1929. februárjában két munkanélküli muzsikus, Joe és Jerry végső lépésre szánja el magát: jelentkeznek egy női zenekarba! Ám maguk is meglepődnek, amikor női ruhába bújva felvételt nyernek. Csak akkor jönnek rá, hogy megfogták az Isten lábát, amikor felszállnak a vonatra, amellyel az együttes Floridába indul, egy hálókocsiban kell ugyanis tölteniük az éjszakákat a zenekar tucatnyi lánytagjával, akik hamar bizalmukba fogadják az új lányokat... A végső meglepetés azonban még várat magára. Kiderül ugyanis, hogy az énekesnő, Sugar Kane egy igazi bombázó, akibe mindkét nőimitátor halálosan beleszeret. Esélyük azonban vajmi kevés, ugyanis Sugar nem randizik hölgyekkel, de még csak csóró urakkal sem. Joe-nak azonban van már egy terve: lányként Sugar bizalmába férkőzik, két fellépés között viszont átöltözik és gazdag playboynak adja ki magát, aki nagyon is tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy Sugar kedvébe járjon. Jerry-nek eközben egy lelkes udvarlója akad, akit képtelen levakarni magáról.

A háború után felvirágzó "fekete film" méltán világhíres klasszikusa ez a krimi-adaptáció, amely az ötvenes években játszódik egy francia kisváros sivár iskolájában. Michel, az igazgató zsarnok-szadista szigorral uralkodik a diákokon, a tanári karon és szívbeteg feleségén, Christinán, akié az iskola. Az elgyötört nejnek talpraesett kolléganője, Nicole segít megvalósítani a lassan megérlelődő gyilkos gondolatot. De a sokkolóan bemutatott gyilkosság csak kezdete ennek az izgalmakban bővelkedő, fordulatos és mesterien feszült filmnek.

Bruno és Guy egy vonaton ismerkednek össze. Annak ellenére, hogy a barátságuk újkeletű, Bruno meglepő ötlettel rukkol elő: felajánlja, hogy megöli Guy feleségét, aki nem akar elválni a férjétől, hogy az ne tudja elvenni új szerelmét, viszont cserébe Guy ölje meg Bruno apját, mert az öreg erőszakosságával Bruno útjában van.

Jim bajkeverő hírében áll, és kétes hírnevére nem is cáfol rá, amikor Los Angelesbe költözik. Már érkezése első napján összeütközésbe kerül a törvénnyel randalírozás és részegség miatt. Később szembekerül egy helyi bandával, ami tragédiák sorozatát indítja el... A kaliforniai gimnáziumba új fiú érkezik. Az iskolát uraló rocker banda vezére egyből beleköt, és késpárbajra, majd katasztrófával végződő autóversenyre hívja ki. A felnőttek és társai erőszakos világával szemben Jim csupán a bandavezér volt barátnőjében, Judyban és egy dúsgazdag árva gyerekben, Platóban talál némi támaszt. Ezt a maga korában iskolát teremtő melodrámát az "ok nélküli lázadó" prototípusát megtestesítő James Dean játéka teszi felejthetetlenné.

A Matador című Almodóvar-filmben a szerelem és a halál végzetes kapcsolata elevenedik meg a néző szeme előtt. Diego Montez és Maria Cardenal a bikaviadalok kegyetlen világában találkozik egymással. A két ember perverz szexuális játékoknak hódol, melyekre eddig csak partnereik meggyilkolása révén tudtak szert tenni. Most elérkezett a várt beteljesülés: együtt halhatnak meg a szenvedély oltárán.

Silvia, a fiatal bájos lány, édesanyjával és öccsével egy autópálya melletti spanyol kisvárosban él. Az anya a helyi bordélyház vezetéséből próbálja eltartani a családot. A város kulcsfontosságú ipari központja a fehérneműgyár, amely Conchita és a férje tulajdona. A házaspár kamaszkorú fia, José, ki akar szabadulni anyja zsarnoki hatalma alól. A fiú Silviaval randizik, együtt tervezgetik közös jövőjüket, amikor a lány váratlanul teherbe esik. A fiú anyja ellenzi ezt a kapcsolatot, Silvia származása és családjának rossz híre miatt. Mindenáron szét akarja választani a fiatalokat, ezért felbérli a macho Raúlt, hogy csábítsa el lányt. A feladat azonban nem lesz egyszerű.

A Szenvedélyek labirintusa melodramatikus vígjáték Sexiliáról, Sadec-ről, a meleg iszlám terroristáról, Riza Niro-ról, Tiran uralkodójának meleg fiáról, és Quetiről, egy vegytisztító lányáról. Riza Niro, aki apja elől menekült el szigetükről Madridba, rájön, hogy Sadec és társai a nyomában vannak. Punk-rockernek álcázza magát, és beleszeret a káprázatos Sexiliába. Ez lesz Riza Niro első heteroszexuális kapcsolata. Eközben Queti, Sexilia "legnagyobb rajongója", segíti a lányt, hogy megszokja új életstílusát.

Oscar Novak feltörekvő építész besétál a mesésen gazdag Charles Newman csapdájába. A féltékeny üzletember ugyanis a tervezés helyett más feladatot bíz rá: barátnőjét, a gyönyörű Amyt kellene szemmel tartani. Oscar persze beleszeret a lányba, amitől felbolydul a világ. Kiderül ugyanis, hogy Oscart a családja és a barátai is melegnek tartották! Hab a tortán, hogy üzletfelei sem gondolják másképp.

Jerry depresszióba zuhan, miután menyasszonya, Felicia faképnél hagyja. Éppen jókor jön legjobb barátja, Nick ötlete, hogy vegyenek részt egy facéroknak meghirdetett hajókiránduláson, ahol rengeteg gyönyörű és független nővel összezárva utazgathatnak a tengeren. De van egy bökkenő. Jerry és Nick már jócskán kint járnak az óceánon, amikor szembesülnek a ténnyel, hogy útitársaik nem facér nők, hanem facér férfiak. Csakhogy már nincs visszaút, a hajó - tömve férfiakkal - kifutott, hőseinknek, ha törik, ha szakad, végig kell csinálniuk ezt a kirándulást. Ráadásul az egyik facér milliomos, Lloyd rögtön kiszemeli magának Nicket.