Sarah szülei vendégségbe mennek, ám a kislányt otthon hagyják öcsikéjével, Tobyval, aki nem hagyja őt olvasni. Sarah mérgében azt kívánja, hogy az igazán izgalmas Labirintus című mesében szereplő Koboldkirály vigye el Tobyt. Óhaja teljesül, Sarah-nak pedig 13 óra alatt kell átvágnia az ezer veszélyt rejtő labirintuson, valamint a Kobold városon egészen a Koboldkirály kastélyáig. Ha ez sikerül, úgy visszakaphatja Tobyt, ha nem, akkor öccse örökre Kobolddá változik.

A nemrég elvált Maggie és 12 éves fia, Olivér, a háborús veterán Vincent mellé költöznek. Már a bemutatkozás sem alakul problémamentesen, de a kisfiú egyik nap kizárja magát lakásból és kénytelen a barátságtalan szomszéd segítségét kérni, aki kénytelen beletörődni, hogy a fiúra neki kell vigyázni, amíg az anyja haza nem ér a munkából.

Miután a gyönyörű Chris hoppon marad este, elvállalja a kis Sara felügyeletét. Még meg sem melegszik, amikor gyenge idegrendszerű barátnője telefonon azzal sokkolja, hogy elszökött otthonról és sürgős segítségre szorul. Chris azonban nem kívánatos útitársakkal, Sarával és szerelmes bátyjával, valamint tolakodó barátjával kénytelen nekivágni az egyórás sima útnak, ami hajmeresztő kalandokba torkollik.

A képregényrajzoló Franck ma este szeretné megünnepelni a 30. születésnapját legjobb barátjaival, Ernesttel és Sammel. Indulás előtt azonban Franck főnöke, Marc Schaudel berendeli a férfit, és nem éppen a munkakörének megfelelő megbízással látja el: vigyáznia kell Remire, a fiára, ma este, az ő külvárosi lakásában. Mikor másnap Schaudel és felesége hazaér, a lakásban óriási felfordulást talál, a fiuk és a babysitter is eltűnt. Csupán egy, a helyszínen maradt kamera felvétele árulkodik arról, hogy mi is történt itt az előző este.

Dave Európába utazik üzleti ügyben, a mókusok pedig egy kalandos világ körüli versenyre indulnak a mókuslányokkal versengve, ám nem sejtik, hogy gyémántcsempészek fondorlatos tervének részesei lettek...

Nell Forbes özvegy a liftkezelő nagybátyjának köszönhetően kap munkát egy hotelben, ahol egy vendég házaspár kislányára kell vigyáznia éjszaka. A szemben lévő szobából egy keserű szakításon épp túlesett pilóta, Jed Towers pillantja meg, és búfelejtő gyanánt meghívatja magát a lánnyal. Nem sejti, hogy Nell zavartabb - és veszélyesebb - mint hinné.

A tízéves Melanie, egy hentes lánya, tehetséges zongorista. Konzervatóriumba készül, ám a vizsgán a zsűrielnök, a nagyhírű zongorista, Ariane megzavarja, és a karriernek lőttek mielőtt az elkezdődött volna. Bő 10 év telik el, Melanie (a Gyermekben befutott Deborah Francois alakítása) állást kap egy ügyvédtől, feladata, hogy annak zongorista feleségét, Arianét segítse a kották lapozásával. Hosszú évek várakozása után Melanie előtt nyitva áll a bosszú lehetősége.

Cole igazi kocka, aki A-tól Z-ig ismeri a legnagyobb sci-fi filmeket és sorozatokat, viszont a suliban nem igazán vannak barátai, és még a helyi suttyó, dagi feka srác is állandóan szivatja. Azonban szerencséjére ott van neki a döglesztően szexi Bee, aki azon kívül, hogy Cole állandó bébiszittere, egyben legjobb barátja is. Ketten remekül elszórakoznak minden egyes alkalommal, mikor Bee átmegy a srácra vigyázni, viszont a legutolsó ilyen alkalom nem várt fordulatot vesz.

Néha az anyáknak is kell egy kis pihenés. Ilyenkor a legjobb megoldásnak egy bébicsősz tűnhet. Mrs. Crandell (Concetta Tomei) egy idős nénire hagyja a gyerekeit, aki időközben meghal. A gyerekek elviszik a néni holttestét a temetőhöz, és mint akik jól végezték dolgukat, készülnek a felügyelet nélküli nyárra. Azonban egy dologról megfeledkeztek: minden pénzüket, amit édesanyjuktól kaptak a szünidőre, a nénivel együtt a temetőbe vitték. A mentőötletért - Sue Ellen (Christina Applegate) vezetésével - azonnal összedugják a fejüket a gyerekek.

A kiskamasz Glen (Stephen Dorff) minden rosszaságban benne van, jó barátjával, Terryvel (Louis Tripp) együtt. Amikor szülei egy hétvégére elutaznak és Glent 16 éves nővérére, Alre (Christa Denton) bízzák, a két kissrác játékból megpróbál szellemet idézni. A rémálmok rémálma válik valóra: a kertben és a házban szó szerint elszabadul a pokol.

Két alvó gyerekre vigyázni egy szupermodern, csupaüveg luxusvillában - minden babysitter álma. Vagy rémálma. Jill (Camilla Belle) csak gimnazista, de szívesen vállal apróbb munkákat. Amikor egy környékbeli, jómódú házaspár arra kéri, hogy éjfélig vállalja el a gyerekeit, boldogan mond igent. Egyedül van egy hatalmas, tóparti házban, távol mindenkitõl. Megszólal a telefon, egy idegen hívja. Fenyegeti. A telefon újra és újra megszólal. A lány végül a rendõrséghez fordul, lenyomoztatja a hívást - és kiderül, hogy a telefonáló bent van a házban. Szörnyű, õrületes macska-egér játék veszi kezdetét. A labirintusszerű, hatalmas épületben, ahol maguktól nyílnak az ajtók, maguktól gyulladnak fel vagy alszanak ki a lámpák, egy rémült lány és egy ismeretlen szándékok és vágyak vezérelte õrült férfi üldözi egymást. Valamelyikük nem éri meg a reggelt. Ha lesz még reggel egyáltalán.

A kezdetben elbűvölő rendőr idővel rögeszmés zaklatóvá válik, a kisvárosi lánynak pedig ki kell törnie exe halálos szorításából.

Egy szimpla gyerekfelügyelet horrorisztikus fordulatokat vesz, mikor Helen rájön, hogy a Mumus "valóban ott lapul Lucas szekrényében". Életre kel egy helyi legenda és egy sorozatgyilkos gonoszsága. Izlandi horror.