prága szolgáltatnak hátteret.

1944. szeptembere. A finn orvlövész zseniális húzással - SS-egyenruhában - megszökik a németek fogságából, majd egy lapp parasztasszony, Anni házában talál menedéket. De a négy éve magányosan élő asszony már egy másik férfit is befogadott magához, a súlyosan sérült orosz katonát. A két férfi ellenségesen áll egymással szemben. Nemcsak Veiko SS-egyenruhája, de az asszony is közéjük áll. A mese varázslatos fordulatot vesz...

Stanzi Hübner Bécsbe utazik hogy meglátogassa nagynénjét, aki egy sikeres pékséget üzemeltet. A fiatal lány ahogy megérkezik, véletlenól egy jelmezbálba csöppen, ahol felkelti Gräfin Báró figyelmét, aki azt hiszi Stanziról, hogy egy grófnő. Persze Stanzi is felfigyel a katona zenekar ifjú dobosára, Willi Jurek-re.

Nyugatra disszidál Nyikolaj Rodcsenko, a legendás orosz balett-táncos, és ott próbálja folytatni karrierjét. Hőn vágyott szabadsága azonban egyetlen perc alatt elillan, amikor a Londonból Tokióba tartó repülőgépe kénytelen leszállni a Szovjetunió területén, Szibériában. Nyikolajt azonnal letartóztatják. Felajánlják neki, hogy kezdjen új életet a hazájában. Látszólag belemegy az alkuba. A KGB később ráállítja Raymondot, a fekete bőrű amerikai katonaszökevényt, azzal a feladattal, hogy lebuktassa Nyikolajt. Ő azonban nem hajlandó beletörődni a sorsába.

Charlie Wilson texasi kongresszusi képviselő volt, egy agglegény, akinek "Mulatozós Charlie" álarca mögött ott lapult a ravasz politikusi elme, a mély hazaszeretet, és az elnyomottak iránti részvét. A '80-as évek elején az egyre terjeszkedő szovjet megszállás nyomán ez az elnyomott Afganisztán volt. Charlie régi barátja, gyakori pártfogója és alkalmi szeretője volt Joanne Herring, Texas egyik leggazdagabb asszonya, a szenvedélyes antikommunista. Mivel úgy gondolta, hogy az Afganisztán megszállására adott amerikai válasz igencsak vérszegény, arra ösztökélte Charlie-t, hogy tegye meg a szabadságharcosokért azt, amire más nem képes: biztosítson pénzt és fegyvert a szovjet agresszorok kiűzéséhez.

A KGB elküldi egyik titkos ügynökét, Nikolai-t Afrikába, hogy ott végezzen egy Moszkva-ellenes érzelmeiről közismert ellenforradalmárral. Ám a titkos ügynök tanúja lesz annak, hogy az oroszok és kubai szövetségeseik milyen kegyetlenül bánnak a bennszülöttekkel, és úgy dönt, átáll a másik oldalra.