Az 1900-as évek elején minden az olajról szól az amerikai határvidéken. Amikor Daniel Plainview hírét veszi, hogy van egy kisváros nyugaton, amely szinte fürdik az olajban, felkerekedik és a fiával együtt útnak indul Kaliforniába. Számítását siker koronázza, megcsinálja a szerencséjét, gazdag emberré válik. Ám a kitermelt olaj mennyiségével egyenes arányban növekszik a konfliktusok száma. Az olajbányászat velejárója a korrupció, a csalás, a pénz, a gazdagság ígérete elvakítja az embereket, veszélybe kerülnek a hagyományos értékek.

Sara és Brian élete örökre megváltozik, amikor kiderül, hogy a kétéves kislányuk leukémiás. A szülők sajátos utat választanak a reménytelen helyzetben, Jesse és Kate mellé egy harmadik gyereket nemzenek, hogy őt majd donorként felhasználhassák Kate gyógyítására. Kate és kishúga szorosabban kötődik egymáshoz, mint a legtöbb lánytestvér, hiszen Kate-nek az élete függ Annától. Sara még az ügyvédi karrierjét is otthagyja, hogy a lányai mellett legyen, ugyanakkor megfeledkezik a kisfiáról. Egy idő után Anna megelégeli a helyzetet. A tizenegy éves kislány ügyvédet fogad, és kezdetét veszi Amerika legkülönösebb pere.

A gengszterfőnök Albert Spicának egy jól menő francia luxusétterme van Londonban. A durva és szadista férfit a bűnözésen kívül jószerivel csak az evés-ivás érdekli, nem csoda, hogy a felesége Georginia roppant megalázottnak, magányosnak és elhanyagoltnak érzi magát mellette. Spica imádja a fényűző életet, a mulatozást, minden este fogadást szervez az éttermében. Richard Brost főszakács feladata, hogy a konyhaművészet remekeivel elkápráztassa az embereket. Eközben Spica felesége egy csendes könyvkereskedő karjaiban talál vigaszt.

Iris az anyjával és mostohaapjával él nehéz családi körülmények között. A lány nappal egy gyufagyárban dolgozik, esténként pedig egy zenés-táncos helyre jár, ahol azt reméli, hogy megtalálja a nagy szerelmet. Egyik este aztán találkozik Aarne-val, akivel együtt tölti az éjszakát. Iris teherbe esik, ám a férfi meg akar szabadulni a gyerektől, amiért fizetni is hajlandó. Később a babát elveszíti, amiért a férfin akar bosszút állni. Az elnyomott nő ezért egy gyógyszertárban patkánymérget vásárol, majd elmegy Aarne lakására...

Sam és Tommy teljesen ellentétei egymásnak. Sam, többszörösen kitüntetett katona, apja nyomdokain példás karriert futott be, míg Tommy - a család feketebáránya - épp most szabadult és csak sodródik az árral. Amikor Sam gépét lelövik a tálibok Afganisztán felett Tommy kötelességének érzi, hogy Grace és két kislánya segítségére legyen, megpróbálja a fivére családjában keletkezett űrt betölteni. A gyász és a szükség egy új családot teremt, ahol Tommy mindjobban magára talál. Immár nem, mint segítő, hanem, mint családfőként van jelen Grace oldalán. Mikor Sam váratlanul hazatér a két fivérnek szembe kell néznie egy új helyzettel, ahol szerelem, hűség, férfiasság már mindkettőjüknek mást jelent, mint korábban.

Öt nő és egy bejrúti szépségszalon. Layale, a gyönyörű fodrászlány egy házasember szeretője. Képes otthagyni a vendégeit vizes hajjal, ha a férfi alkalmi légyottra hívja. Nisrine az esküvőjére készül, és legfőbb gondja az, hogyan tudná konzervatív vőlegénye előtt eltitkolni, hogy nem ő az első férfi az életében. Rima a saját neméhez vonzódik, és szerelmes lesz az egyik vendégükbe. Jamale, a lányok középkorú barátnője, egyedül neveli gyermekeit, és elkeseredett harcot vív az öregedés ellen. A szomszéd szabóságban dolgozik Rose néni, aki egész életét bolond nővére ápolásának szentelte, és akit életében talán először talál meg a szerelem. Női sorsok egy olyan társadalomban, ahol a konzervatív hagyományok a mai napig befolyásolják a nők életét.

