Hidetora fejedelem átadja birodalmának irányítását legidősebb fiának, Tarónak. Saburu, a legkisebb fiú nem helyesli apja döntését, mert mindkét bátyját túlságosan hatalomszeretőnek ismeri, s emiatt egyiküket sem érzi alkalmasnak egy egységes állam vezetésére. Az atya ezért Saburu ellen fordul, de hamarosan kénytelen lesz belátni, hogy lázadó fiának volt igaza...

Landon Carter a menő arcok príma életét éli egy középiskolában. Mindennapi elfoglaltsága közé tartozik például a kevésbbé tökéletes fazonokkal történő gonoszkodás. Amikor egy alsós iskolatársukra kimért csapatos tréfa rosszul sül el, Landont büntetésként közösségi feladatok elvégzésére ítélik. Kénytelen lesz a szombati iskolában korrepetálni, résztvenni az iskolai színdarabban, és még pár hasonló - nem túl menő - cselekedetet végrehajtani. Ilyen módon kapcsolatba kerül az iskola "csodabogarával", Jamie-vel, aki a helyi baptista lelkész egyetlen lánya. A két teljesen ellentétes személyiség lassan szerelemre lobban egymás iránt.

A történet egy helyszínre összpontosít (egy kis faházikó), ahova néhány túlélõ menekül a megjelenõ zombik elõl, hogy átvészelhessék az élõhalottak invázióját. Miközben igyekeznek megküzdeni a környéket elárasztó sétáló hullákkal, kiderül, nem is a halottak okozzák a legnagyobb problémát, hanem saját fajtársaik.

Az árva Cameron Post az ultrakonzervatív nagynénjénél nevelkedik a kilencvenes évek elején. Amikor a végzősök bálján rajtakapják egy autó hátsó ülésén, ahogy egy lánnyal csókolózik, drasztikusan megváltozik az élete. Átnevelő táborba küldik, hogy “kigyógyítsák” leszbikusságából. A tábort a szigorúságáról ismert Dr. Lydia Marsh vezeti a testvérével, és Cameron szövetségeseket keres, hogy túlélje azt az időt, amíg a vendégszeretetüket élvezi.

A tizennégy éves Ralph az Ontario állambeli Hamilton városkában él az ötvenes évek közepén. Nemrég veszítette el az édesapját, és mivel az édesanyja kórházban van, rákényszerült arra, hogy gondoskodjon magáról. A tinédzser a helyi katolikus iskolába jár, a rossz viselkedése miatt gyakran összetűzésbe keveredik környezetével. Hibbert atya, a futócsapat edzője felfedezi, hogy Ralph tehetséges futó. Arra ösztökéli a fiút, hogy vegye komolyan a sportot. Amikor Ralph megtudja, hogy a beteg édesanyján már csak a csoda segíthet, elhatározza, hogy csodát tesz: megnyeri a híres bostoni maratoni futóversenyt.

Winnie Foster tizenéves kislány egy kisvárosban él szüleivel. 1914-et írunk, így Winnie korántsem lehet olyan önálló és szabad, mint a mai tinédzserek. Szülei imádják: szinte megfojtják szeretetükkel és aggódásukkal, nem csoda, ha Winnie állandóan kalandokról és a szabad életről álmodozik.Egy nap a közeli erdőben sétálva a lány eltéved, de szerencsére még sötétedés előtt összefut a kedves Tuck család tagjaival, akik az erdő közepén egy mesés kis házban laknak. A családfő, Angus, az anya, Mae és a két srác, Jesse és Miles Tuck szívélyesen fogadják be házukba az eltévedt jövevényt, aki ugyan szeretne minél előbb hazatérni, de akit ugyanakkor nagyon vonz a titokzatos erdei élet és a Tuck család jóképű sarja, Jesse.

Feleségének tragikus halála után, a pszichológus New Yorkba költözik, s munkát vállal a rendőrségi nyomozóknál. Fiát hamarosan összefüggésbe hozzák több gyilkossági esettel, amelynek szálai egy szektához vezetnek, ahol gyerekeket áldoznak fel.

Alex, a minden hájjal megkent floridai borkereskedõ eredeti módon próbálja meg föllendíteni akadozó üzletmenetét. A nagy ötlet egy vagyonos ügyfél megkopasztása, s a jutalom: egy csillagászati értékű gyémánt nyakék. Mindehhez persze profi bűntársra van szükség: kapóra jön a régi jó barát, a kasszafúróként az alvilágban is jó nevet szerzett Victor. A két élemedett betörõ nagy műgonddal kivitelezett bűnténye azonban véresen komolyra fordul, amikor beleköp a levesükbe Alex gyanakvó felesége és a becsvágyó mostohafia...

A bekattant biztonsági őr Ralph Bentley bosszúra éhes. Modern fegyverekkel és egy csapat kommandóssal felszerelkezve ostrom alá vesz egy elit magániskolát és a milliós váltságdíjak reményében túszul ejti az ott tanuló diákokat. Azonban nem számol egy számítógépzsenivel akit renitens viselkedése állandóan bajba sodor. Oz lázadó tizenéves akit kirúgtak magániskolájából. Éppen az iskola alagsorában tartózkodik amikor túszul ejtik a többieket. Végre kiélheti akcióéhségét. Oz ördögi módon ért a számítógéphez, de hamar kiderül, hogy Ralph sem bízott semmit a véletlenre. A fiúnak minden erejét össze kell szednie, hogy túljárjon az eszén és a személyeskedésen túl megmentse gyűlölt tanárait és osztálytársait...

Egy véletlen találkozás után Zsolt és Ildikó összefognak, hogy közösen leleplezzenek egy lófejmaszkot viselő rejtélyes személyt, aki egy mezőn szokott megjelenni naplementekor.