A Kék csillag című kalandfilm három testvér történetét meséli el: Beua, John és Digby Lady Brandon örökbefogadott gyermekei. Amikor a család eladósodik, egyetlen értékes vagyonukat, a mesés Blue Water névre hallgató gyémántot is el kell adniuk. Az értékes kő azonban eltűnik, s kiderül, hogy Beua lopta el. Ezt követően a fiú elszökik és idegenlégiósnak áll; hamarosan testvérei is követik. Felettesük a kegyetlen Markoff őrmester lesz, ám mielőtt kirobbantanák a felkelést a férfi ellen, a csapatot megtámadják az arabok...

Paul a USA haderő egyik beszállítója Irakban. Egy támadást követően egy koporsóban ébred fel, ahol egy öngyújtó és mobiltelefon van mellette. Hogy hogyan és miért került oda, csak emléktöredékei segítségével tudja kideríteni, ám a visszaszámlálás már megkezdődött, csakhogy a homokszemcsék pergése helyett az éltető oxigén fogyása a mérője. (port.hu)

14 kilométer. Mindösszesen 14. Ennyi a távolság Nyugat-Afrika és Spanyolország között. Ez a kimondott, kevésnek tűnő 14-es kilométer szám azonban 3 emigráns számára óriási távolság. A menekülő afrikai emigránsok számára ez a 14 kilométer fényévnyi távolságot jelent, gyalogosan át a Nyugat-szaharai sivatagon át, Európáig. 3 fiatal, 2 fiútestvér, Buba és Mukela, és egy lány, Violeta. Egy a közös a sorsukban, mindhárman afrikaiak és nem akarnak éhségben meghalni. Mukela, az idősebb báty azt javasolja testvérének, hogy próbáljanak átkelni a sivatagon és Meanwhile-ből /Nigéria szomszédja/ átjutni Európába. Violeta, a tinédzser lány pedig Maliból ered útnak, egy jobb jövő reményében. A három fiatal Nigéria központjában találkozik, s onnan egy az útjuk és a céljuk, átkelni a Tenere sivatagon, elérni Marokkóig, majd tovább, Algéria. És a viszontagságos út végén az a 14 kilométer Európába ezer dollárba- és sokak életébe kerül....

Egy fiatal nő a törvény elől menekülve egy távoli sivatagi motelben vállal munkát. Egyik nap rájön, hogy pár vendég egy nagy rablás után a motelben találkozik. Mivel úgy érzi nincs vesztenivalója, ezért mindent egy lapra feltéve úgy dönt, hogy ellopja a rablók zsákmányát.