Amikor a felnőttek leoltják a gyerekszoba lámpáját, a szekrényből szörnyek bújnak elő, hogy ijesztgessék a kicsiket. Ezt minden gyerek tudja. Azt viszont kevesebben sejtik, hogy a rémes figurák nem azért huhognak, mert élvezik. Egyszerűen ez a munkájuk. Sully, az óriás szőrmók az egyik legsikeresebb alkalmazott a cégnél, ő a Szörny Rt. csúcsrémisztője. Asszisztensével, a kicsi, gömbölyded és egyszemű Mike Wazowskival járja az emberek világát, hogy sikolyokat, s ezzel a világának energiát gyűjtsön. A két menő rémisztő hétköznapjai azonban szőröstül-bőröstül kifordulnak, amikor egy Boo nevű kislány a szörnyek világába téved.

Júdeában vagyunk, ott és akkor, amikor Jézus született. Vele szinte egy időben és egészen a közelében megszületik egy másik gyermek is, Brian. Róla a napkeleti bölcsek tévedésből azt hiszik, hogy ő a megváltó. Brian élete ettől a perctől kezdve tévedések és félreértések sorozata.

A családregény a kilencven éves Antónia életének utolsó napján kezdődik, amikor felidézi az elmúlt ötven évet. Vége a második világháborúnak, Antónia édesanyja halála után, lányával együtt visszatelepül a kis faluban lévő szülői házba. A falu nehezen tolerálja az asszony független életvitelét, aki átvéve a családfő szerepét, mindig tudja mit akar és azt bármi áron keresztül is viszi. Antónia legfőbb törekvése az, hogy ő és családjának tagjai megalkuvás nélküli, teljes életet éljenek.

Villám McQueen hírnévről és dicsőségről álmodik, minden vágya, hogy elhódítsa a Szelep Kupát. Egy napon a versenyverda szedi a dísztárcsáit és felkerekedik. Padlógázzal tart Kaliforniába, ahol hírnévre tehet szert, ha sikerül legyőznie a két legnagyobb ászt a mezőnyben. Útközben vetődik az álmos kisvárosba, Kipufogó-fürdőbe, ahol ráébred arra, mi az, ami valóban fontos az életben. Kalandjai során találkozik Hudson Dokival, a vidéki orvos és bíró valójában háromszoros Szelep Kupa győztes. Ott van azután Sally, a dögös Porsche 911, és a rozoga autómentő, akinek rozsdás karosszériája alatt érző motor dobog.

Az első randik szabálya egyszerű: tégy próbát, dönts gyorsan, ha pedig nem tetszik a másik, lépj le azonnal - és örökre. E film férfi hőse (Adam Sandler) így is tenne. Amikor első randija az egyébként kedvesnek tűnő szöszivel (Drew Barrymore) nem jön össze, elegánsan távozni készül... ám a sors úgy hozza, hogy kénytelen mellette maradni. Méghozzá összezárva egy családi üdülőhelyen, korábbi házasságaikból származó gyerkőceik víg társaságában. A kezdeti ellenszenvből gyors utálat lesz. Azután sok bonyodalom következik, és közben a férfi és a nő fokozatosan felfedezi, hogy a másik nem is olyan kiállhatatlan, mint első látásra hitte.

Még egy balhés karácsony! A kis Kevin két éve egy párizsi utat hagyott ki a zavartalan otthoni vakáció reményében, most pedig New Yorkban kénytelen az ünnepeket egyedül tölteni. Ügyes trükkel belopózik a Plaza Hotelbe és épp élvezné a magányt, amikor balszerencséje összehozza két régi ismerősével. Harry és Marv, a Vizes Banda tagjai Kevinék házának kirablási kísérletével írták be nevüket a bűnözés történetébe. Csoda-e, hogy börtönükből megszökve mindent megadnának a revansért?

Négy évvel ezelőtt a közönség láthatta, amint Greg Beckur egyetlen hétvége leforgása alatt elveszti poggyászát, felgyújtja a kertet, kicsit elveti a sulykot vízi röplabdázás közben, befest egy macskát, és hazugságvizsgálaton esik keresztül, mégpedig Jack Byrnes jóvoltából - aki nem más, mint a barátnőjének apja, akiről kiderül, hogy nem is ritka virágokkal foglalkozik, hanem ex-CIA ügynök, és ritka kemény csávó. Ez volt az Apádra ütök, a kirobbanó sikerű vígjáték, mely több mint 300 millió dollárt kaszált világszerte. Most Greg végre bekerült a Bizalom Körébe, és minden remekül megy. Menyasszonyával, Pammel izgatottan tervezik az esküvőt, és már csak egy incuri-pincuri apróság maradt, ami hiányzik az oltár felé vezető úton: a leendő apósoknak-anyósoknak együtt kéne tölteniük egy hétvégét. Így hát Greg és a Byrnes család Jack vadiúj (golyóálló karosszériával és öt centis plexiüveggel felturbózott) lakókocsijával elindulnak a Beckur Szigetre, Bernie és Roz Beckur birodalmába.