A film Max Fisher, a Rushmore Gimnázium végzõs diákjának történetét meséli el, aki meglehetõsen fontos szerepet tölt be a patinás oktatási intézmény életében. Jelenleg õ az iskolaújság- és évkönyv szerkesztõje: a Francia Klub, a Német Klub, a Sakk Klub és a Csillagvizsgáló Klub elnöke: a vívócsapat kapitánya és a retorikai önképzõkör elnöke: valamint a Max Fisher Színjátszókör igazgatója és producere, amely számára darabokat ír a rendõrségi korrupcióról, a nagyvárosi bûnözésrõl, a háborúról és az élet egyéb örömeirõl. Max szeretne korengedménnyel bekerülni az Oxfordi Egyetemre. (Ha oda nem megy, hát akkor a Harvardra.) Csak az a bökkenõ, hogy Max az iskola egyik legrosszabb tanulója, akit éppen próbaidõre bocsátottak: még egy karó, és repül.
Rohadt egy hely ez az Amal. Nem történik semmi. Ami itt éppen menő, az máshol már rég lejárt. Elin tizenöt éves és ő az iskola szépsége. Színésznő akar lenni, vagy szépségkirálynő, akkor majd leléphet innen. Egyenlőre csak a bulik érdeklik, a fiúk pedig bomlanak utána. Agnes nemrég költözött ide, de nemcsak ez az oka, hogy nincsenek barátai. Jobban bízik a naplójában, mint az iskolatársaiban, akik úgysem fogadják be. Csak egyvalakit szeret, de őt őrülten: Elint.
David és Diego önmagukat keresik, s a helyet, a teret, ahol ezt megvalósíthatják. David a havannai egyetem politológus hallgatója, tele kommunista eszmékkel, doktriner ideákkal. Diego kifinomult ízlésű művész. A film két korábbi tabut érint egyszerre, a homoszexualitásét és a diktatúráét. Vígjátéki fordulatokkal, ízléssel és emberséggel kezelve meséli el két fiú barátságának történetét, melyben a szeretet politikai és szexuális kultúrájuk különbözősége ellenére is legyőzi az intolerancia akadályait.
Rozoga autóbusz áll meg az ősi romoknál valahol a sivatagban. Egy amatőr társulat tagjai érkeztek, akik az ősi díszletek között akarják előadni minden idők legnagyobb történetét. Az egyfajta modern misztériumjáték során megelevenedik Jézus Krisztus élete, bár az előadás nem követi pontosan a bibliai eseményeket. Részesei lehetünk az általa véghezvitt csodáknak, elárulásának, önkéntes áldozatvállalásának. Jézus mint az élet, a szabadság és a boldogság megtestesítője jelenik meg a fiatal nemzedék előtt.
A kis társaság tagjai osztálytársak voltak valamikor a hatvanas években. Összejövetelük szomorú aktualitása, hogy az egyik barátjuk öngyilkosságot követett el. A temetésre gyülekezvén együtt töltenek néhány órát, néhány napot. A találkozás szükségszerűen emlékeket ébreszt bennük, szembesíti őket fiatalkori álmaikkal, érzéseikkel, amikor együtt csinálták végig a hatvanas évek diáklázadásait. Az egykori lázadókból azonban mára gyökerüket vesztett fiatalok lettek, akiknek a többsége az elveit feladva tökéletesen beilleszkedett polgári környezetébe.
Az ötvenes éveiben járó kereskedelmi ügynök, Léopold, megismerkedik a tizenkilenc éves Franzzal. Meghívja magához, ahol egy szerelmi történet kezdődik köztük. Franz Léopoldhoz költözik. Egy napon azonban bekövetkezik egy apró, jelentéktelen dolog, amelyben nem jutnak dűlőre. Ettől kezdve már nincs többé közös "mi", csak az eltérések léteznek. A zárt térben játszódó, fojtó hangulatú abszurd melodráma olyan különös, mint a címe ígéri. Nem véletlenül idézi fel bennünk Fassbinder világát, kedvelt témáit: a homoszexualitást, a másikon való uralkodást és a szadomazochista kegyetlenséget egy párkapcsolaton belül. A film forgatókönyvét François Ozon ugyanis a német rendező egy fiatalkori drámája nyomán írta, amely eddig nem került vászonra
A majdnem 15 éves Georgia kinézi magának a suli új fiúját Robbie-t, aki nemcsak dögös, de még a egy zenekarban is játszik. Sajnos Robbie már jár valakivel, méghozzá Georgia õsellenségével, a szõke és tökéletes Lindsay-vel. Jó szándékú, ám a tinikhez alig értõ szülei, túlcicomázott macskája, és lánybandája, az Ace Gang segítségével Georgia akcióba lendül, hogy szerezzen magánnak egy a csókravaló csávót és neki lehessen a világ legjobb születésnapja.
Szerelembe esni. Az volna jó. Szerelembe esni, félreértések nélkül. Úgy, hogy ne érjen bennünket váratlan meglepetés. Így volna jó. Fergeteges szerelmek, kapcsolatok, szakítások, elválások. Ezt csupán a néma „aranyhalak” értik. Az aranyhal csak három másodpercre emlékszik vissza. Ha tovább tart, amíg körbeússza az akváriumot, mindig minden új neki, s kezdődik minden elölről. Ha ketten találkoznak, az mindig olyan, mint mikor szerelmesek leszünk: úgy érezzük, mintha először történne meg velünk. Beindul egy kémiai reakció és elfelejtjük a korábbi csalódások keserveit, csak azt érezzük, hogy ez valami csoda, valami új – ez valami egészen más. Erről szól ez a mai, friss, kortárs ír játékfilm, melynek helyszíne Dublin. Könnyed komédiázás és átjárás a generációk között, mellett, előtt. Oda-vissza. Vagy sikerül… Vagy sikerül…
Jonas Nightingale tiszteletes az utakat járja kis csapatával, és szenvedélyes prédikációival próbálja jobb útra téríteni a hívőket. A sima beszédű prédikátor reményt ad a hallgatóinak, de cserébe megszabadítja őket a pénzüktől. Jonas showman és üzletember egy személyben, aki ha szükséges, a hiszékeny embereknek még a Messiást is eljátssza. Egyszer lerobban a teherautójuk, így kénytelenek a közeli kisvárosban kényszerpihenőt tartani. Jonas mindent megtesz, hogy elcsábítsa a helyi pincérnőt. De nemcsak a nővel gyűlik meg a baja, hanem a seriffel is, aki be akarja bizonyítani, hogy Jonas csaló.
A harmincegy éves Tristan visszaemlékszik kamaszéveire. Az első szerelem időszakára, amikor a csinos Kerstin megdobogtatta a szívét, ám ő túl félénk volt ahhoz, hogy bármit is tegyen az ügy érdekében. A szülei is ekkor váltak el egymástól, ami váratlan végét jelentette az ártatlan gyermekkorának. A tanév végén másik városba költöznek. Addig szinte minden barátja megszerzi az első szexuális élményeit. A búcsúzáskor, amikor a többiek elköszönnek tőle, Kerstin hiányzik a sorból. Kiderül, hogy a lány az új lakásuk előtt várja. Így kezdődik a hosszú, mély szerelmük.