Az amerikai Délen járunk, a második világháború idején. A louisianai Fort Neal városkában a faji feszültség okozza a legnagyobb gondot. Meggyilkolják Waters őrmestert, a csupa feketéből álló egység egyik tiszthelyettesét. A parancsnokság kénytelen-kelletlen nekilát az ügy kivizsgálásának. Mindenki meglepetésére a nyomozást vezető jogi szakértő, Davenport százados maga is fekete bőrű. Miközben megpróbálja felgöngyölíteni a szálakat, különös, előítélettel és megaláztatásokkal teli világ bontakozik ki előtte.

A félárva Sara apja a búr háborúba megy katonának, így kislányát kénytelen intézetbe adni. Amikor kiderül, hogy apja hősi halált halt, az intézet igazgatónője cselédsorba taszítja Sarát. A kislány méltósággal viseli a nélkülözést és a megaláztatást.

Bob és Carol, a kaliforniai pár részt vesz egy kurzuson, amely szabadelvűségre tanítja őket. El is határozzák, hogy túllépnek a házasság nyújtotta kereteken, méghozzá külső partnerek bevonásával. Tedre és Alice-re, a kissé konzervatív párosra esik a választásuk, akik mindig örömmel hallgatták legjobb barátaik szexuális kalandjait, amíg meg nem hívták őket... egyenesen az ágyba.

Bárbara egy igazi modern gazdag cicababa. Szereti a rózsaszín cuccokat; a kiskutyákat; a kezét testétől eltartani, tenyérrel felfelé! Klasszikus XXI. századi Paris Hilton barna kiadásban, csak sokkal vadabb stílusban. Kedvenc újsága a Cosmokiller, eme rendhagyó trendmagazin, amiben részletesen taglalják a sorozatgyilkosság és a tökéletes alak felé vezető utat. Például a fojtás 250 kalóriát, a fülcimparágás 120 kalóriát éget el; vagy éppen a legújabb, gyilkossághoz leginkább illő divat a sárga esőkabát! A legapróbb vétek vagy örökletes stílusjegy elég neki ahhoz, hogy egy katanával átmetssze a torkod, az Amerikai Pszicho 2 hősnőjéhez hasonlatosan pedig képtelen felfogni tettének súlyát, ezért elég ha az általa kinézett rucit hamarabb megvásárolod, és máris a fejtetődbe állítja a partvis nyelet!

Jack Moniker, a kiérdemesült chicagói tűzoltó visszavonulása után a Nyugat-Indiák felé veszi az irányt. Az egykori lánglovag az egyik helybéli reggae-zenész bennszülöttel társulva megveszi a karib-tengeri szigeten álló, lepusztult partszakaszt, hogy megvalósítsa régóta dédelgetett álmát, az üdülőparadicsomot. Hamarosan megnyitja kapuit a Paradicsom klub, ahol a vendégek szórakoztatásáról is ők gondoskodnak. A hely mágnesként vonzza a lökött figurákat: a házaspárt kihűlt kapcsolatukkal, a bennszülött lányokról álmodó üzletembereket, a nyaralókritikát író újságírónőt. Moniker azonban hamarosan összeütközésbe kerül a sziget züllött kormányzójával.

Bangkok. Egy piszkos szálloda. A felettébb ideges Sean itt veszi át a helyi maffia fõnökétõl azt a küldeményt, melyet a saját útleveléért cserében tovább kell szállítania. Ugyanabban az idõben a fia elvesztésével kapcsolatos traumát átélõ pszichológusnõ jelentkezik be a szállodába. Egy másik szobában bérgyilkos hal meg éppen, aki nem tudott segítséget hívni. Kedves és fiatal hordár szobára hordja a vendégek poggyászát, késõbb meglopja, becsapja és meghazudtolja õket. Az ellopott kábítószer-szállítmány váratlan ajándékként a pszichológusnõ kezébe kerül – pudingízesítõként. A másodpercek rohannak, a résztvevõk életének vége könyörtelenül közelít.