Egy középkorú férfi visszaemlékezik életére, gyermekéveire, családjára, kapcsolataira. Az emlékezet mozaikcserepei, mint tükörcserepek hullnak szét az időben. Az emlékezés előhívja a múltból azokat az alapvető etikai és morális problémákat, amelyek a tudatalattiból törnek a felszínre. Az önmagával való szembenézés, a permanens önreflexivitás állandó meditatív állapotot eredményez, amely szükségszerűen vezet el a tökéletes szellemi abszolútum, a hit kérdéséhez. Tarkovszkij önéletrajzi elemekkel átszőtt alkotása hitvallás a művészetnek az emberi lélekre gyakorolt hatásáról és a művészek morális felelősségéről.

1939, Spanyolország: a véres polgárháború végén Franco tábornok fasiszta csapatai felszámolják a maradék köztársasági erőket. A tízéves Carlost, egy meggyilkolt republikánus harcos fiát apja bajtársai egy isten háta mögötti árvaházba viszik. Az igazgatónő, Carmen és a tanár, Casares professzor a köztársasági erőkkel szimpatizáltak, ezért befogadják a kisfiút. Nehezen tudja megszokni új környezetét, főleg Jacintót, a durva gondnokot. Ráadásul éjjelente egy régi lakó, Santi szelleme kísérti Carlost. Az udvaron egy óriási fel nem robbant bomba emlékeztet a halál közelségére. Franco katonái nincsenek már messze, a szellem vészt jósló hangja pedig egyre erősebb.

"Minden halállal én leszek kevesebb, mert egy vagyok az emberiséggel; ezért hát sose kérdezd, kiért szól a harang: érted szól." Ezzel az idézettel indul Hemingway immár klasszikusnak számító regénye. Szerelmi melodrámává redukált hollywoodi változata nagy közönségsiker lett, nem utolsó sorban a színészek kitűnő játéka miatt. A spanyol polgárháború idején, 1937-ben játszódó történet ifjú amerikai hőse, Robert a forradalmi brigádok soraiban harcol Franco tábornok nacionalista erői ellen. Partizánegységük, melynek tagja egy szerelemre vágyó fiatal lány, Maria is, azt a feladatot kapja, hogy robbantsanak fel egy fontos hidat.

Manuela magára marad, amikor férje, Justo a spanyol polgárháborúban fegyvert fog Franco nacionalistái ellen. A férfit elfogják és koncentrációs táborba zárják. Csak évekkel később szabadul. A fogság azonban nem törte meg, a francia ellenállásban folytatja a harcot a nacionalizmus ellen. Hosszú esztendők telnek el úgy, hogy Manuela bármilyen hírt kapna felőle. Az asszony nehezen viseli a sorsát, ám soha nem adja fel a reményt, hogy a férje egyszer visszatér majd hozzá.