A brilliáns sebész, Vollin doktor hosszas könyörgés után elvállalja a felkérést és bravúrosan megmenti egy fiatal táncosnő, Jean életét aki foglalt. Miután apja közbeszól hogy nehogy legyen köztük valami, úgy gondolja ideje használni kínzóeszközökkel kialakított pincéjét.

Az őrült Dr Herbert West, a meggyötört Dr. Dan Cain és a lefejezett Dr Carl Hill tér vissza a borzalmakkal teli Re-Animator második részében. Már nyolc hónapja történt, hogy vérben fürödtek a kórház falai, West és Cain kísérletei azóta igen bizarr fordulatot vettek. A halottakat életre keltő két orvos egy örömlány lábait és egy szűz méhét rakta össze Dr. Cain imádott halott menyasszonyának szívével, a menyasszony életre kelésével pedig elszabadul a pokol.

Vicki Maloney-t hirtelen az utcáról rabolja el egy furcsa pár, akik egy kissé zavartnak tűnnek. A lány hamar rádöbben, ha meg akar menekülni fogvatartóitól, akkor éket kell vernie a kapcsolatuk közé.

A "Szürke ember" Amerika hírhedt kannibál sorozatgyilkosa volt. Az első gyilkosságot valószínűleg 1924-ben követte el, az áldozatai pontos száma nem ismert. Albert Fish megnyerő külsejű öregember volt. 1928-ban jelentkezett Edward Budd hirdetésére, aki állást keresett. Miután beférkőzött a tizennyolc éves fiú és a család bizalmába, meglátta, hogy van egy kilencéves kislány is a családban. Felajánlotta, hogy a kis Grace-t elviszi egy babazsúrra. Buddék ekkor látták utoljára élve a lányukat. A rendőrség hajtóvadászatot indított a férfi után. Ám csak hat évvel később sikerült elfogni. Még az edzett zsarukat is megdöbbentette a szörnyeteg vallomása.

Írországban, Killarney erdeiben él a gyilkos kobold, akinek minden vágya, hogy feleséget szerezzen. Erre ezer évente csak egyszer van lehetõsége - de amikor meggátolják ebben, nem tehet mást, mint hogy ismét vár újabb ezer esztendõt. Most elérkezett a várva várt nap, a kobold az ezer évvel korábban kiszemelt lány egyik távoli leszármazottjára vet szemet - Amerikában.

Danny-t és barátait egy váratlan örökség arra sarkall, hogy felkeressenek egy elhagyatott üdülőhelyet a nyugat-virginiai hegyekben. A helyet egy ügyetlen házaspár, Sally és Jackson irányítják. Ők mutatják meg Danny-nek a rég elvesztett családját, akiket amúgy sohasem ismert. A fiatal férfi választás elé kerül: a barátjaihoz vagy a vérvonalához húzzon inkább...

Egy harcias idegen faj támadást indít a Föld ellen gigantikus lényekkel és geológiai katasztrófákkal, amelyek mind a The Asylum filmcsatorna az idegenek bolygóját elérő műsorai alapján készültek.

Tasmania a világ elszigeteltebb része. Kering egy legenda egy ragadozóról, a Tasman tigrisről, aminek a létezését a tudomány sohasem ismerte el, azonban a bennszülöttek meggyőződéssel állítják, hogy a dzsungel mélyén fellelhető. Egy zoológus hallgató, Nina úgy dönt, hogy a végére jár a mítosznak, és behatol a dzsungel mélyére, hogy bizonyítékot nyerjen a nagyvad létezésére. Létezik azonban egy másik legenda is egy Alexander Pearce nevű, emberölés vádjával elítélt fegyencről, aki miután megszökött börtönéből, a Tasman dzsungel mélyén rejtőzött el, és előszeretettel fogyaszt emberhúst.

Három fiatal fekete srác rapperként szeretne kitörni a városi gettó kilátástalanságából. Elhatározzák, hogy elindulnak egy Las Vegas-i versenyen, ám ehhez pénz kell. Amikor a helybeli menõ lemezgyáros nem ad nekik, elhatározzák, hogy megszerzik maguknak, ami kell. Éppen csak arról nem tudnak, hogy a kincseket egy kobold-szobor õrzi, amely, ha életre kel, szörnyű pusztítást vihet végbe.

Négy évvel a borzalmas washingtoni események után a tizenéves Regan egy pszichiáternő segítségével próbál megszabadulni a nyomasztó emlékeitől. Közben Philip Lamont atya, aki egész életét a misztikus jelenségek tanulmányozásának szentelte, a Vatikán megbízásából vizsgálja Merrin atya ördögűzését, illetve halálának körülményeit. Úgy tűnik, hiába volt minden, az ördögűző szertartás nem érte el a célját, Regan testében még ott lakozik a démon, amely csak a megfelelő pillanatra vár, hogy előtörjön. A pap arra törekszik, hogy a doktornő segítségével megmentse a kislány lelkét.

Mike Brody, az egykori rendõrfõnök fia egy víziparadicsom biztonsági vezetõje, aki személyesen felel a fantasztikus turistalátványosságnak számító lagúna biztonságáért, melyben a delfineken kívül ritka állatfajok élnek. Egy alkalommal fehér cápa téved a lagúnába, amit befognak, ám elszabadul a pokol, amikor a rossz tartás miatt az állat elpusztul. Egy brutális támadás során kiderül, hogy a befogott bestia valójában a lagúnában született, és egy sokkal hatalmasabb, megfékezhetetlen gyilkos cápa támadt a víz alatti épületben rekedt turistákra.