Egy kalandvágyó 11 éves lány egy másik világra bukkan, amely frusztráló otthonának furcsán idealizált változata, miközben baljós titkokat rejt.

John Wick neve hallatán mindenki megborzong az alvilágban, hiszen tudják, ha a visszavonult bérgyilkost felbőszítik, akkor bizony képes az egész várost csatatérré változtatni, és még az sem számít, ha egy egész hadsereget küldenek ellene. Wick számára a nyugodt élet továbbra sem adatik meg, ismét fel kell vennie a harcot, ha egyáltalán szeretné megélni a holnapot, persze a rosszfiúk ezúttal sem tudják, kivel húztak ujjat.

Michael Jackson a nagy visszatérésre készült. Tizenkét esztendővel az utolsó turnéja után ötven koncertet akart adni Londonban 2009 júliusa és 2010 márciusa között. A jegyek elkeltek, ám a premier elmaradt: a legendás popsztár tragikus körülmények között meghalt. Jackson hatalmas energiával készült a show-ra, egymást követték a próbák. Egy stáb folyamatosan rögzítette a színpadon folyó munkát, illetve a kulisszák mögött zajló eseményeket. Ezekből a képsorokból áll össze a sosemvolt show, amelyet Jackson legközelebbi barátaival, munkatársaival folytatott beszélgetések, illetve archív felvételek egészítenek ki.

Frederick Bronski (Mel Brooks), a színész töretlen optimizmussal próbál a hivatásából megélni, amikor a történelem még jobban megnehezíti amúgy sem könnyű sorsát. A második világháború megszálló csapatai elérik a várost, és amíg ő a színpadon próbálja szórakoztatni a lengyel katonákat, felesége sokkal népszerűbb mulatságot talál ki a fiatal tisztek számára. Amikor egy fiatal tiszt titkos küldetéssel visszatér hozzájuk, a színész úgy érzi, eljött az ő ideje, és színészi adottságai segítségével biztosítja a menekülést.

1957 egyik szikrázó nyári napján, a tengerparton életre szóló barátság szövődött két kislány között. Két különböző világban nevelkedtek: CC cserfes és talpraesett nagyvárosi lány, míg Hillary nagynénje és édesapja szigorú felügyelete alatt élő virágszál. Más utakat járnak be az évek során, ám levelezésük mély kapcsolat lenyomata. CC eléri álmát, híres énekesnő lesz. Hillary férjhez megy, látszólag boldog feleség. Mindketten ámítják környezetüket és egymást is, mígnem kései találkozásuk során való sorsuk tárul fel. Barátságuk próbára tétetik egyikük lassú elmúlása árnyékában.

A film története szerint egy meghiúsult merénylet után egy katona egyedül találja magát a sivatag kellős közepén. A túlélésért az időjárással, az elemekkel kell megküzdenie, miközben elméje játékot űz vele.

Hátborzongató események sorozata egy valószínűtlen triót sodor egy aljas kormányzati összeesküvés nyomába ebben a pörgős krimiben.

Kilenc évvel azt követően, hogy egy vírus végigsöpört az emberiségen, Patrick, Kack és Lu, a kilenc éves lány békében és nyugalomban él egy elfeledett, hófedte kisvárosban. Valami azonban megbomlik a túlélők között, Patrick és Jack gyűlölködése elszakítja egymástól kettejüket. Amikor a fertőzés újra felüti a fejét, Patricknak és Jacknek maga mögött kell hagynia nézeteltéréseiket, hogy megvédjék azt, aki mindennél többet jelent számukra

Egy műsorvezető fogad egy hívást, amelyben egy ismeretlen személy azzal fenyegetőzik, hogy élő adásban megöli a műsorvezető egész családját. Hogy megmentse szeretteit, a rádiós műsorvezetőnek túlélőjátékot kell játszania, és csak úgy kerülhet ki győztesen, ha kideríti a bűnöző kilétét.

A rendőrség emberölésekkel foglalkozó osztályának egy profilozó segítségével el kapnia egy sorozatgyilkost, aki az ismert gyerekjátékból, az Akasztófából merít inspirációt.

A világ legveszélyesebb fegyvere: biztos, mint a halál, bármikor bevethető, a Föld bármely pontján egyformán hatékony. Mellesleg csinos is. Három lány a Charles Townsend Detektívügynökség alkalmazásában. Ha arctalan főnökük hívja őket, ők nyomban harcra készek, és nem kímélik sem magukat, sem mást. Az angyaloknak ezúttal egy eltűnt adatbázist kell megtalálniuk. A tanúvédelmi programban résztvevők listáját ugyanis ellopták, és a rajta szereplők közül öten már áldozatául is estek a titokzatos bűnözőnek. A nyomok a lányok egy régi ellenfeléhez a "Cingárhoz" vezetnek, de úgy tűnik, hogy egy bukott angyalnak is köze lehet a vakmerő és kegyetlen gyilkosságokhoz. Charlie angyalai azonban szerencsére legalább olyan vakmerőek, mint ellenfelük.