A Csavargó magányosan tölti napjait a nagyvárosban. Egy nap rámosolyog a szerencse: beleszeret egy vak virágáruslányba és ráadásul megmenti egy milliomos életét, aki ettől fogva barátjának tekinti. A bökkenő csak az, hogy a gazdag mecénás csak akkor ismeri meg, ha részeg, és ebből sok-sok galiba származik. A szerencse forgandó. A Csavargó a gazdag pártfogójától kapott pénzből meggyógyíttatja a lányt, ő maga viszont börtönbe kerül... A hangosfilm kezdeti és a világgazdasági válság kiteljesedő időszakában készült filmjében Chaplin nem merte megkockáztatni a beszédet, mely ellentétbe került volna figurája groteszk vizuális külsejével. A tőkések méltányosságára apelláló szegénysegítő kampány idején Chaplin ennek lehetetlenségét mutatta meg.

Johnnie Gray mozdonyvezető egyaránt szereti mozdonyát, a Generálist és menyasszonyát, a bájos Mary Lee-t. Amikor Johnnie végzett munkájával, hazasiet Maryhez. A jövő tervezgetése legszebb időtöltésévé válik a két szerelmes fiatalnak. A békés élet azonban úgy tűnik várat magára, ugyanis kitör a háború Észak és Dél között.

Chaplin filozófikus és önirónikus filmje megannyi, mára klasszikussá lett poént vonultat föl a méltóságteljes cipőevéstől, a lírai zsemletáncig. A Vadnyugat hőskorában, aranyásók közt játszódó történet első részében bemutatott éhezést, lecsúszást s véletlen megmenekülést a másodikbeli felemelkedés tévútjai és az álmodozás követik, majd jön a tanulság: ebben a világban csoda mélkül nem számíthatunk embernek való életre és viszonzott szerelemre.

A közvetlenül az első világháború után készült film a német expresszionista filmstílus legnagyobb hatású, legtöbbet idézett alkotása, amely 1958-ban a híres brüsszeli szavazáson bekerült minden idők legjobb 12 filmje közé. A forgatókönyvírók eredeti szándéka szerint Caligari, az őrült hipnotizőr, és médiumának kapcsolata a hatalomra törő, irracionálisan gonosz zsarnok és a kiszolgáltatott kisember viszonyát testesítette volna meg. Az eredeti cselekményhez utólag hozzákapcsolt kerettörténet tompította a társadalomkritikát, és lélektani síkra emelte a konfliktust. A filmben kizárólag festett díszleteket alkalmaztak, amelyeket három expresszionista festő, a Sturm csoport tagjai készítettek. A kísérteties, látomásszerű kisvárosban az utcák hegyesszögben torkollnak egymásba, a düledező kockaházak tetején a kémények ferdén meredeznek. A torz perspektívájú, hatásosan megvilágított díszletek között a szereplők árnyakként suhannak, mintha maguk is megelevenedett rajzfigurák lennének.

Ebben az 1929-ben készült brilliáns némafilmben tűnt fel Louise Brooks és vált nemzetközi hírű filmcsillaggá. A Franz Wedekind színdarabja nyomán készült filmben a főszereplőnőt, a jazzkorszak tragikus sorsú, hedonista táncosnő-prostituáltját, Lulut alakítja. A színdarab egyébként számtalan későbbi megfilmesítést is megélt, Alban Berg pedig operát írt belőle.