Még csak apró kislány, de már hercegnõ. A varázslatos Indiában él édesapjával, aki rajongásig szereti. Ám az álomvilág nem tart örökké: a papát behívják katonának és Sarah New Yorkba kerül, egy szigorú lányintézetbe. Szabályok, rend és vasfegyelem - csupa olyan fogalom, ami Sarah számára eddig ismeretlen volt. Aki megszokta, hogy mindenütt csoda veszi körül, az nem adja fel könnyen. Sarah azonban új otthonában is ragaszkodik önállóságához és India meséihez.

Meier Link, a vámpír elrabolja Charlotte-ot, a nagyhatalmú, gazdag földesúr ifjú leányát. Az apa felbéri D-t, a titokzatos vámpírvadászt, hogy hozza vissza a lányát- vagy ölje meg, ha már túl késő… Majd közli vele, hogy egy másik, emberekből álló vadászcsapatot is a vámpír után küldött. Kegyetlen verseny indul a vérdíjért és a trófeáért, melyben Charlotte maguknak a halandóknak sem lesz több, mint beszélő kulcs a megígért összeghez: élve, vagy halva.

Egy kínai reptéren kitör a pánik. Szabadon garázdálkodó rabló hordák tartják rettegésben az embereket, a külföldiek mind menekülni próbálnak, de az utolsó gépre csak öten férnek fel. Egy angol diplomata, forrófejű bátyja, a konzulátus egyik alkalmazottja, egy régész és egy prostituált menekül csak meg a káosztól. De csak rövid időre lélegezhetnek fel: a repülő ugyanis egyenesen a Himalája felé tart, épp ellenkező irányba, mint ami az eredeti úticéljuk volt. A gépet eltérítették, de nem tudni ki, miért és hová - és ezt soha nem is fogják megtudni, ugyanis a pilóta kénytelen kényszerleszállást végrehajtani a hóborította tibeti térségben és nem éli túl a becsapódást. Az utasok azonban karcolás nélkül ússzák meg a kalandot. Hamarosan egy furcsa karaván tűnik fel a távolban - a megmenekült utasokat egy titokzatos, kellemes klímájú völgybe kísérik, ahol egy idilli, utópisztikus társadalom fogadja a meglepett túlélőket.

Két kutyus és egy cica elhatározzák, hogy elszakadnak a gondjukat viselő családtól, és minden akadályt leküzdve megkeresik régi gazdáikat. Nekivágnak tehát a Sierra-hegység vadonjának a három gyerek és szüleik, Laura és Bob nyomát kutatva. Az állatoknak sejtelmük sincs arról, milyen veszélyek várhatnak rájuk, nem ismerik az idegen, vad világot. Bár hármuknak sem együtt, sem külön-külön nem lehet esélye a túlélésre, mégis elszántan követik azt a belső hangot, amely gazdáikhoz vezeti őket.

Arthur Dentnek rossz napja van. A házát egy gyorsforgalmi út építése miatt lerombolják, megtudja, hogy a legjobb barátja egy másik bolygóról jött és mindennek tetejébe a Földet egy hiperbekötőút építése miatt néhány percen belül megsemmisítik. Dent a legjobb barátja, Ford Perfect segítségével az utolsó pillanatban lelép egy űrhajóval és ezzel kezdetét veszi a fantasztikus űrodüsszea. Űrbéli kalandjai során Dent nagy hasznát veszi a Galaxis útikalauz stopposoknak című könyvnek, amely minden tudás és bölcsesség tárháza.

A film a 18. században játszódik, és egy fiatal fiú, Jim Hawkins történetét meséli el, aki veszélyes kalandokba keveredik: kalózok, vérszomjas banditák és egy elrejtett mesés kincs rejtélye állnak a középpontban. A film izgalmas története, gazdag cselekménye és halhatatlan karakterei – mint Long John Silver – miatt a ma is ismert romantikus kalózkép kialakítójának tekinthető.

