Egy nyár a Góbi sivatagban, Mongólia déli részén. Egy nomád család segédkezik a tevék születésénél. Az egyiknél komoly nehézségekbe ütközik a kicsi világrahozása. Miután mégis megszületik a kis tevebébi, anyja nem akar tudomást venni róla, nem eteti, és nem gondozza. A hagyomány szerint, a mongolok ilyenkor hívnak egy hegedűst, hogy játékával elbűvölje a nőstényt, akiben a zene hatására talán újra feltámadnak az anyai ösztönök. Meseszerű, félig dokumentarista, félig megrendezett film, elbűvölő képekkel a sivatagról, lassú tempóval, kevés dialógussal. Megkapó történet távoli vidéken élő emberekről, akik a hagyomány és a modernitás között keresik a helyüket. A film elsősorban a mongóliai nomádok életét mutatja be, bizonyos részekben azonban fény derül az ulánbátori városlakók életének körülményeire is, ami a rendszerváltás utáni változásokat láttatja. Mongóliában a népesség fele ma már városokban él, ahol a globalizáció hatásai - előnyök és hátrányok - egyre nyilvánvalóbbak.

Valamikor réges-régen, amikor még trapéznadrág, kacsaorrú cipő és fűzős pulóver nélkül jobb érzésű fiatal nem merészkedett ki az utcára, volt egy rockzenekar, amely bizony lázba hozott jó pár ezer rajongót. A hajdani rockerekből azonban mára pocakos, kopaszodó átlagpolgárok lettek, akik húsz év után elhatározzák, hogy egy koncert erejéig újra összeállnak. Persze a nagy nekilendüléshez nem annyira a rajongók követelőző levéláradata, hanem inkább az egykori sztárok lapos pénztárcája szolgáltat okot.