Mészöly Miklós Film című kisregénye egy idős házaspár életének utolsó néhány óráját kívánja megmutatni. Két olyan ember utolsó pillanatait, akik a történelmi viharok, embertelenségek és értékvesztések közepette is egymás mellett maradtak a szeretet és egymásra utaltság különös szorításában. A legmegrendítőbb az alapkérdés megfogalmazása: lehet-e, tudunk-e méltósággal búcsúzni, mennyire vagyunk elesettek, kiszolgáltatottak, amikor elindulunk az ismeretlen felé. Ez a viszony teremt eleven és drámai feszültséget az anyagban, ez a záloga annak, hogy nemcsak a történet, de annak mélyrétegei és érvényességi köre is katartikus pillanatokkal ajándékozza meg az olvasókat. A rendkívül nehéz anyag teljes súlyával nehezedik a színészekre. Olyan színészekre, akiknek kivételes személyisége, művészete a biztosíték arra, hogy a fikció és a valóság egymásra épülő feszültsége hiteles és drámai élményt teremt.

A Beam család hihetetlen, ám igaz története. Amikor Christy megtudja hogy tízéves lánya, Anna egy ritka, gyógyithatatlan betegségben szenved, elhatározza, hogy megtalálja a gyógyulásának a módját, bármibe kerüljön is. Később Anna egy szörnyű balesetet szenved, amit nemcsak hogy túlélt, de hihetetlen és megmagyarázhatatlan csodában lesz része. A baleset ugyanis drámai változást hoz a kislány állapotában, lehetővé téve, hogy elinduljon a gyógyulás felé, és a család újra boldogan éljen.

Viejo, az ötvenéves műszerész másodállásban öreg és beteg állatokat altat el. Különleges kötelék van közte és az állatok között, humánusan végzi a dolgát, még nyugtató zenét is játszik az állatok utolsó pillanataiban. Ugyanakkor dühös ember, aki jobban szereti az állatokat, mint az embereket, és nehezen viseli, hogy az apja kórházban van. Egy nap a nacionalista csoport tagja hozza el hozzá a kutyáját, hogy altassa el, és felbőszül, amikor Viejo ahelyett, hogy megtenné, megmenti az állatot.