A naiv, lelke mélyén ártatlan utcalány, Cabiria a pénzhajhászók, a számító világ foglya és könnyű prédája. Mindenki eszköznek tekinti: a filmsztár, a vásári bűvész és a könyvelő. Cabiria azonban makacsul hiszi, hogy ő is elfogadható és szerethető, hogy neki is őszinte, igaz kapcsolat jár.
A Pandora szelencéjével azonos évben Pabst megrendezte a "női áldozatiság" drámáját is: férfi-vágyaknak kiszolgáltatott női sorsokat helyezett egymás mellé, melyek az öngyilkosságtól a szadisztikus lánynevelő intézeten át a "társadalmi erkölcsökkel" szembenálló bordélyházig ívelnek. Igazi freudi vágta, a pszichoanalitikus filmelméletek kedvenc példázata a felejthetetlen Louise Brooks főszereplésével.
Valerie Tasso, az újságíróból lett elit prostituált önéletrajzi bestsellere alapján készült film valójában nem is a testiségről szól, hanem érzékeny beszámoló egy a világban helyét kereső szenvedélyes nő, kapcsolatainak lelki vonatkozásairól. Valerie, miközben enged minden csábításnak vagy kínálkozó alkalomnak, teljesen átadja magát ezeknek a futó kalandoknak. Van benne egyfajta bizalom a szerelemmel vagy a szerelmesével szemben, de a szerelem és az érzékiség annyira kitölti életét, amennyire nem volna szabad. Ez már függőség. Nem tart távolságot ebben az értelemben önmagától vagy testétől. Túlságosan, egészen adja át magát ezeknek a kapcsolatoknak, s ennél fogva ez önmagával szemben bűn. Mindig kihasználják, mindig neki kell fizetnie.
A film olyan gyermekek fájdalmas életét mutatja be, akik zaklatás áldozatai voltak. A karakterek az okokat keresve élik le az életüket és állandóan olyan mintákat követnek, amelyek még több fájdalomhoz vezetnek.