A dialógusok és valódi cselekmény nélküli film máshol még soha nem látott perspektívából mutatja meg a természet csodáit, a felhőket, a viharokat, a naplementét és az éjszaka fényeit, hol lassítva, hol felgyorsítva az eseményeket, majd az ember alkotta létesítmények művészien fényképezett részleteiben gyönyörködhet a néző, a milliós nagyvárosok forgatagában, a szinte néptelen sivatagok látványában, a különböző népcsoportokhoz tartozó emberi arcokban, de láthatunk balettszerűen mozgó gyártósoron dolgozó robotokat, az ipar képeit, és láthatjuk az emberi pusztítás nyomait is. Koyaanisqatsi hopi nyelven annyit jelent: egyensúlyából kibillent világ - kizökkent világ. Reggio filmje hol megnyugtatja a nézőt, hol csodálkozásra készteti, de mindenképpen gondolkodásra serkent. Célja, hogy meglássuk a világ hétköznapi csodáit, és megértsük, hogy milyen veszélyek fenyegetik változó világunkat, ha az embernek köszönhetően kibillen a kényes egyensúly!

A lélegzetelállító képek élményén túl a filmet nézve talán megértjük, hogy a Föld az egyetlen egy tér, ahol élünk és talán azt is megtanuljuk, hogyan legyünk szabadok, mint a madár. Jacques Perrin kamerája a vándormadarakkal - ludakkal, gólyákkal és darumadarakkal - együtt "repül". A film a tavaszi vándorlással kezdődik, amely Észak-Amerikából az Északi-sark felé vezet. A repülés közösségi esemény minden egyes madár számára. Mikor végre elérik a sarkkör vidékét, fészket raknak, kiköltik a fiókákat, s később tanúi lehetünk a kikelt fiókák első szárnypróbálgatásainak is. Ám a rossz idő, a vadászok és a környezetszennyezés áldozatokat szed a csoportból.