1990-ben az AIDS-et rejtélyes és halálos veszedelemnek tekintették, rengeteg szóbeszéd és hazugság övezte. A film hét homoszexuális férfi életén, kapcsolatain keresztül követi nyomon a betegség alakulását, a körülötte kirobbanó egészségügyi válságot. Kezdetben úgy írtak róla az újságok, mint ritka rákbetegségről, amely homoszexuális férfiakat támad meg. Willyt és Johnt sem igazán érdekelte, miről cikkeznek a lapok, amíg a sors szeszélye folytán maguk is érintettekké válnak. Vagy ott van Sean, a szappanopera-író, akinek az állapota egyre romlik a betegség miatt. A barátja, David végig kitart mellette.

Malik évek után tér vissza a szülői házba édesanyja miatt, mert édesapja áttétes rákos beteg, és nem szeretné egyedül hagyni vele Sara-t, az anyját. Persze azért annyira nem él egyedül Sara, mert a házban ott élnek a szolgálók is, egy arab srác Bilal és Wafa, egy arab lány, kik Franciaországba költöztek, hogy szerencsét próbáljanak. Malik anyja előtt kezdetben titkolja melegségét, de miután Bilal és közte romantikus szerelem szövődik, már nem rejtegetheti tovább a titkát, édesanyja elé kell állnia vele, ki kezdetben idegenkedik a dologtól, aztán, s főképp mert imádja fiát, a fiatalok elé áll, s támogatja őket szerelmükben.

Ez a film egy kiégett filmrendezőről szól, aki véletlenül bekerül egy főiskolai rövidfilmes zsűribe, ahol találkozik saját maga főiskolás kiadásával. Nem csoda, ha kicsit összezavarodik, mert az ifjú tehetséget pontosan ugyanúgy hívják, ahogy őt, a filmje ugyanaz, amit 15 évvel korábban ő maga adott be rendezőként, és a srác családi háttere ugyanaz, mint az övé volt. A film meleg témájú!!

A Szerelmesdalok c. film sokat méltatott rendezőjének új filmje szenvedélyes feltáró utazás a szexuális meghittség érzelemrajzába. Miután az elragadó, izmos Emmanuelt (a francia pornószínész François Sagat alakításában) dobja barátja, Omar, az beleveti magát Párizs erotikus világába. Mindketten szexuális kalandozással próbálják elfelejteni a másikat, de felmerül a kérdés, hogy vajon a másokkal megtalált testi gyönyörök képesek-e betölteni a köztük támadt szakadékot.