Landon Carter a menő arcok príma életét éli egy középiskolában. Mindennapi elfoglaltsága közé tartozik például a kevésbbé tökéletes fazonokkal történő gonoszkodás. Amikor egy alsós iskolatársukra kimért csapatos tréfa rosszul sül el, Landont büntetésként közösségi feladatok elvégzésére ítélik. Kénytelen lesz a szombati iskolában korrepetálni, résztvenni az iskolai színdarabban, és még pár hasonló - nem túl menő - cselekedetet végrehajtani. Ilyen módon kapcsolatba kerül az iskola "csodabogarával", Jamie-vel, aki a helyi baptista lelkész egyetlen lánya. A két teljesen ellentétes személyiség lassan szerelemre lobban egymás iránt.

Egy gyászoló sátánista házaspár elrabol egy terhes nőt, hogy fordított ördögűzéssel halott unokájuk szellemét a születendő gyermekbe helyezzék.

Gyermekként Tommy Jarvis megtette azt, amibe oly sokan belehaltak, amikor megpróbálták megtenni. Megölte Jason Vorhees-t, a tömeggyilkost, aki rettegésben tartotta a Kristály-tó nyaralóit. De most, évekkel később Tommy-t kínozza a félelem, hogy Jason talán nem is halt meg igazából. Így hát Tommy és egy barátja elmennek a temetőbe kiásni Jason sírját. Tommy szerencsétlenségére (és a barátja nagyon nagy szerencsétlenségére) rothadó holttest helyett egy jól kipihent Jason-ra bukkannak, aki visszatér a halálból egy újabb véres őrjöngésre...

Cradle Bay békés kisváros áldott jó fiatalokkal, akik szorgalmasan tanulnak, jól viselkednek, kiviszik a szemetet, segítenek az időseknek, egyszóval rendkívül különösek. Hamarosan kiderül, a háttérben az iskola egyik tanára áll, aki ördögi kísérletével átváltoztatja a diákokat mintagyerekekké. A kísérlet egyetlen szépséghibája, hogy az átformált gyerekek dühkitörésre hajlamosak. Steve most költözött a városba és a tanár rá is kiveti a hálóját, de a fiú ellenáll. Két renitens diákkal szövetkezve megpróbálja megakadályozni, hogy a hátborzongató események még jobban elharapódzzanak...

A történet fél évvel azután folytatódik, hogy Rachellel és kisfiával, Aidannel (David Dorfman) megmagyarázhatatlan és rettenetes események történtek Seattle-ben. Rachel mindent el akar felejteni, ezért Aidennel egy oregoni városkába, Astoriába költözik, és megpróbál új életet kezdeni. Rachel tervei azonban rögtön szertefoszlanak, mert egy helybéli bűntény színhelyén talált bizonyítékok - köztük egy titokzatos videokazetta - ijesztõen ismerõsnek tűnnek. Rachelnek rá kell döbbennie, hogy a gonosz Samara visszatért, és még elszántabban folytatja halálos bosszúhadjáratát

Ray Wallert egy degeneratív betegség korai visszavonulásra kényszeríti, és új házba költözik aggódó feleségével, Eve-vel, tinédzser lányával, Izzyvel és kisfiával, Elliottal. Ray titokban abban reménykedik, hogy visszatérhet a profi ligába, és meggyőzi Eve-et, hogy a kertben lévő, csillogó vízű úszómedence jó buli lesz a gyerekeknek, neki pedig jó fizikoterápia. Ám a ház múltjának sötét titka egy baljós erőt szabadít rájuk, ami a kikerülhetetlen borzalmak mélyére húzza az egész családot...

Buffy teljesen szokványos tinilány: nem érdekli semmi a fiúkon, a divaton és a vásárláson kívül. Ám egy napon szembesül azzal, hogy ő mégis különleges lény: furcsa álmait követően megjelenik nála Merrick, a legendás vámpírvadász, és közli a lánnyal, hogy ő egy vámpírölő dinasztia utolsó leszármazottja, akinek ősei küldetését kell végrehajtania. A dolog aktualitása abból adódik, hogy éppen most jelent meg Los Angelesben az a két vámpírvezér, akik mind Buffyt, mind Merricket legyőzték korábbi életeikben. Eljött hát a nagy lehetőség a visszavágóra.

Egy telepatikus képességekkel rendelkezõ lány megidézi a tó mélyén pihenõ Jason Voorheest... Soha véget nemérõnek tűnõ harcsorozat veszi kezdetét kettõjük közt.

Mark és James a gimnázium félénkebb srácai közé tartoznak, akiket állandóan pesztrál Gary Parker, az osztály erőszakos, szemétládája. Amikor a két srácnak már végleg elege van az állandó piszkálódásból, elhatározzák, hogy bosszút állnak Gary-n. Egyik nap Mark felfedez egy friss sírt a házukhoz közeli erdőben, és látja amint elhajt mellőle egy autó. A srácot furdalja a kíváncsiság, így visszatérnek a helyszínre James-szel és az ő barátnőjével Chasely-vel, hogy kiderítsék, mit is fed a földhalom. Legnagyobb meglepetésükre egy hullát ásnak ki, és ekkor jön a hatalmas ötletük: megzsarolják a gyilkost, hogy felfedik a titkát, amennyiben nem segít nekik a Gary elleni bosszúban.

Miután Jasont egy lakóhajóból feltörõ elektromos csapás feltámasztja - s végez a hajón lévõ párral,elindul egy újabb véres akcióra.Ez alkalommal egy luxos hajón utazó osztályt és a legénységét szemelte ki. A hatalmas hajó személyzete szépen fogyni kezd.Négyen maradnak, kik leszállnak, s hajóznak céltalanul, csak partot érjenek.Egy álló nap evezés után elérkeznek New York városához. Mikor partra lépnek, azt hiszik, vége... Tévednek. Jason követte õket... Feltett célja végezni azokkal, akik a hajóról maradtak... Persze megejt közben egy-két külön életelvételt is.

Jason vesztére összetüzésbe kerül az FBI-al, akik nem éppen elegánsan, de roppant hatásosan darabokra robbantják. Maradványait a kórbonctanra szállítják, ahol a dobogó szív láttán meglepõdõ kórboncnokot megszállja Jason lelke, hogy az õ testében folytassa az öldöklést. Az anyja által életre keltett gonoszt csak egy vér szerinti rokon pusztíthatja el és a mágia ereje. Vajon van-e még élõ Voorhees, és van-e olyan erõs mágia, ami gyõzelmet arathat a legyõzhetetlenen? Vajon sikerül-e végleg elpusztítani a már oly sokszor megölt szörnyet?