Benjamin, egy nyugdíjba vonult törvényszéki alkalmazott úgy dönt, hogy könyvet ír egy régi megerőszakolással egybekötött gyilkossági ügyről, amit véleménye szerint rosszul oldott meg a rendőrség. Ettől a regénytől azt reméli, hogy lezárhatja múltja megoldatlan gyilkossági ügyeit, és egykori viszonzatlan szerelmére a felettese iránt is gyógyírt keres - életének e két fontos szála már évtizedek óta elvarratlanok. Megnyitja hát a már lezárt aktákat, és nyomozni kezd a zavaros és rémísztő ügyben.

A XIX. század közepén járunk, amikor is a William Walker által vezetett, zsoldos-katonákból álló alakulat minden nehézség nélkül lép Nicaragua földjére, hogy puccsot hajtsanak végre az ország vezetése ellen. Rövidesen kiderül, hogy az egész akciót egy amerikai multimilliomos pénzeli, aki semmilyen kegyetlen és véres eszköztől nem riad vissza, hogy a saját embereit állítsa a kormány élére, megszerezve így az ország gazdasági javait.

A fekete Emanuelle Indiába megy, hogy találkozzon egy Shanti nevű guruval, aki állítása szerint elérte a szexualitás legteljesebb csúcspontját. Emanuelle azonban kideríti, hogy a guru valójában emberkereskedő, aki sajátos prédikációkkal csalja el a fiatal lányokat, hogy aztán a Közel-Keleten eladhassa őket...

Egy fiatal férfi és útitársa világ körüli utazásra indul hajójuk fedélzetén, de hajótörést szenvednek egy elhagyatott szigeten, amely hemzseg a történelem előtti lényektől és aranyvadász banditáktól.