Szakuragi Hanamicsi egy link alak, akit régóta csak elhajtanak a lányok. Miután beiratkozik a Sohoku középiskolába, Hanamicsi érdeklődni kezd egy Haruko nevű lány iránt, aki imádja a kosárlabdát.

Gordon Bombay (Emilio Estevez) életét teljesen felfordítják a Kacsák, amikor irányításával az utolsó helyrõl megnyerik a jégkorong-bajnokságot. A Hendricks sportszergyártó cég vezetõje, a csoda láttán, Gordont választja a serdülõ válogatott kapitányának, akinek az a feladata, hogy gyõzzön a világ legrangosabb nemzetközi bajnokságán, a Jóakarat Játékokon. A hirtelen nyakába szakadt népszerűség és anyagi jólét azonban hamarosan megteszi kártékony hatását, s lassan széthullik a csapat. Ráadásul legesélyesebb riválisuk, az izlandiak, agresszív edzõjük vezetésével csak arra készülnek, hogy jól megleckéztessék az amerikaiakat.

A harmadikos Judy Moody megtervezi élete legizgalmasabb nyári szünetét. Barátai távollétében azonban nélkülük kell boldogulnia, ezért kitalál egy versenyt, s miközben a pontokat gyűjtik, átélhetik életük legemlékezetesebb nyarát. Judy-nak persze kezdetben semmi sem sikerül, ám amikor úgy dönt, hogy segít az öccsének elkapni a várost félelemben tartó nagylábút, elkezdődik végre az igazi kaland.

Cloe, Riley és barátaik kikerülnek Londonba az ENSZ vetélkedő nemzetközi fordulójára. Miközben minden erejükkel arra törekszenek, hogy megnyerjék a versenyt, számos barátság és szerelem szövődik.

Vince, New England legsikeresebb válóperes ügyvédje számára az élet egy nagy verseny, amiben alulmaradni nem lehet. Ezt a szabályt a munkája mellett magánéletében is alkalmazza, egészen addig, amíg a sors össze nem hozza Jane-nel, a gyönyörű,sikeres és nem utolsó sorban rendkí- vül makacs nővel.Kapcsolatuk vicces és olykor pajzán fogadások sorozatával válik szorosabbá, melyek során mindig a győztes dönt a vesztes sorsáról.