A dél-kaliforniai középiskolába járó Brendan (Joseph Gordon-Levitt) volt barátnője, Emily váratlanul eltűnik, s később holtan találják egy kapualjban. Emily napokkal korábban telefonon hívta Brendant, de beszélgetésükből csak annyi derült ki, hogy a lány valamiért bajban van. A halálhírtől megdöbbent fiú úgy dönt, nyomozásba kezd a suliban és a környéken, hogy kiderítse, mi történt a beszélgetésük óta. Az alvilág azonban itt is ugyanolyan kemény. Drog, fegyverek és csábító szép nők között Brendan nem tudhatja, kiben bízhat.

Egy baljós éjszakán egy fiatalember mobiltelefonján beszél valakivel. Részeg mint a csap, a rádióból üvölt a zene, de ő csak száguld az úton. A műszerfal digitális órája szerint a pontos idő 11:13. Váratlanul a semmiből valami a szélvédőnek csapódik iszonyú robajjal! Nem egy szarvas, az már biztos. 11:14-re vált az óra. Ez az a perc amely sok ember életét megváltoztatja Middletonban.

A megmagyarázhatatlan gonoszság elõérzetérõl szól a mesterien adagolt történet. Henry elbűvölõ tizenkét éves kisfiú. Zárkózott és kényes titkaira, ám mindenki elfogadja ilyennek, mert jó gyereknek tartják. Amit egy felnõtt nem láthat, vagy nem akar látni, azt könnyen leleplezi egy korabéli játszótárs. Henry unokatestvére, a csupa szív és nyitott Mark hozzájuk költözik, miután édesanyja meghal. Mark megsejti a titkok mögött lappangó gonoszságot, miközben elvesztett édesanyja hiányát újdonsült pótmamája odaadó szeretettel enyhíti. A kettõs anyaszerepben tündöklõ asszony Markban tudat alatt egyik korán elhunyt gyermekét látja. Mark érzi a házon belüli feszültséget, de senki sem hisz neki.

Az 1890-es években játszódik a történet Szudánban, Afrika egyik legnagyobb angol gyarmatán. Öt fiatal elit tiszt éli unalmas napjait egy vidéki helyőrségben. Egy napon parancsot kapnak: erősítésként hét napon belül Kartúmba kell érniük az ostromolt brit parancsnokság védelmére. Az öt tiszt közül négyen örülnek, hogy végre harcolhatnak. Harry (Heath Ledger) viszont félti életét és jövőjét. Nemrégen jegyezte el magát Ethne-vel (Kate Hudson), egy nyugalmazott tiszt lányával. Lemond rangjáról és a küldetésről. Nem számít azonban környezete heves reakciójára: barátaitól és szerelmétől négy madártollat kap, amelyek a gyávaságot jelképezik. Leendő apósa is kitagadja. Nincs más hátra, mint közben foglyul ejtett barátait kiszabadítania. Kalandos utakon elindul Kartúmba egy helybéli magányos harcos, Abou Fatma (Djimon Hounsou) segítségével.

A film az egyiptomi sivatag képével nyit. Itt, ezen a kontinensen hipnotizálják Leopold Fishert. Az egykori zsaru, hazatér észak-európai otthonába, miután tizenhárom évig Kairóban élt. Öreg mentora és példaképe Osborne, aki a Bűn lélektana című tanulmány szerzője arra kéri, hogy oldjon meg egy rejtélyes sorozat-gyilkosságot, melynek áldozatai kizárólag lottóárus lányok. A tanulmány elméletét követve Fisher a gyilkos szerepébe helyezi magát, hogy magáévá tegye a gondolatjárását. Egy bizonyos Harry Grey nevű gyanúsított nyomába ered, akinek a nevére egy hároméves rendőrségi aktában talál. A tudatmódosításoktól sem mentes, megszállott hajszában Kim, Harry Grey korábbi barátnője lesz a társa, akihez beteges kapcsolat fűzi. Már Osborne is hiába állítja, hogy Grey meghalt egy autóbalesetben, Fishert nem lehet leállítani. Egyre inkább megpróbál Greyre hasonlítani, és ahogy fokozódik a hajsza, elviselhetetlen fejfájásai kezdik az őrületbe kergetni.

