Matusek Hugó bőröndkereskedésébe felveszi a tehetséges eladónak ígérkező Novák kisasszonyt, bár - mint ezt az üzlet tapasztalt eladója, Králik úr jelezte - nincs üresedés. Az ettől kezdve egymással ellenséges fiatalokat azonban titkos szál köti össze: mindkettőjük levelezik, és még nem sejtik, hogy egymással... "Lubitsch Ernő csipkefinomságú vígjátéka, a szellemes, ötletes, hol könnyes, hol mosolyos budapesti történet, amely az Illatszertár című Budapesten nagy sikert aratott vígjáték filmváltozata, rekord bevételekkel fut a budapesti Corso-moziban" - írta a korabeli hazai sajtó. A harmincas évek derekán bemutatott színdarab Amerikába kivándorolt szerzője, László Miklós ajánlotta fel a történetet Lubitschnak, aki maga is kereskedősegédként kezdte.

Egy angol kémnek kell megmentenie a Földet a rá leselkedő és pusztulással fenyegető katasztrófától. Ám a szuperügynöknek nemcsak az idegen hatalmak embereivel, hanem a legnagyobb ellenséggel, az Idővel is meg kell küzdenie.

Egy tóparti nyaralóban brutálisan meggyilkolnak egy fiatal ikerpárt. A nyomok alapján a rendőrség egy helyi bentlakásos iskola gazdag és befolyásos családból származó diákjai között keresi az elkövetőt, mivel azonban a bizonyítékok nem perdöntőek, vádemelés nélkül a lezáratlan ügyek közé kerül az akta. Az elfekvő ügyekkel foglalkozó Q-ügyosztály 20 évvel később újra foglalkozni kezd az esettel. Carl Morck nyomozó és társa beleássa magát az ügybe, és hamar rájönnek, hogy a bűncselekmény körül valami bűzlik. A meglévő nyomok egy, a testvérpár meggyilkolásával egy időben eltűnt lányhoz vezetnek, ám hamar kiderül, hogy nem csak a nyomozók próbálják elszántan felkutatni a nőt, hogy a hiányzó információkat megszerezzék tőle. Az ország három legbefolyásosabb köreiből néhányan szintén kétségbeesetten kutatnak az utcán élő nő után, mert olyan tudás birtokában van, ami egy életre tönkreteheti őket. A hajtóvadászat kezdetét veszi.

Az angol titkosszolgálat egyik ügynökét meggyilkolták. Egy szupertitkos ügyön dolgozott, atomfizikusok eredményeit kellett volna megvédeni ellenségeiktől, de nem járt sikerrel. Főnökei előszedték a nyegle és rámenős Palmert, akinek tapasztalatai ugyan nem voltak ezen a téren, de kíváló szimata volt.

Paolo Sorrentino filmje napjaink Olaszországának leggazdagabb és egyben legellentmondásosabb személyiségéről, Silvio Berlusconiról. Kormánya hiába bukott meg többszöri alkalommal, helyezték vád alá kétes ügyekben, és hiába érték magánéletét egymás után botrányok, Silvio hazájában mégis a siker példaképének számít. Ez az Olaszországban megjelent két részes változat első része.

Sid Vicious és barátnője, Nancy Spungen viszonya nem igazán nevezhető szokványos történetnek. Sid, a Sex Pistols nevű punk együttes gitárosa az együttes felbomlása után szólókarrierbe kezd, ám a kábítószeres és destruktív életmódja következtében kapcsolatuk óhatatlanul tragédiához vezet.

Wajda filmje a második világháború alatt történt katyni mészárlás történetét meséli el, amikor a szovjetek több mint tizenötezer elfogott lengyel tisztet és civilt, köztük Wajda édesapját, ölték meg egy erdőben. Az 1940-ben meggyilkolt emberek holttesteit rejtő tömegsírokat a német hadsereg fedezte fel 1943-ban. A történet túlmutat a fogva tartott, kétségbeesett, életben maradásukban az utolsó pillanatig reménykedő katonák sorsán, velük egyenrangú, sőt hangsúlyosabb helyett kapnak a filmben feleségeik, testvéreik, szüleik, akik öt évig semmit sem tudtak és semmilyen hírt nem kaptak szeretteikről.

Egy hamburgi újságíró, Peter Miller a riporterénjére hallgatva követni kezdi a szirénázó mentőautót. A helyszínen megtudja, hogy egy idős zsidó férfi öngyilkosságot követett el. A rendőrfelügyelő, aki mellesleg jó barátja, később odaadja a Millernek az öregúr naplóját, melyben a rigai koncentrációs táborban eltöltött idejének eseményeit írta le. A napló végén az idős férfi azt állítja, hogy nemrég látta Eduard Roschmannt, a tábor vezetőjét. Miller nyomozni kezd az ügyben, és hamarosan szembe találja magát a volt nácik titkos szervezetével.

Hemlock, a visszavonult bérgyilkos az egyetemen művészettörténetet tanít, amikor régi cége, a kormány megbízásából működő C-2 újra igényt tart a szolgálataira. Hemlock kénytelen engedni a kérésnek, ha nem akar megválni szeretett festményeitől. Dragon, egykori főnöke húszezer dollárt fizet neki azért, hogy a megölt két ügynök gyilkosain bosszút álljon. Hamarosan azonban ötszörösére emelkedik az ár, amikor Hemlock megtudja, hogy a másik célpont egy hires hegymászó, aki a következő versenyen az Eigert mássza meg, méghozzá az északi oldalon.