Minden filmek egyik legbájosabbja, mely Kinnan Rawling nagysikerű könyvén alapul és egy kisfiú és őzgidája közti barátságról szól. Amikor a kis jószág a család földjeinek termését veszélyezteti, nehéz döntéseket kell hozni.

A hatéves Danny és a tízéves Walter tipikus testvérpár, vagy egymás idegeire mennek, vagy halálra unják magukat otthon. Egyik nap a két csemete régi űrhajós társasjátékot talál a pincében. Amikor kipróbálják, nem mindennapi élményben van részük, a játékmezőkben leírt események való válnak. Legnagyobb megdöbbenésükre az űrben találják magukat, ahol fantasztikus kalandok várnak rájuk. A két gyerek azonban rájön, hogyha nem fejezik be a játékot, örökre foglyai maradnak a sötét, határtalan világűrnek. Csak egymással összefogva tudják legyőzni az előttük tornyosuló akadályokat.

A főszereplő egy huszonéves, ultrapedáns, bostoni, Bullwhipp Griffin nevű inas, aki gazdája halála után gazdája unokájával beleveti magát a kaliforniai aranylázba. Az inas magyarhangja Kautzky Armand és természetesen zseniális. Útjukat végig kiséri a simlis, ravasz Higgins bíró, aki azért megy kaliforniába, hogy "a méltányosság és a törvényszék bevezetésével előmozdítsa az aranyhajhász pórnép igazságosabb életének kialakulását", de persze neki is csak az aranyra fáj a foga.

Sok minden történt, mielőtt Belle és a Szörnyeteg egymásra talált. Belle régi és új barátai segítségével csillogó-villogó világot akar varázsolni a borús kastélyból, ám a nagy munka csak összefogással, a szeretet, a megbocsátás és az igaz barátság segítségével sikerülhet - csupán így válhat a lehetetlen lakból igazi hercegnői palota. A kedves és mulatságos extrákkal kiegészített modernkori klasszikus mese ismét bebizonyítja, hogy a valódi szépség belülről fakad!

Dominic idős professzor, aki egy villámcsapás következtében megfiatalodik. A villámcsapásnak más következménye is van, a férfi eltökélt szándékkal azt a küldetést találja magának, hogy megértse a nyelvek és a tudat eredetét. Emellett menekülnie is kell, mert csodálatos átalakulása felkelti a nácik érdeklődését is. (port.hu)

Eric (Mike Vogel) a fél kezét odaadná, ha a legendás gördeszkás, Jimmy Wilson csapatában deszkázhatna szexis lányok visító hangorkánja közepette. Matt (Vince Vieluf), az őrült haverja még ennél is messzebbre merészkedne, míg Dustin (Adam Brody) minden spórolt pénzét a közösbe dobja, hogy Jimmy hátszelében saját turnéra induljanak. A csapathoz csatlakozik Sweet Lou (Joey Kern) is, aki a lányok felszedésének a világbajnoka, s mellesleg van egy használható verdája. Őrült kaland veszi kezdetét.

Dirk Pitt (Matthew McConaughey) a tapasztalt és híres felfedező egy rejtélyes történelmi legendához kapcsolódó, csodálatos pénzérmét talál és belevág élete nagy kalandjába. Kincsvadászatra indul Nyugat-Afrika egyik legveszélyesebb vidékére, hogy megtalálja a a helyiek által csak "Halálhajó"-nak nevezett, rég elveszettnek hitt, titkos rakományt rejtő csatahajót. Eközben Dirk és társa, a sziporkázóan szellemes Al Giordino (Steve Zahn) megismerkedik Dr. Eva Rojas-szal (Penelope Cruz) a gyönyörű és rendkívül okos fiatal orvosnővel, aki úgy gondolja, hogy az elrejtett kincs egy olyan, globális horderejű problémával is kapcsolatban lehet, ami az egész Földet fenyegeti. Dirk, Al és Eva csak a saját éles eszére és hősies vakmerőségére számíthat, hogy túljárjon az őket üldöző, veszedelmes hadurak eszén, életben maradjon a fenyegető veszélyeket rejtő terepen, és mindkét rejtélynek a végére járjon.