1989-ben a berlini fal leomlik, és a világ feszülten várja egy új világrend stabilizálódását. A Nyugat-Németországban állomásozó amerikai Roosevelt hadtest katonái azonban valami egészen mással vannak elfoglalva. A katonai bázist mintha nem is Berman parancsnok (Ed Harris) irányítaná, hanem egy egyszerű katona, a sármosan szélhámos Ray Elwood (Joaquin Phoenix), aki ügyesen manipulálja és kihasználja nem túl eszes főnökét. Elwood három dolgot imád Németországban: a Mercedes Benzt, a sebességkorlátozás hiányát az autópályákon és a vidáman burjánzó feketepiac korlátlan lehetőségeit. Piaci tevékenységébe a hadsereg mosószerének eladása éppúgy beletartozik, mint a heroin-kereskedelem. Elwood élete akkor válik még izgalmasabbá, amikor új katonai elöljáró érkezik a bázisra, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy rendet teremtsen.

Alaszkában nem sok minden történik - gondolhatnánk. Esik a hó, rénszarvasok jönnek-mennek az utakon. Néha mégis előfordul, hogy valaki hullát talál a szemetesben. Ráadásul még örül is neki. Paul Barnell, az anyagi gondokkal küszködő utazási ügynök, gondjainak megoldását látja a fagyott holttestben. A bolond, de mégis imádott feleségével élő férfi nem tud hozzájutni az évek óta eltűnt öccse után járó biztosítási összeghez, mert a biztosító nem akar fizetni. Az idegen hulla viszont egyáltalán nem hasonlít a testvérére, így sajnos húsba vágó átalakítás szükséges a személycsere hihetővé tételéhez. A megkerült, csúnya balesetben elhunyt "testvér" után már hajlandó fizetni a biztosító, annak ellenére, hogy az egyik biztosítási ügynök érzi, hogy valami nincs rendben az üggyel. De Barnell mindennapjait nemcsak a gyanakvó ügynök keseríti meg. A hullához tartozik két nehézfiú is, akik nem értik, hogy hova tűnt a szeméttárolóban átmeneti örök nyugalomba helyezett áldozat.

Randolph Smileyt (Robin Williams), egy népszerű gyerekműsor örökké mosolygó házigazdáját egyik napról a másikra kirúgják, miután kínos vesztegetési botrányba keveredett. A vezetőségnek sürgősen új tehetségre van szüksége, így kerül a képbe a támadhatatlan erkölcsű Sheldon és az általa kitalált karakter, Smaci. A jámbor orrszarvú és Sheldon hamar óriási népszerűségre tesz szert, amely egyben felébreszti Randolph féltékenységét és bosszúvágyát is. A feldühített ex-showman minden eszközt bevet, hogy ellensége, a hatalmas, bordó plüss orrszarvú mihamarabb képernyőn kívülre kerüljön.

A tizenöt éves Augusten költői babérokra törő anyja mániás depresszióban szenved. Házassága Augusten apjával romokban hever, a pszichiátere az egyetlen biztos pont az életében. A kissé bogaras Dr. Finch azt tanácsolja, hogy szakadjon el a fiától, így Augusten hamarosan az orvos különc családjánál találja magát. Az idősebb lány súlyos lelki problémákkal küzd, ám a fiatalabbikban, Natalie-ban Augusten rokonlélekre lel. A fiú naplót vezet, amelyben lejegyzi a vele történteket.