"Én vettem ki a pisztolyt Bogart kezéből" - dicsekedett Ray, hogy megszabadította A máltai sólyom és A nagy álom sztárját a gengszterfilm sablonjaitól. Az egykor sikeres, most munkanélküli hollywoodi forgatókönyvíró, Steele életét a filmes világ értékrendjével szemben érzett megvetése és hirtelen dühkitöréseivel szerzett rossz híre keseríti. Rádásúl egy gyilkosság vádja alól is tisztáznia kell magát, s barátnője sem érzi már jól magát mellette... A jellemrajzokra épülő, fura melodráma az erőszak árnyalt természetrajzát adja.

Billy egykori otthonát egyetemista lányok lakják, akik épp a karácsonyi vakációra készülődnek. A lányok mit sem sejtenek arról, hol is laknak, milyen véres történet fűződik a házhoz. Egészen addig nem is kutakodnak az igazság után, amíg meg nem csörren a telefon és egyikük nyomtalanul el nem tűnik. Hamarosan tudomást szereznek a házban történt mészárlásról, ám úgy tűnik, túl későn - Billy (Robert Mann) senkinek sem kegyelmez.

A halottnak hitt Dr. Phibes bizarr, biblikus gyilkosságokkal, sorra teszi el láb alól azt a kilenc orvost, akiknek műtétjébe felesége belehalt.

Carlos - a Sakál - a világ legelvetemültebb, legveszélyesebb terroristája, aki gondolkodás nélkül, hidegvérrel képes kézigránátot hajítani gyerekek közé, aki szabályosan sportot űz abból, hogy borsot törjön az ot üldözők orra alá, és akit évtizedek óta hiába próbál csapdába csalni a CIA. Egy napon azonban egy amerikai tengerészgyalogos tiszt kerül az egyik CIA-ügynök figyelmének középpontjába. A férfi megdöbbentően hasonlít Carlosra. A terroristát évtizedek óta üldöző CIA ügynök agyafúrt tervet eszel ki a nagy ellenfél legyőzésére, és ehhez a tervhez szüksége lesz a Sakál hasonmására is!

Ne költözz olyan környékre, ahol horror író él. Zach elköveti ezt a hibát: a édesanyjával új városba hurcolkodnak, és még büszkék is rá, hogy a szomszéd házban a Libabőr-sorozat híres írója R. L. Stine dolgozik. A srác összebarátkozik a nagy ember lányával, és a segítségével beszökik a mester dolgozószobájába. Nem is sejti, hogy Stine különös módszerrel alkot: hátborzongató fantáziáról árulkodó könyvei valóságosak, és ő a lapok közé zárja az elé kerülő szellemeket és szörnyeket. A srác véletlenül szabadon ereszti az irodalomba száműzött rémeket. A gyerekeknek és az írónak össze kell fognia, hogy visszakergessék a szökevényeket oda, ahova valók - mielőtt túl késő lesz.

Lawson Russell ügyvédnek elege van abból, hogy gyilkosokat védjen; botrányt csinál, aminek eredménye az, hogy megvonják tőle az ügyvédi szakma gyakorlásának jogát. Egy érdekes regény eredeti példánya kerül a kezébe, az írója másnap meghal, és Lawson kiadja a könyvet a saját neve alatt. A regény óriási siker lesz, csak az a baj, hogy a könyvben történő gyilkosságok a valóságban is megtörténnek. Üldözőbe veszik Lawsont, Lawson pedig az igazi gyilkost.

Aidan Breslin, a megkeseredett nyomozó felesége tragikus halálát követően teljesen elhidegül két fiától. Miközben különös kegyetlenséggel elkövetett emberölések ügyében nyomoz, megdöbbenve tapasztalja, hogy ő maga is kapcsolatban áll a brutális gyilkosságok áldozataival - és minden jel arra utal, hogy a szálak közötti összefüggés az apokalipszis négy lovasának rejtélyében keresendő...

Ted 9 éves, és mióta anyja meghalt, azóta apjával ketten vezetik hoteljüket. De anyja hiánya egyre inkább megnehezíti életét, és egy idő után már szinte fantomként kószál. Ráadásul a helyzet egyre csak romlik.

Tasmania a világ elszigeteltebb része. Kering egy legenda egy ragadozóról, a Tasman tigrisről, aminek a létezését a tudomány sohasem ismerte el, azonban a bennszülöttek meggyőződéssel állítják, hogy a dzsungel mélyén fellelhető. Egy zoológus hallgató, Nina úgy dönt, hogy a végére jár a mítosznak, és behatol a dzsungel mélyére, hogy bizonyítékot nyerjen a nagyvad létezésére. Létezik azonban egy másik legenda is egy Alexander Pearce nevű, emberölés vádjával elítélt fegyencről, aki miután megszökött börtönéből, a Tasman dzsungel mélyén rejtőzött el, és előszeretettel fogyaszt emberhúst.

A fiatal férfi és barátnője új házukkal ismerkednek, amikor hat apró termetű, de annál gonoszabb teremténnyel találkoznak. A vérszomjas szörnyecskék valójában rossz cselekedeteik miatt elátkozott teremtmények. A pár azonban gonoszságukról mit sem sejtve elhatározza, hogy segítenek feloldani az átkot.