Hedwig, a rockénekes Hanselként született, és nehéz körülmények között nőtt fel. Hansel találkozik a jóképű amerikai katonával. A férfi azt ígéri, magával viszi Amerikába, egy feltétellel, ha nővé operáltatja magát. Az operáció azonban nem sikerül, így a nevét Hedwigre változtató Hansel kilátástalan helyzetbe kerül. Hedwig mindenféle munkát elvállal, hogy megéljen, miközben énekesnőként is fellép. Megismerkedik a tizenhat éves, vallásos Tommyval. Összebarátkoznak, ám Tommy ellopja Hedwig dalait, és igazi rocksztár lesz belőle, amiről Hedwig mindig is álmodott.

A 8 éves Cocó úgy érzi, nem tud megfelelni a körülötte élők elvárásainak, és nem érti, hogy mindez miért történik vele. Mindenki ragaszkodik ahhoz, hogy Aitornak szólítsák. De Cocó nem azonosul a születési nevével és a többiek elképzeléseiben sem ismeri fel önmagát. Eközben édesanyja, Ane szakmai és magánéleti válságba kerül. Az ünnepek alatt úgy dönt, hogy a gyermekeivel együtt meglátogatja édesanyját. Cocó a nőkkel együtt kutatja identitását, akik ugyanakkor saját életükre és vágyaikra is reflektálnak.

Alex egy 15 éves kamasz, akinek súlyos titkolnivalója van a világ előtt. Születése után egyből úgy döntöttek a szülei, hogy elhagyják Buenos Aires-t és egy elhagyatott település közelébe költöznek az urugauy-i tengerparton. A család nyugodt élete fordulóponthoz érkezik, amikor Buenos Aires-i barátaik és az ő 16 éves fiuk, Álvaro meglátogatja őket. Álvaro apja plasztikai sebész, akit tulajdonképpen Alex apja hívott meg, és mint orvosnak, számít a véleményére. A két kamasz között kialakuló furcsa kapcsolat mindkettőjük szüleit arra készteti, hogy szembenézzenek a legtitkoltabb félelmeivel. Mindeközben a faluban megindul a pletyka és ahogy az kis közösségekben lenni szokott, Alexet torzszülöttnek kiáltják ki és folyamatosan zaklatják

Fergus - az IRA önkéntes katonája - Észak-Írországban él, ahol az IRA és a brit hadsereg nap mint nap a terror és az ellenterror halálos játékát játsszák. Társaival elrabol egy brit katonát, s miközben túszként fogva tartják, Fergus felfedezi a fogolyban az embert, aki gyenge, aki szeret, fél és gyűlöl, aki éppúgy sebezhető és elnyomott, mint ő. Furcsa emberi kapcsolat alakul ki fogoly és fogvatartó között, mígnem egy váratlan esemény Fergus társainak és a fogolynak a halálát okozza. Fergust innentől kezdve nem hagyják békén az emlékképei, hiába próbál menekülni - Londonba költözik -, a halott katona képe újra és újra megjelenik emlékezetében. Jody barátnőjével is ezért kezd végzetes kapcsolatba, míg meg nem jelenik volt bajtársnője, hogy leszámoljon vele társai haláláért.

Az ötvenes éveiben járó kereskedelmi ügynök, Léopold, megismerkedik a tizenkilenc éves Franzzal. Meghívja magához, ahol egy szerelmi történet kezdődik köztük. Franz Léopoldhoz költözik. Egy napon azonban bekövetkezik egy apró, jelentéktelen dolog, amelyben nem jutnak dűlőre. Ettől kezdve már nincs többé közös "mi", csak az eltérések léteznek. A zárt térben játszódó, fojtó hangulatú abszurd melodráma olyan különös, mint a címe ígéri. Nem véletlenül idézi fel bennünk Fassbinder világát, kedvelt témáit: a homoszexualitást, a másikon való uralkodást és a szadomazochista kegyetlenséget egy párkapcsolaton belül. A film forgatókönyvét François Ozon ugyanis a német rendező egy fiatalkori drámája nyomán írta, amely eddig nem került vászonra

Egy félénk muay thai bokszoló igazi bajnokká válik, hogy valóra váltsa régi álmát és végre nő lehessen. Festett körömmel is kemény lehet a pofon - megtörtént eset valódi harcosok előadásában! A megtörtént eseményeket feldolgozó alkotás Parinya Charoenpholról, a muay thai harcosról szól, aki nové operáltatta magát. A film kisfiúkorától kezdve követi nyomon történetét, amikor rúzsozta magát és virágokat viselt, egészen szenzációs kick-box karrierjéig, végül a saját szexualitásával való szembesüléséig, mely végül a nemét megváltoztató műtéthez vezetett.

Rob és Sofia boldog házasok, attól eltekintve, hogy a lánynak még sohasem volt orgazmusa. A szomorú ténynek ráadásul van egy ironikus oldala is: Sofia párkapcsolati terapeutaként dolgozik, és másoknak ad szexuális tanácsokat. Munkája során megismerkedik egy meleg párral, a fiúk éppen arra készülnek, hogy nyitnak a kapcsolatukon, és más férfiakkal is barátkoznak. Segíteni akarnak Sofia problémáján, és elhívják magukkal a Shortbus nevű klubba, ahol az emberek azért gyűlnek össze, hogy jól érezzék magukat, beszélgessenek a művészetekről, a világról, és hogy mindenki mindenkivel szexeljen.

Miután két évtizedet tölt Angliában, Bill Bryson visszatér az Államokba, és elhatározza, hogy hazatérése alkalmából legjobb barátaival túrára indul az Appalache-hegységbe