Makoto boldog japán gimnazista lány. Barátaival, Chiakival és Kosukéval a vizsgákra készülnek, és órák után gondtalanul baseballoznak. Mindannyian szomorúan készülnek a következő évre, amelyet már nem tölthetnek együtt. Ekkor azonban Makoto egy furcsa ajándékra tesz szert: képessé válik arra, hogy visszafordítsa az idő kerekét. Makoto új tudományát a lehető legszéleskörűbben igyekszik kihasználni. © port.hu

A film főhőse egy kisfiú, aki már az első képsorokon menekülőben van kedvenc kutyájával. Csak sokára derül ki, miért üldözik, de a kutya hamar megsebesül, ezért (is) segítségre szorul a fiú, aki egy elhagyott szentélyben húzza meg magát. Nincs ám egyedül, egy magányos szamuráj is épp ott tanyázik, akit egy apró drágakőért cserébe felbérel a srác, hogy segítsen megmenteni a kutyát és eljutni egy biztonságos helyre. A két magányos vándor különféle kalandokba keveredik az úton, összebarátkoznak, miközben folyamatosan üldözik őket.

Kuszanagi Motoko őrnagy és partnere, Bató mindketten a 9-es szekció alkalmazásában álló kiborgok, akik egy hírhedt hackerre, a Bábjátékosra vadásznak. A Bábjátékos a hálózaton keresztül képes az emberek elméjébe behatolni, és hamis emlékeket beléjük táplálni, hogy ezáltal mint élettelen bábukat a markában tartva, a saját céljaira használja fel őket. A cselekmény előrehaladtával fény derül arra, hogy a Bábjátékos nem emberi személy, hanem egy céltudatosan kifejlesztett, de később irányíthatatlanná vált, saját öntudatára ébredt, rendkívüli mesterséges intelligenciával rendelkező program; fedőszáma: 2501. A Bábjátékos egy még lélek nélküli cyborgtestet felhasználva megkörnyékezi a 9-es szekciót. Kuszanagi őrnagy pedig elhatározza, hogy kapcsolatot létesít a programmal, amely láthatólag valamiért őt szemelte ki magának....

Két évvel járunk azután, hogy Edward saját maga feláldozásával visszajuttatta Alphonse-t a testébe, miáltal ő maga a mi világunkba (egész pontosan a 20-as évek Londonjába) került. A két testvér máig kutatja a visszatérés módját. Edward időközben kezdi otthon érezni magát "ideát"; felkutatta Alphonse alteregóját, és találkozott egy Noah nevű roma lánnyal, akit megmentett a rátámadó katonáktól. Tudtán kívül a Thule Társaság (a valóságban is létezett, a náci párttal kapcsolatban álló okkultista közösség) régóta keres egy bizonyos átjárót, ami az ígéret földjére, Shambalába juttathatja őket, és a lány is e célra kellett volna nekik. Már birtokukban a kulcs - Irigy (Envy), a Homonculus formájában, aki úgy tűnik végképp megragadt sárkány alakjában -, már csak egy alkimista hiányzik, aki ki tudja nyitni a kaput. Ednek és Alnak észnél kell lennie, ha meg akarják akadályozni, hogy mindkét világ nagy bajba kerüljön.

Egy rejtélyes edző meghívását elfogadva Ash, Misty és Brock megismeri Mewtwo-t, egy mesterségesen létrehozott Pokémont, aki harcra éhezik.

2133-ban a Földön globális háború dúlt, aminek következtében a népesség fele elhalálozott. Az emberek létrehozták az Olympost, ami egy nagy metropolisz. A háború sérültjeit részben kiborgokká alakítotották át. Ők biztosították a békét. Létrehozták az ES.W.A.T. nevezetű rendőrséget, amely egy különleges haderő az egész világra kiterjedő hatáskörrel. Hiába fáradoznak a szép új világ felépítésén a vezetők, még mindig akadnak olyanok, akik csak a pusztításra törekednek.