A rendőrség egy leégett hajót talál a San Pedró-i kikötőben, rajta huszonhét halottal. Két túlélő marad mindössze: egy égési sérülésekkel küszködő és halálra rémült magyar terrorista, és Verbal Kint. Kint kényszer alatt hajlandó elmesélni, hogyan robbant fel a hajó. Története hat héttel korábban kezdődik, mikor is öt bűnözőt letartóztatott a New York-i rendőrség kamion-eltérítés vádjával. Senki sem tudja, ki volt a megbízó, még az öt férfi sem, de lassan kiderül, hogy Keyzer Soze-nak, a legendás maffiózónak a keze is benne van a dologban...

A második világháború befejezése után megkezdődött a német háborús bűnösök felelősségre vonása. A megszállt Németországban, Nürnberg városában több per is zajlik. Ezek egyikében négy német bíró áll amerikai bíróság elé. Ezek az emberek teljes mértékben kiszolgálták a náci rendszert. Közülük egyedül Dr. Janning az, aki nem próbálja tagadni a bűnösségét. Mindezt azzal magyarázza, hogy honfitársaihoz hasonlóan ő sem figyelt fel a rémtettek előjeleire. Az ügyben Dan Haywood bíró ítélkezik. Az öreg bíró nehéz helyzetben van, a borzalmak ellenére tárgyilagosnak kell maradnia.

Johanna egyike Franciaország 9 védőszentjének; Párizsi Szent Dénes, Tours-i ... Jeanne d'Arc a mai napig meghatározó szerepet tölt be a nyugati kultúrában.

Valentine fogoly, fotómodellként a konzumkultúrához, magánemberként egy kisszerű, szeretni sem képes, ám féltékenykedő fickóhoz van láncolva. Megismerkedik egy bíróval, aki aktív korában legálisan, nyugdíjba vonultan illegálisan ítélkezik embertársai fölött. Az emberek rosszak - mondja. Nem, csak erőtlenek - válaszolja a lány, s a fogolyléten túlra mutatóan minden gesztusa, ellentétben az ítélkezőével, részvéttel teli. Kapcsolatuk az idegenségtől közelít a szeretet felé, mígnem a bíró feljelenti magát, s egyszer csak álmodni is képes: boldog jövőt álmodik -nem magának- a lánynak.

A karácsonyi bevásárlószezon közepén az egyik nagyáruház Télapója leissza magát a sárga földig és képtelen ellátni feladatát. Az üzlet vezetése kétségbeesve keres egy új Mikulást. Szinte a csodával határos, hogy útjukba akad egy csillogó szemű, fehérszakállas, kedves bácsika, aki gyakorlatilag jelmez nélkül is maga a megtestesült Télapó. A férfi - aki Kris Kringleként mutatkozik be - mindenkit elbűvöl a környezetében. Vevők és eladók egyaránt úgy érzik, hogy Kringle közelében újra betölti szívüket a karácsony meghitt hangulata. Csak Kringle alkalmi főnöke, a lányát egyedül nevelő, két lábbal a földön járó Doris Walkerre nem hat a varázslat, és lánya, Susan sem tud lelkesedni az ünnepért - neki azt tanították, hogy Télapó csak a mesében létezik. De egyre többen gondolják Kringle-ről, hogy ő a valódi Télapó, és Kringle ezt nem is tagadja soha...

A történet az egyszerű családból származó Arturo életét követi végig gyermekkorától a felnőtté válásig. A színhely a szicíliai Palermo az 1970-es és a 1990-es évek között. A gyönyörű város a maffia egyik központja, ahol a becstelenség kézen fogva jár az elnyomással. Tombol a maffiaháború, mindennaposak a gyilkosságok és az összecsapások a rivális bűnözők és a bűnüldözők között. Mindezt Arturo szemszögéből látjuk, akit közben végig kísért az osztálytársa, a gyönyörű Flora iránt érzett szerelme.

Az angol társadalomban 1795-ben szerelemből házasodni ostobaságnak számított. Mr. és Mrs. Austen (James Cromwell, Julie Walters) jó partit terveztek legkisebb lányuknak, csakhogy Jane Austen (Anne Hathaway) makacs volt, független szellemű. Lényét nem a büszkeség és a balítélet vezérelte, hanem az értelem és az érzelem. Húszévesen találkozott a tehetséges, kezdő ügyvéddel, Tom Lefroy-jal (James McAvoy) akivel egymásba szerettek. Szerelmük szikrázó, valódi és romantikus volt. A kérdés így hangzott: túléli-e az intrikát és a nehézségeket? (port.hu)

Lisa és Julien házasok, és boldog, eseménytelen életet élnek fiukkal, Oscarral. Egy reggel azonban gyökeresen megváltozik az életük, amikor a rendőrség gyilkosság vádjával letartóztatja Lisát. Húsz év börtönre ítélik. Julien meggyőződve felesége ártatlanságáról, úgy dönt, hogy cselekszik. Vajon meddig lesz hajlandó elmenni a feleségéért?

A 32 éves Sonny (Adam Sandler) legfontosabb feladatának azt tartja, hogy olyan távolról kerülje el a felnőtt életet, amennyire csak lehetséges. Aztán a sors közbeszól: barátnője megelégeli idétlenségét és faképnél hagyja, mire Sonny, hogy imponáljon, magára vállalja nősülni készülő barátjának ötéves fiát. Ám lehetetlen életmódján továbbra sem változtat, gyereknevelési módszerei pedig enyhén szólva is meghökkentők. Hamarosan összecsapnak körülötte az óvodástársak, az idétlen gyerekdalok és az örök kialvatlanság keltette hullámok.

Steve Russell hosszú éveken keresztül a törvénytisztelő polgár, tökéletes férj és apa szerepét játssza, ám egy nap beleun és kitör belőle. A felelőtlenül költekező szélhámos szinte minden idejében nyaral, vásárolgat és fiúzik, ami igen drága életnek bizonyul. Ez egészen odáig vezet, hogy végül börtönbe kerül. Itt beleszeret a cellatársába, Phillip Morris-ba és Russell úgy dönt, hogy egész életét a közben szabadlábra helyezett Phillip-nek szenteli. Még az sem riasztja vissza, hogy folyamatos szökési kísérletei miatt életfogytiglanit is kaphat.

A kommunista Kínában elég csak gyanúsnak lenni ahhoz, hogy halálraítéljék az embert. Jack Moore jogász egy erotikus éjszaka után holtan találja maga mellett a csinos hostess lányt, és még majdnem ugyanazon a napon tárgyalás nélkül halálra ítéli a kínai bíróság. Az idegen az Amerika-ellenes országban nem számíthat senkire, Kínában ugyanis más a rendszer, mások a törvények és mások az emberek. Egy sikertelen menekülés után az ártatlan jogász végül maga száll szembe a rendszerrel, s életéért vívott küzdelmében váratlan segítőtársa akad kirendelt ügyvédnője, az előítéletekkel teli Sen személyében.