Egy amerikai és egy orosz videójáték-rajongó valószínűtlen barátságot köt, miközben megpróbálják kijátszani a KGB-t és kicsempészni a világ leghíresebb videójátékát a Szovjetunióból.

A nácik talán az ördögtől sem féltek, de volt egy férfi, akivel soha nem bírtak, és akinek neve hallatán a hideg futkározott a hátukon. Patton tábornok nehéz ember hírében állt, módszereit, katonáival szemben tanúsított magatartását sokan bírálták, de mindezek a bírálatok eltörpültek stratégiai képességei, elszántsága és hazafisága mellett, melyek sorra segítették hozzá legendás győzelmeihez. Patton volt az, aki kiverte Afrikából a legyőzhetetlennek hitt Rommell hadseregét. A normandiai partraszállás után pedig megállíthatatlanul tört előre Európában. Patton civilként is katona maradt - azt tartotta, hogy már előző életében is harcos volt.Ebből a klasszikus, monumentális filmalkotásból megismerhetjük a férfit, aki győztes hadvezérnek született és akit senki sem ismert igazán. Történetén keresztül megtapasztalhatjuk a második világháború sorsfordító pillanatait is.

1983-ban járunk: a falklandi háború, Margaret Thatcher, az aerobic, a Blockbusters kvízshow és a bőrfejűek Nagy-Britanniájában. Ahogy a tanév véget ér, hosszú, unalmas hetek várnak a 12 éves Shaunra, aki egy tengerparti kisvárosban él elfoglalt édesanyjával. Apja a Falkland-szigeteken esett el, Shaun azóta hordja a nadrágot, amit tőle kapott - közvetve ez a nadrág hívja fel rá a skinhead-vezér Woody figyelmét, és ettől kezdve a kisfiú körül felgyorsulnak a lomha nyári napok. A bőrfejűek bandája két szempontból is hiánypótlóvá válik életében: egyrészt barátságot, másrészt apamodellt kínál számára. Shaun a csapat benjáminjaként lépésről lépésre kivívja társai tiszteletét, miközben felfedezi az eszelős bulik és az első csók mámorát.

A fiatal Robin Cavendish két kanállal habzsolja az életet, s az egészet csupán egy nagy kalandnak fogja fel. Amikor azonban tragikus módon lebénul, minden megváltozik. Gyönyörű felesége az orvosok tiltása ellenére hazaviszi őt a kórházból. Elkötelezettségével, kitartásával és a köztük lévő szoros kapcsolattal sikerül a történtek ellenére lelket öntenie a férfiba.

Antwone Fisher, a haditengerészet katonája rendszeresen bajba kerül féktelen természete miatt. Miután egy semmiség miatt ismét verekedésbe keveredik, elküldik Dr. Davenporthoz, a sereg pszichiáterhez, aki apránként elnyeri a bizalmát. Miután megismeri szörnyű gyerekkorát, úgy gondolja, megfejtette a fiú agresszivitásának okait. Amikor azonban Fisher újra fogdába kerül kénytelen ráébredni, hogy még csak a felszínt látta, a srácnak jobban szüksége van rá, mint képzelte.

Ellentmondásos dráma az amerikai történelem egyik legvitatottabb személyiségéről. Richard M. Nixon (Anthony Hopkins) volt az egyetlen elnök, aki lemondott hivatali idejének lejárta előtt. Az egész rendszerre a korrupció árnyékát vető Watergate-botrány kapcsán a beismerő vallomással egyenértékű gesztussal távozott, mielőtt politikustársai vádat emelhettek volna ellene. Az "impeachment" intézménye tehát még a Monica Lewinsky előtti időkből származó kemény kontroll az elnökök felett. Nixon életét gyermekkorától kíséri a rossz tanácsadókon át a feledésig Oliver Stone filmje. Az elnök feleségét, Pat Nixont alakító Joan Allen ezért a szerepéért Oscar-díj jelölést kapott...

