Csak úgy emlegették őket: a Nagy és a kis Edie. Edith Bouvier Beale az amerikai First Lady, Jacqueline Onassis Kennedy nagynénje volt, Edie pedig az unokatestvére. A két hölgy, a New York-i felső tízezer tagjaként a hetvenes évek elején vonul vissza a társasági élettől és a Long Island-i East Hamptonban lévő nyári rezidenciájukra, a Grey Gardensbe költöznek. A vagyonuk megcsappanásával egyenes arányban szűkül a külvilággal való kapcsolatuk. Ám újra a lapok címoldalára kerülnek, amikor az egészségügyi szolgálat járványveszély miatt ki akarja költöztetni őket a szellemházból.

Látványos film az amerikai történelem egyik legvitatottabb legendája, G. A. Custer tábornokról (1839-1876), akit a korabeli kalandfilmek legnépszerűbb sztárja, a jóvágású Errol Flynn alakít. Hősiesen küzd a csatamezőn a déli seregekkel, majd az indiánokkal, akik között ott harcol Őrült Ló, vagyis Quinn, s közben elnyeri a bájos Libbie kegyeit is, ám végül a kapzsi vasúttársaság fondorlatai mégis legyőzik...

Minden idők egyik legnagyobb rocksztárja Jimmy Hendrix volt. A magánéletben visszahúzódó, szinte szégyenlős Hendrix a színpadon fékevesztett gitárvirtuózzá változott, aki a fizika törvényeit meghazudtolva játszott kedvenc hangszerén. Igazi őstehetség volt, ám sok nehézséget kellett leküzdenie, mire nevét szárnyra kapta a világhír. Életének egyik fordulópontja volt, amikor összebarátkozott a zenész-producer Chas Chandlerrel. Ő hozta össze azután Mitch Mitchellel és Noel Reddinggel, akikkel az első igazi csapatot alkották.

John Norman Howard, a híres rocksztár botrányt botrányra halmoz, alkohol és kábítószer nélkül már képtelen fellépni. Egy éjszakai mulatóban megismerkedik egy tehetséges, fiatal énekesnővel, Esther Hoffmannal, akinek egyengetni kezdi karrierjét. Összeházasodnak és egy ideig úgy tűnik, kapcsolatuk boldog és harmonikus. Ám amíg Howard karrierjének vége, Esther egyre jelentősebb sikereket arat. Miután Howard részegen botrányt csap a Grammy-díj átadáson, kapcsolatuk válságba kerül. A férfi rájön, tönkreteszi felesége karrierjét.

Az egyik legtitkosabb kutatóintézet munkatársa, David, hisz kollégája kutatásaiban, pontosabban, hogy a benne megbújó szörnytől egyszer és mindenkorra megszabadítja. Dr. Pratt mindent megtesz annak érdekében, hogy megfejtse azt a genetikai kódot, ami a szörnyű átváltozást okozza, ezért Davidet arra kéri, hogy maradjon benn a laborban. Vajon sikerül a kísérlet vagy David örökre gonosz énjével kell, hogy éljen?

Az egykori hírszerző, Jacob Keane arra kényszerül, hogy barátját és lányát félre téve, ismét belépjen a nemzetközi kémkedés világába. Az esemény kiváltója volt felesége, Marta , aki elvesztette memóriáját, és néhány brutális gyilkos elől menekül. Ki kell találniuk, hogy ki akarja Martát eltenni láb alól, illetve kinek van szüksége a birtokában lévő titkos információra.