Zootropolis, a modern emlősök fővárosa, különleges hely. Olyan részekből áll, mint az elegáns Szahara tér vagy a zord Tundraváros. Ebben a színes kavalkádban a világ minden tájáról származó állatok élnek egymás mellett békében. Itt nem számít ki vagy, a legnagyobb elefánt és a legkisebb mókuscickány is megfér egymással. Amikor megérkezik a városba Judy Hopps, a zöldfülű rendőr, rá kell, hogy ébredjen, nem egyszerű feladat első nyuszinak lenni a nagy és erős állatokkal telezsúfolt rendőrségen. Judy azonban elszántan bizonyítani akar, ezért ugrik az első lehetőségre, hogy a végére járjon egy ügynek, még ha ez azt is jelenti, hogy együtt kell dolgoznia a gyors észjárású szélhámos rókával, Nick Wilde-dal.

A női javítóintézetben Jeong-hye (aki terhesen került börtönbe és 10 éves büntetését tölti) kapja a feladatot, hogy egy rehabilitációs program kapcsán kórust szervezzen. Ha sikerrel jár, akkor a kisfiával fél év múlva eltölthet kint egy napot, mielőtt a törvény értelmében örökbe adja, hiszen a börtönben másfél éves kora után nem nevelheti tovább. Már csak rá kell vennie az idős halálraítélt zenetanárnőt, hogy vállalja el a karnagyi tisztet. A zene csodáján keresztül elkezdenek gyógyulni a sérült lelkek, egyre közelebb kerülnek egymáshoz az eleinte ellenségeskedő rabtársak.

Miután egy életen át legendás rablásokat hajtottak végre, öt hírhedt rosszfiú – Mr. Farkas, Mr. Kígyó, Mr. Piranha, Mr. Cápa és Ms. Tarantula – nekiveselkednek az eddigi legnehezebb kihívásnak... megpróbálnak jó útra térni.

Danny, a macska imád táncolni és énekelni. Arról álmodik, hogy nagy sztár lesz belőle. Az ambiciózus cicó Hollywood felé veszi az irányt, ám rá kell döbbennie, hogy a stúdiókat a legkevésbé sem érdeklik a macskaálmok. Az ügynöke végül szerez neki egy kis szerepet a gyereksztár Darla filmjében. A vásznon imádnivaló kölyök azonban valójában gyűlöli az állatokat. Danny hamarosan megismerkedik más állatszereplőkkel, akik hasonló helyzetben vannak, mint ő. Összefognak, hogy megmutassák, mire képesek.

A sármos ügyész és felesége, a gyönyörű ügyvédnő idillikus házaséletét egy botrányos gyilkossági kísérlet ügye zavarja meg. A tárgyalóteremben, ugyanis mint védő és ügyész egymás ellenfelei lesznek. A nők egyenjogúságáért harcoló nagyszájú ügyvédnő szerepében Katharine Hepburn látható, férjét pedig Spencer Tracey alakítja. A legendás színész pár talán soha másik filmben nem játszott még ennyire összeillően, egymáshoz ennyire méltó ellenfelekként, mint ebben a George Cukor nemek-harca vígjátékban.

Egy árva fiú a dzsungelben cseperedik fel, de nem marad segítők nélkül. Társai között egy medve, egy fekete párduc és farkasok is akadnak. Sir Kán azonban már hosszú ideje feni a fogát az embercsemetére.Rudyard Kipling klasszikus meséjét, A dzsungel könyvét aligha kell bemutatni bárkinek is. Ki ne ismerné Mauglit, a fiúét, aki a dzsungel mélyén a farkasok nevelnek fel és akit gyerekkorában a mindig bölcs medve, Balu próbál meg terelgetni az élet tengerében, a fekete párduccal, Bagirával közösen. A fákkal és indákkal övezet erdőségekben azonban a veszélynek sem vagyunk híján, hiszen Ká és Sírkán is állandó fenyegetést jelent, de talán a majomkirály Lajcsi sem éppen az ember legjobb barátja.

Végigkövethetjük a király felemelkedését majd a drámai véget... Közben számos nagy sikerű dal csendül fel az eredeti hangon.

Jerry egy üres operaházban azt kívánja, bárcsak felléphetne a világot jelentő deszkákon, és láss csodát, teljesül a kívánsága! A kisegér egy varázslatos birodalomban találja magát, ahol bármi lehetséges: cukorból vannak a fák, dalra fakadnak a hópelyhek, és még a játékok is életre kelnek. Jerry örömében táncra perdül egy bájos balerinával, ám a mulatság nem tart sokáig: Tom vezetésével kóbor macskák tűnnek fel a birodalomban, elrabolják a kisegér táncos lábú partnerét, és szörnyű felfordulást rendeznek. Jerryre hárul a feladat, hogy rendet rakjon, és új barátaival karöltve móresre tanítsa a rosszcsont macskákat.

Pónifalva lakóinak élete boldogan telik. A pónilányok: Csillag, Aranyos, Bon Bon, Csillagszem és Dallam, valamint a pónifiúk: Ász, Zabos és Tódor igazán szeretik egymást, ezért otthonukat állandóan vidám kacagás tölti be. Egészen addig, míg a gonoszok össze nem fognak ellenük...

Egyetemi tanulmányait félbeszakítva Fritz az arcátlan macska a 60-as évek tiltakozó mozgalmait kigúnyoló vándorlása New Yorkban - politika, szex és drogok... A film nagyrészt arról híresült el, hogy ez volt az első "X Rated" animációs film a világon.

Igazi ünnepi hangulatot ígér a legkisebbeknek is a népszerű játék, az Én kicsi pónim rajzolt formában megelevenedő karácsonyi kalandja! Minty, a kis zöld póni rettenetesen érzi magát, amikor véletlenül összetör egy különleges karácsonyi cukorsétapálcát. Ez a pálca mutatott volna ugyanis utat a Télapónak Pónifalvába! Minty attól tart, hogy Télapó idén nem találja meg őket, és így barátai is ajándék nélkül maradnak az ő hibájából. Nem teketóriázik sokat, felkerekedik, és elindul az Északi Sark irányába, hogy személyesen igazítsa útba a Télapót, és megmentse a Karácsonyt. Póni barátai azonban nem hagyják, hogy a vakmerő Minty bajba kerüljön: együtt indulnak a kis zöld lovacska után, hogy segítsenek neki a hosszú úton!