Sailor Ripley éppen a börtönből szabadult. Találkozik szerelmével, Luluval és közösen megszöknek a lány vallási fanatikus anyja, Marietta, elől, aki ellenzi a kapcsolatukat. A fiatalok elindulnak New Orleans felé. Nem is sejtik, hogy a nyomukban van az anya által felbérelt magándetektív, Farragut, akinek feladata, hogy keresztezze a terveiket. Marietta azonban biztosra akar menni, ezért egy kegyetlen kábítószer-kereskedőt is utánuk küld ugyanezzel a megbízatással. Sailor és Lulu egyre furcsább emberekkel találkozik az útjuk során.

„Az én világom a szeretetről szól, amely a füstös és piszkos háború alatt is létezik. Imádom a költői mozit. Az Osama egy keserű és tragikus történet az életünkről, a legrosszabb időszakról, amikor senkinek nem volt joga önállóan döntést hozni. Ez a történet azokról szól, akik az igaz énjüket elvesztették az Osama név alatt. Ez a film a félelemről szól, arról, amikor az emberek még az árnyékok hangjától is megijednek. Az Osama egy történet a nők tartós és szűnni nem akaró rabságáról, valamint egy kislányról, aki megszenvedte az összes vallási lehetetlenséget és az igazságszolgáltatás törvénytelenségeit.” - Siddiq Barmak

Noni Jean egy tehetséges fiatal előadóművész, akit a sztárok csillogó világa hatalmas erővel szippant be. A lány csodálatosnak tűnő élete valójában egy rémálom, a rá nehezedő nyomás pedig majdnem az öngyilkosságba hajszolja őt. Életét végül egy fiatal rendőr és feltörekvő politikus, Kaz Nicol menti meg.

Múlt és jelen, időben és térben távol élő emberek élete keveredik a szerteágazó történetben. Látszólag nincs összefüggés közöttük. Vagy mégis? Mariana, a tizenhat éves mexikói tinédzser megpróbálja egyenesbe hozni szülei széttört életét az egyik Új-Mexikó állambeli határvárosban. Az Oregon állambeli Portlandben élő Sylvia, miközben a múltban elkövetett hibáit szeretné helyrehozni, egy érzelmi odüsszeát jár be. Maria, a fiatal lány segít megtalálni szüleinek a megbocsátást és a szeretetet. Ginának és Nicknek szembe kell nézniük a titkos kapcsolatuk jövőjével - lévén mindketten házasok.

A kémek nem válogatnak az eszközökben. Egy titkos ügynök nemcsak pisztolyokkal, késekkel, mérgekkel és poloskákkal bánik tökéletesen. Ha kell, a teste lesz a fegyvere. Dominika Jegorova az orosz titkosszolgálat egyik legjobbja. És ahhoz, hogy a cége titkokat szedjen ki a CIA magas rangú emberéből, akinek a fejében ott van az Oroszországban működő amerikai ügynökök listája, csak egy eszközt használhat: el kell csábítania. Az akció jól indul, de azután hiba csúszik a számításba. A két ügynök életre-halálra menő játékba kezd: az átverések, hazugságok, fenyegetések csak a kezdetet jelentik – a ráadás a tiltott szenvedély.

A történetben egy bátor afroamerikai gyermek száll szembe a városka legrejtélyesebb házának két tulajdonosával, s szép apránként megismerkedik a külvilágtól hermetikusan elzárt, beteg életükkel. A pincében rabságban tartott, megcsonkított, állatok módjára viselkedő emberféleségekkel találkozik, a felső szinten egy komoly lelki terror alatt tartott kislánnyal, míg a ház falai mögött külön járatrendszerre bukkan, benne az időnként feltűnő, szintén torzszerű fiúval. A nem mindennapi helyzet ellenére felveszi a harcot a két beteg felnőttel...

A film három reménytelenül elveszett, szép és vad fiatal intenzív kapcsolatáról és ámokfutásáról szól. Jordan White és Amy Blue, a két problémás tinédzser, felszednek egy kamasz vándort, Xavier Red-et. Együtt a hármasban nekikezdenek egy szex-szel és erőszakkal teli utazásnak a pszichopaták és gyorséttermek Amerikáján keresztül..

Nagy jövő előtt áll a tizenhét éves Casey. Fizikából ő az osztály legjobbja, a Harvardon tanulhatna. Tanára biztatására tanulmányt ír a nyáron, amely megnyithatja előtte az utat az egyetem felé. Ennek témájául a műkorcsolya világában érvényesülő fizikai törvényszerűségeket és összefüggéset választja. Hogy némi gyakorlati tapasztalatra is szert tegyen, beiratkozik a korcsolyasuliba. Hamarosan rájön, hogy tévedett: nem a tudomány hozza lázba, hanem a műkorcsolya, ez az ő igazi szerelme. Közeleg a nyár vége, és hamarosan döntenie kell, melyiket válassza?

Megtalálni igazi önmagunkat olyan utazás, mely ismeretlen, ködös vidékre vezet - távol mindentől, amiben valaha hittünk. A Viharsarok című film a kamaszkor drámája: mozgalmas, érzelemmel telt története önmagukat kereső kamaszok felnőtté éréséről szól. Szabolcs Bernarddal együtt egy német futballcsapatban játszik. Szobatársak, legjobb barátok, elválaszthatatlanok. Egy vesztes mérkőzés és csúnya vita után Szabolcs átgondolja életét és hazamegy Magyarországra az egyszerűbb élet reményében. Azonban ez a magány nem tart sokáig. Hazatérése után hamarosan találkozik Áronnal és kölcsönös vonzódás alakul ki a fiúk között, amikor Szabolcsot váratlanul felhívja Bernard, hogy Magyarországra érkezett.

Egy fiatal lány hazatér szülővárosába,hogy bosszut álljon és végezzen apjával,aki éveken keresztül zaklatta őt. A férfival valaki azonban már végzett,ahogy a lány megprobál válaszokat találni,egyre több sötét titokra ferít fényt.

Rachel (Lindsay Lohan) egy igazi lázadó tinédzser és hisztikirálynő: iszik, bulizik, káromkodik. Amikor a lány autóbalesetet okoz, alkoholista anyja, Lilly (Felicity Huffman) számára végleg betelik a pohár. Mivel nem tudja kihez adni az izgága és lobbanékony lányt, Lilly kénytelen visszatérni arra a helyre, ahova a legkevésbé sem vágyott: édesanyja Idaho-i farmjára. Így kerül Rachel egy csendes mormon faluba nagyanyjához, Georgia-hoz (Jane Fonda), aki nem az a tipikus aranyos nagyi. Ő szigorú szabályok szerint él. Számára Isten az első, ezután következik a munka. Meg is gyűlik a baja nagyszájú unokájával. Rachel egy pillanat alatt felrázza az álmos kisvárost, és ahogy telik az idő, Georgia is kezdi megérteni, honnan ered a fiatal lányban oly erősen munkáló düh. Szörnyű családi titokra derül fény, melynek hatására még Lilly is visszatér a kisvárosba, hogy meggyőződjön róla, igaz-e a dolog.

Ruth héthónapos terhesen elkezdi úgy érezni, mintha magzata irányítaná minden mozdulatát, és gyilkolászásba kezd.

Friss házasok érkeznek a férj - elhunyt - korábbi feleségének az otthonába. A ház kertésze még mindig hűséges a halott nő emlékezetéhez és a frigyet nem nézi jó szemmel. Hamarosan félelmetes események sora veszi kezdetét, és a "boldog" ara attól retteg, hogy elveszíti a józan eszét.