1929. februárjában két munkanélküli muzsikus, Joe és Jerry végső lépésre szánja el magát: jelentkeznek egy női zenekarba! Ám maguk is meglepődnek, amikor női ruhába bújva felvételt nyernek. Csak akkor jönnek rá, hogy megfogták az Isten lábát, amikor felszállnak a vonatra, amellyel az együttes Floridába indul, egy hálókocsiban kell ugyanis tölteniük az éjszakákat a zenekar tucatnyi lánytagjával, akik hamar bizalmukba fogadják az új lányokat... A végső meglepetés azonban még várat magára. Kiderül ugyanis, hogy az énekesnő, Sugar Kane egy igazi bombázó, akibe mindkét nőimitátor halálosan beleszeret. Esélyük azonban vajmi kevés, ugyanis Sugar nem randizik hölgyekkel, de még csak csóró urakkal sem. Joe-nak azonban van már egy terve: lányként Sugar bizalmába férkőzik, két fellépés között viszont átöltözik és gazdag playboynak adja ki magát, aki nagyon is tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy Sugar kedvébe járjon. Jerry-nek eközben egy lelkes udvarlója akad, akit képtelen levakarni magáról.

T. E. Lawrence a Brit Hadsereg hadnagya az első világháborúban. Feladata nem túlságosan izgalmas: különböző haditérképeket kell megfelelő színűre kifestenie. Amikor végre egy megfigyelői megbízatást kap az egykori Török Birodalom területén, nagy elszántsággal veti bele magát a munkába. Amikor azonban megbízatása helyszínére érkezik, megtudja, a dolgok egészen máshogy festenek mint ahogy azt gondolta.

A háború után felvirágzó "fekete film" méltán világhíres klasszikusa ez a krimi-adaptáció, amely az ötvenes években játszódik egy francia kisváros sivár iskolájában. Michel, az igazgató zsarnok-szadista szigorral uralkodik a diákokon, a tanári karon és szívbeteg feleségén, Christinán, akié az iskola. Az elgyötört nejnek talpraesett kolléganője, Nicole segít megvalósítani a lassan megérlelődő gyilkos gondolatot. De a sokkolóan bemutatott gyilkosság csak kezdete ennek az izgalmakban bővelkedő, fordulatos és mesterien feszült filmnek.

Bruno és Guy egy vonaton ismerkednek össze. Annak ellenére, hogy a barátságuk újkeletű, Bruno meglepő ötlettel rukkol elő: felajánlja, hogy megöli Guy feleségét, aki nem akar elválni a férjétől, hogy az ne tudja elvenni új szerelmét, viszont cserébe Guy ölje meg Bruno apját, mert az öreg erőszakosságával Bruno útjában van.

Jim bajkeverő hírében áll, és kétes hírnevére nem is cáfol rá, amikor Los Angelesbe költözik. Már érkezése első napján összeütközésbe kerül a törvénnyel randalírozás és részegség miatt. Később szembekerül egy helyi bandával, ami tragédiák sorozatát indítja el... A kaliforniai gimnáziumba új fiú érkezik. Az iskolát uraló rocker banda vezére egyből beleköt, és késpárbajra, majd katasztrófával végződő autóversenyre hívja ki. A felnőttek és társai erőszakos világával szemben Jim csupán a bandavezér volt barátnőjében, Judyban és egy dúsgazdag árva gyerekben, Platóban talál némi támaszt. Ezt a maga korában iskolát teremtő melodrámát az "ok nélküli lázadó" prototípusát megtestesítő James Dean játéka teszi felejthetetlenné.