Az első világháborús veterán zsidó borbély a megszólalásig hasonlít országa diktátorára, Hynkelre. A borbély azonban háborús sérülése miatt egészen a harmincas évekig amnéziában szenvedett, ezért meglepetésként érik az időközben bekövetkezett változások. Állítólag Hitler e film láttán parancsot adott Ötödik Hadoszlopának Chaplin fizikai megsemmisítésére, amit Amerika hadba lépése akadályozott meg. A zsidó borbély és a diktátor kettős szerepében remeklő író-rendező - valóságkutató beállítottságához híven - nem politikailag, hanem emberileg, vagyis embertelenségében leplezi le a Führert: kisszerű, korlátolt és beképzelt alak, aki hatalmát mindezek leplezésére (is) használja, miközben gesztusai állandóan leleplezik. Az ő ellenpólusaként jelenik meg a film végén maszk nélkül békeszónoklatot mondó Chaplin, mint értelmes-érzelmes lény, aki Hitler pályájának felívelése idején (!) vígasztalt és mozgósított azzal, hogy egy senkinek ábrázolta az istenített vezért.
1944.06.06. a normandiai partraszállás napja. Az Omaha Beach kódnevet kapott tengerparton a csónakokból védhető fedezékbe igyekvő szövetséges katonák pergőtűzbe kerülnek, a vérveszteség óriási. Mindenütt halottak, sebesültek, cafatokra szakadt emberi testrészek, haldoklók halálhörgései. A pokol első bugyrán éppen csak túljutott Miller százados megmaradt embereivel újabb szinte lehetetlen próbatétel előtt áll. Egy kis csapat élén be kell hatolnia az ellenséges hátországba, hogy felkutasson egy amerikai katonát, James Ryan közlegényt. A főparancsnokság utasítására ugyanis azonnal le kell szerelni, mivel három bátyja a világháború különböző frontjain szinte egyszerre vesztette életét, s a hadsereg ezzel adózik a család tragédiájának. De a hosszú és veszélyes úton mindenkiben felmerül a kérdés: vajon miért ér ennek az egy embernek az élete többet, mint az érte küldött kilenc emberé?
A második világháború befejezése után megkezdődött a német háborús bűnösök felelősségre vonása. A megszállt Németországban, Nürnberg városában több per is zajlik. Ezek egyikében négy német bíró áll amerikai bíróság elé. Ezek az emberek teljes mértékben kiszolgálták a náci rendszert. Közülük egyedül Dr. Janning az, aki nem próbálja tagadni a bűnösségét. Mindezt azzal magyarázza, hogy honfitársaihoz hasonlóan ő sem figyelt fel a rémtettek előjeleire. Az ügyben Dan Haywood bíró ítélkezik. Az öreg bíró nehéz helyzetben van, a borzalmak ellenére tárgyilagosnak kell maradnia.
Délkelet-Ázsia a második világháború idején. A japánok egy stratégiai szempontból igen fontos hídat építtetnek az angolokkal. Ha a híd felépül, az a szövetségesek nagyon sok katonájának életébe kerül. A tábor két részre szakad: a foglyok egy része rombolna, míg mások engedelmesen építenének. Mindeközben útnak indul egy kommandós egység, hogy felrobbantsa a hídat a Kwai folyón.
A háború utáni amerikai filmművészet egyik legdöbbenetesebb alkotása, amely lélektanilag rendkívül árnyalt kórképet ad a kortárs Amerikáról. Hőse három leszerelt katona, akik a háborúban eltöltött időszakot tartják életük legszebb éveinek. Bár állandó életveszélynek és szenvedésnek voltak kitéve, pozíciójuk biztos volt és harcos katonaként hősnek érezhették magukat. Most egyikük rokkantnyugdíjas veterán, a másik pedig vezető banktisztviselő, aki katonabajtársaihoz fűződő korábbi viszonyával szöges ellentétben a kölcsönhöz valamiféle biztosítékot kénytelen követelni tőlük. A harmadik volt katonától pedig felesége válik le, mondván ő egy havi 400 dollár zsolddal rendelkező katonatiszthez ment férjhez, nem pedig egy heti 32.50-et kereső bárpincérhez, akivé a férje vált.
A filmeposz 56 évet ölel fel a 79 évesen merénylet áldozatává lett, legendás indiai vezető, Mohandas Karamchand Gandhi életéből. 1893-ban pár hónapra Dél-Afrikába érkezik az Angliában végzett, 24 éves családos indiai ügyvéd, Gandhi. A személyes méltóságát és igazságérzetét egyaránt sértő faji megkülönböztetés olyannyira megdöbbenti, hogy úgy érzi, tennie kell valamit. 21 év fáradságos küzdelme után az indiaiak és a színes bőrűek egyenlőségéért indított erőszakmentes küzdelem, a Satyagraha ideológusává és vezérévé érett. Ekkor kapta a "Mahatma" nevet, amely Indiában "nagy lelket" jelent.
Az orosz mesterlövész, Vaszilij Zajcsev tettei legendássá váltak a sztálingrádi csatában. Hogy megállítsák őt, a nácik kiküldik legjobb mesterlövészüket, így magánháborúba kezdenek a bátorságért, a becsületért és a hazáért.
A második világháború egyik legvéresebb esztendejének elején, 1942-ben a nácik titkos konferenciára hívták a birodalom legszűkebb elitjét a Berlin melletti Wannsee üdülővárosba. A történelemben Wannsee-i konferencia néven elhíresült eseményen dolgozták ki a zsidó népesség kiirtásának módozatait. Az Endlösung, azaz a végső megoldás volt a konferencia vezérmotívuma. Lépésről lépésre kiszámították a folyamatot, egészen "a maradék állomány megfelelő kezeléséig". A konferencia vezetője az a Heydrich generális volt, akit nem sokkal később a cseh ellenállás merénylői megöltek, erre a németek bosszúból egy egész falu lakosságát lemészárolták. Heydrich akkori jobbkeze pedig a hírhedt Adolf Eichmann volt.
"...amikor márciusban a németek átlépték a határt, hogy elfoglalják az egész országot, és a mi városunkon keresztül vonultak Prágába, nagyapám egyes-egyedül kiment elébük, egyes-egyedül az én nagyapám ment ki a németek elé, hogy hipnotizőr lévén szembeszálljon velük, és a gondolat hatalmával visszatérítse a tankjaikat." Hát ilyen családból származik Milos, aki nem hőssé akar válni, csak a már kínossá vált szüzességét szeretné elveszíteni. Segédtisztként dolgozik egy kisváros állomásán, ahol hiába húznak el a front közeledtével mind szigorúbban ellenőrzött vonatok, a dolgozók élik megszokott életüket.
A családregény a kilencven éves Antónia életének utolsó napján kezdődik, amikor felidézi az elmúlt ötven évet. Vége a második világháborúnak, Antónia édesanyja halála után, lányával együtt visszatelepül a kis faluban lévő szülői házba. A falu nehezen tolerálja az asszony független életvitelét, aki átvéve a családfő szerepét, mindig tudja mit akar és azt bármi áron keresztül is viszi. Antónia legfőbb törekvése az, hogy ő és családjának tagjai megalkuvás nélküli, teljes életet éljenek.
Az erőszakos lengyelek menekülése közben 1946-ban, Rosemarie gyermeke elveszik. Elindul és megpróbálja megtalálni a lányát.