1984-ben a Moszad amerikai segítséggel a szudáni menekülttáborok infernójából több ezer etiópiai zsidó gyereket menekített Izraelbe. A kilencéves főhős számára csak egyetlen módon biztosíthat jobb jövőt keresztény édesanyja, úgy, ha azt vallja, hogy fia "falasa", azaz etiópiai zsidó. A gyereket a többiekkel együtt Izraelbe viszik, ahol egy Tel-Avivban élő francia szefárd család örökbe fogadja. A fiú izraeli élete tele van rettegéssel. Attól tart, hogy kiderül az igazság a származásáról. Új identitása az iskolában, a családban, egyéb kapcsolataiban számtalan lelki probléma elé állítja. Kicsoda is ő valójában, mit keres ő Izraelben? - teszi fel magának a megválaszolhatatlan kérdést. Eközben az afrikai édesanya titokban abban reménykedik, hogy egyszer még újra láthatja fiát.

A film a '70-es évek végén befutott posztpunk zenekar, a Joy Division énekesének és dalszövegírójának tragikusan rövid életét dolgozza fel. Ian Curtis mindössze 23 éves volt, amikor öngyilkosságot követett el. Curtis depresszióra való hajlama már kamaszkorában elzárja a családjától és a világtól. A naphosszat az ágyán fekvő, zenét hallgató, cigiző tinédzser versekben próbálja kifejezni gyötrő életérzését. Egy hirtelen jött szerelem felszabadítóan hat rá, és szinte még gyerekként összeházasodik Debbie Curtis-szel. A Warsaw nevű zenekart, amelyben énekel, időközben átkeresztelik Joy Division-re, és egyre sikeresebbek lesznek. A fiatal párnak gyereke születik, de kapcsolatukat már ez sem tudja megmenteni. Curtis egyre többet van távol, és beleszeret egy másik nőbe. Egészségi állapota romlani kezd, epilepsziás rohamaira nem kap megfelelő kezelést. A zenész képtelen feldolgozni a hírnév és a magánélet nehézségeit.

A film több átlagos amerikai állampolgár ügyének bemutatásával nyit, akiknek életét szétzilálta, tönkretette - és néhány esetben bevégezte -, valamiféle egészségügyi ellátási katasztrófa, így nyilvánvalóvá válik, hogy a válság nem csupán azt a 47 millió polgárt érinti, akik biztosítás nélkül élnek, hanem azokat is, akik lelkiismeretesen fizetik járandóságaikat, ám a bürokrácia bármikor lesújthat rájuk is. Miután bemutatja, hogyan is került ilyen szörnyű állapotba a rendszer (a rövid válasz a profittermelés és Nixon elnöksége), a rendező magával visz minket egy földkörüli útra, amely során olyan országokat is meglátogatunk, mint Kanada, Nagy-Britannia és Franciaország, ahol minden állampolgár alanyi jogon részesül ingyenes egészségügyi ellátásban.

Több éves afrikai kiküldetés után az Odone házaspár visszatér Amerikába az ötéves kisfiukkal. A kis Lorenzón hamarosan súlyos betegség jelei mutatkoznak. Kiderül, hogy adrenoleukodisztrófiában (ALD) szenved, a ritka és gyógyíthatatlan betegség az idegrendszerét támadta meg. Az orvosok szerint a kisfiúnak csak néhány éve van hátra. A szülei, Augusto és Michaela nem hajlandók beletörődni a helyzetbe, harcba kezdenek a betegség ellen. Az orvosok hitetlenkedése ellenére - némi szerencsével és annál is több szeretettel és kitartással - egy fantasztikus gyógyszerre találnak, amely segít a halálra ítélt Lorenzón.

1992-ben a veterán Jack Starks amnéziás állapotban tér vissza Irakból és hamarosan rendőrgyilkosság vádjával elmegyógyintézetbe zárják. Egy különös orvos, Dr. Becker kísérleti gyógyszerek felhasználásával ijesztő kezelésnek veti alá. Az eljárás 15 évvel későbbre, egy jövőbeli hallucinációs utazásra küldi Jacket, ahol kétkedve kell szembesülnie egy olyan jövővel, amelyben ő már nem játszik szerepet. Jackie, akivel a gyilkosság előtt utoljára találkozott, és aki azóta felnőtt, közli vele, hogy Jack Starks pár nappal a kezelés megkezdése után meghalt.

2003. Az iraki háború egyre fenyegetőbbé válik. Rómában Attilio, a költő, beleszeret Vittoriába. Minden éjjel arról álmodik, hogy feleségül veszi. De Vittoriát nem érdekli a férfi, és türelmét veszti látván a makacsul szerelmes költő hódítási erőfeszítéseit. Egy nap Attiliot egy iraki költő - akinek az életrajzát Vittoria írja - felhívja Bagdadból: Vittoria már az egyik első angol-amerikai bombázásban megsérült, s egy kórházban haldoklik. Őrült szerelmétől vezérelve Attilio Irakba indul, hogy megmentse szerelmét.

A Western Summit nem a világ legszuperebb középiskolája. Nem elég, hogy Gardner diri kiábrándult a világból, szinte nincs olyan gyerek, aki ne küzdene valamilyen lelki problémával. Charlie Bartlett a közelmúltban érkezett a suliba, a beilleszkedése nem éppen zökkenõmentes. A srác azonban gyorsan átlátja a helyzetet, itt lépni kell. A sármjának és a jó emberismeretének köszönhetõen hamarosan õ lesz az iskola önjelölt pszichiátere. Charlie-nak minden problémára van megoldása, sõt pirulája. A diadalmenetét azonban nem nézi jó szemmel Gardner diri, akinek az elbûvölõ lánya is rákattan a srácra.

A Black Jack movie Osamu Tezuka mangája alapján készült. Főszereplője Kuro Hazama, vagy ismertebb nevén Black Jack, egy hihetetlenül tehetséges sebész, aki nem rendelkezik orvosi képzettséggel, mégis óriási összegekért hívják világszerte olyan páciensekhez, akiket egy átlagos orvos képtelen lenne megmenteni. Black Jack titokzatos figura, visszavonultan él a házában, egy Pinoko nevű kislánnyal. A movie története az úgynevezett szuper-emberek körül forog. Az éppen zajló olimpiai játékokon érdekes módon hirtelen több új világrekord is születik: egy magasugró megdönti a rekordot, majd egy női futó megdönti a férfiak rekordját is. Később mindenfelé feltűnnek a kiemelkedő tehetségek: Festők, zenészek, sportolók, akik az emberiség addig stabilnak hitt korlátait sorra döntik le. Ezzel új korszak kezdődik: a szuper-emberek korszaka, egy új evolúciós lépcső. Legalábbis a legtöbben ezt hiszik.

Összemosódik az igazság és a képzelet, amikor egy amnéziás hajléktalan egy orvosi kísérlet után azzal a képességgel ébred, hogy látja az emberek legbensőbb traumáit.

A dél-amerikai dzsungelben, őslakos indiánok között élő különc orvos, Robert Campbell (Sean Connery) hátat fordított a civilizációnak. Egy szép napon azonban felfedezi, hogy a birtokában lévő növényi hatóanyag megmentheti az emberiséget az egyik legsúlyosabb betegségtől. A kutatás folytatásának azonban két komoly akadálya van: az egyik a dzsungelen keresztül tervezett útépítés, amely elpusztíthatja a növény lelőhelyét, a másik egy ellenőr, aki történetesen gyönyörű nő (Lorraine Bracco).