Újra együtt a nagy csapat. Manny, a mamut végre elszánta magát a családalapításra, most a nejével, Ellie-vel várják a trónörökös érkezését. Diego, az öregedő félben lévő kardfogú tigris viszont még mindig jobban szeret egyedül vadászni. Az ügyefogyott lajhárban, Sidben is feltörtek az apai érzések, a maga sajátos módján néhány dínótojás elcsenésével és keltetésével éli ki azt. Sajnos ezzel veszélybe sodorja a kis csapatot, hiszen a dínó mama nem hagyja annyiban a dolgot. Miközben megpróbálják kirángatni Sidet a bajból, még nagyobba kerülnek, a földalatti világba, ahol még mindig a dinoszauruszok uralkodnak.

A Minyonoknak 20 dollárt kell keresniük hogy a TV-ben látott banán turmixgépet megvehessék. Így a fűnyírót egy idős ember otthonában füvet nyírnak vidám és rémületes cselekedetekkel!

Az európai filmesek különleges alkotással ünnepelték a bővítés történelmi jelentőségű napját. ,Az Európa-képek című összeállításban huszonöt, többségében fiatal rendező, az európai filmművészet jelenlegi és jövendő mesterei, öt perces etűdben fogalmazzák meg reményeiket, szorongásaikat és látomásaikat hazájuk és Európa jelenéről, jövőjéről. A Prológus című magyar epizódot Tarr Béla rendezte.