A fiatal Camille a híres szobrász August Rodin modellje és tanítványa lesz. Munkakapcsolatukból hamar viharos szerelem alakul ki. A lány a művész és a művészet iránti rajongása miatt maga is alkotni kezd. Egyre nagyobb sikereket ér el, az idősödő Rodinnak viszont nem konkurenciára, hanem imádatra van szüksége. A szerelmes és féltékeny Camille egyre kiszámíthatatlanabbul viselkedik. A helyzet Camille családját is egyre nagyobb aggodalommal tölti el, ugyanis a nő mély depresszióban és alkotói válságban szenved. Rádöbben, hogy Rodin nem gondolja komolyan a kapcsolatukat. Ettől idegösszeroppanást kap, bánatát alkoholba fojtja, és végül pszichiátriai intézetbe kerül.

A fekete humort se nélkülöző film Anglia királyáról, III. Györgyről szól, aki uralkodása alatt fokozatosan elveszti ép elméjét. A király romló idegállapota lehetőséget ad az ellenségeinek, akik az amerikai gyarmat elvesztésével vádolják, hogy megfosszák őt a tróntól. György felesége, legodaadóbb híveivel együtt mindent elkövetnek, hogy megmentsék a királyi trónt, azonban a legjobb orvosok se képesek segíteni az őrült uralkodón. A hívek ezért a kétes hírű, William Pitt doktort szerződtetik, akinek rendhagyó gyógyítási módszerei a modernkori pszichiátriára emlékeztetnek. Miközben Dr. Pitt igyekszik a beteg elméjének mélyére hatolni, lenézően és megalázóan bánik vele. Ilyen magatartással a király korábban még sohase találkozott.

Nick Tellis (Jason Patric) detroiti nyomozót másfél éve leszerelték egy ártatlan halálos áldozattal járó bevetés miatt. Amikor a kábítószerosztály nyomozása zsákutcába torkollik egy régóta beépített ügynök halála miatt, Nick-et visszahívják. Társául az elhunyt ügynök legjobb barátját kapja, Henry Oak-ot (Ray Liotta), aki a bosszútól vezérelve nem válogat a módszerekben. Henry lerázza magáról a belső vizsgálatokat, és minden törvény felett állónak érzi magát. Az osztály le akarja záratni az ügyet, túl sok a veszteség a féktelen kollégák miatt. Pedig Nick és Henry végre találtak egy nyomot. A megoldáshoz vezető út egyre több áldozattal jár.

Henri de Toulouse-Lautrec francia festő és grafikus a posztimpresszionizmus kiemelkedő mestere s egyben legkülönösebb, mozgalmaktól és csoportosulásoktól független művészegyénisége, aki 1885-től Párizs éjszakai mulatóiban élte különös, önpusztító életét. "Az a drámai tárgyilagosság, az a könnyelmű fintor, az a karikatúra felé hajló kesernyés derű, amely a nagy művész munkáját jellemzi, áthatja ezt a filmet is" (Újvári Imre), amely hőse nőkapcsolataira koncentrál. A gyerekkori balesetben eltört s fejlődésben visszamaradt lábai miatt gnómnak ható festőt kitűnő jellemszínész játssza (lábait felkötötte és térdére szerelte a gyerekcipőket). A dizőzt alakító Gábor Zsazsa mellett Toulouse-Lautrec filmbeli keze is magyar: Vértes Marcel mesteri keze "alakítja".

Zord tél köszönt a skót fennsíkon élő klánokra. Rob Roy kénytelen ezer fontot kölcsönkérni Montrose márkitól, hogy átvészelhesse az embereivel a kemény hideget. A gonosz márki azonban sötét tervet sző. Rob Royt kirabolják, ráadásul Montrose bizalmasa megtámadja a házát, megerőszakolja a feleségét, és leöli az állatait. Így a férfi nemcsak adós marad, hanem a becsülete is odavész. A dühös Rob Roy bosszúért liheg. Útonállóként küzd a becsületéért, közben a skótok között nagy hírnévre és tiszteletre tesz szert.

Nem akadt, aki megfékezze Dillingert és bandáját. Nem volt börtön, mely bezárhatta volna őt. Lefegyverző bája és vakmerő szökései megkedveltették a gengsztert csaknem mindenkivel, a barátnőjétől, Billie Frechette-től az amerikai közvéleményig, amely nem igazán szimpatizált az országot a válságba taszító bankokkal. Ám miközben Dillinger bandájának - köztük a szociopata Baby Face Nelsonnak - kalandjai sokakat tiszteletteljes borzongással töltöttek el, Hoovernek az az ötlete támadt, hogy a bandita elfogását használja fel arra, hogy a Nyomozóhivatalt az országos rendőrség szintjére emelje, amiből aztán az FBI lett. Ő tette Dillingert Amerika első számú közellenségévé, és bevetette ellene a fess Melvin Purvist, "az FBI Clark Gable-jét." Ám Dillinger és bandája túljárt Purvis embereinek eszén a hajszák és fegyveres összecsapások során. Csak a nyugati bűnüldözők toborzása és a nagyívű árulások megszervezése nyomán lett esélye Purvisnak arra, hogy behálózza Dillingert.

Alfred Kinsey (Liam Neeson) professzor modern szexuális nézeteivel és kísérleteivel felforgatja egész Amerikát. Amikor rájön, hogy meglepő hiányosságok mutatkoznak a szexuális viselkedés tudományos adatait illetően, csapatával kidolgoznak egy olyan kérdezési technikát, amellyel segítenek legyőzni az emberek szégyellőségét, félelmét és bűntudatát, így az interjúalanyok szabadon beszélhetnek saját szexuális élményeikről.

Carlo Broschit gyermekkorában kasztrálják a gyönyörű hangja miatt, mondván a romlatlan fiúhang szárnyal a legszebben. A tanára segítségével, Farinelli néven lesz híres énekes. Testvérével, Riccardóval járja a világot. Bátyja komponálja az áriáit, együtt hódítják meg a nőket. Farinelli sikert sikerre halmoz, a világ a lába előtt hever, a nemes urak és hölgyek hisztérikusan rajonganak érte. A testvére azonban csak másodrangú komponista, aki képtelen kilépni az árnyékából. Rosszul esik neki, amikor Handel, a neves zeneszerző Farinellivel szeretne dolgozni.

1882-ben Oscar Wilde sikeres amerikai körútját követően visszatér Angliába. A harmincöt évesen már világszerte ismert író és költő elveszi feleségül a gyönyörű Constance Lloydot, és kiadja "Dorian Gray arcképe" című remekművét. Magánélete boldognak tűnik, ám feleségével és fiával való szoros érzelmi kapcsolata ellenére nem tudja elnyomni homoszexuális hajlamát. Megismerkedik a jóképű Alfred Douglasszal és első látásra beleszeret. Viharos és szenvedélyes kapcsolat alakul ki közöttük, amelynek a férfi édesapja vet véget, amikor beperli az írót. Ennek eredményeképpen a merev viktoriánus társadalom kétévnyi kényszermunkára és teljes kirekesztettségre ítéli őt. A büntetés letöltése után Wilde csak álnéven publikálhat. Egészsége ekkor már kritikus állapotban van.

Lucas egy átlagos srác, életét főleg az tölti ki, hogy bulizni jár a haverokkal. Ahogy ilyenkor lenni szokott, megtetszik neki egy lány, a 16 éves Maggie. A bökkenő csak az, hogy Maggie egy rögbi-bajnokkal jár. Mikor ezt Lucas megtudja, ő is beszáll a csapatba, hátha a lány a kipárnázott vállakra bukik. De a többiek kutyába se veszik, egészen addig, míg komolyan meg nem sérül.

Los Angeles, 1954. A Mulholland negyed meredek lejtőjének tövében egy hulla hever. A rendőrség mostanában egyre gyakrabban bukkan kétes hírnévnek "örvendő" áldozatokra ezen a környéken. Valaki az igazságszolgáltatást a saját kezébe véve, szép sorban "kivégzi" a rosszfiúkat. Max Hoover nyomozó a vezetője annak a rendőrségen belül "másodállásban" működő csoportnak, akik a város legkeményebb gengszterei ellen indulnak hadba. A zsaruk saját hatáskörükben döntik el, ki az, aki megkapja az egy útra szóló menetjegyét a halálba. Azoknak irány a Mulholland Falls.