Gyereket szeretne Göran és Sven, a homoszexuális házaspár. Az örökbefogadást intéző ügynökségen azonban elírják az adatot és a másfél éves árva kisfiú helyett egy homofób, tizenöt éves fiatalkorú bűnözőt kapnak. Patrik utálja az új "szüleit" és nem akar velük élni, ugyanakkor Göran és Sven sincs elragadtatva a jövevénytől. A dolgok azonban idővel megváltoznak. Sven otthagyja őket, Göran pedig elhatározza, hogy gondját viseli Patriknak, amíg az ügynökség új családot talál számára. Miközben Göran és Patrik egyre közelebb kerül egymáshoz, Svennek is szembe kell néznie a múltjával.

Martin Naranjo mesterszakács elégedetten kezdi nyugdíjas éveit. Özvegyen maradt, de megszokta, viszont rég elvesztette az ízlelés képességét. A Naranjo-család feje azonban szívesen főz csodás étkeket szép lányai számára. Meg akarja állítani az időt, de a lányok már saját élet után vágyódnak. Maribel egyetemista még, de elege van a szingliségből. Carmen karrierista nő, folyton számonkéri barátjától viselkedését. A csendes alkatú Leticia úgy érzi, leszámolt már illúzióival, mégis úgy érzi, hogy folyton hiányzik valami az életéből. A lányok nyugalmát is felkavarja, mikor édesapjuk szerelemre lobban egy csinos elvált nő iránt. Egyre pompásabb ételek készülnek a házban. A boldogság receptjéhez pedig még néhány váratlan dolog is szükségeltetik...

Jude betépve tölti mindennapjait legjobb barátjával Teddy-vel a kisvárosi Vermont-ban, amíg az túl nem adagolja magát. Jude zsibbasztó tevékenységei alatt lapul a vágy, hogy újra kapcsolatba kerüljön elhidegült apjával, Les-szel, így a srác Manhattan-be költözik a kiégett apához. Ott összebarátkozik egy baráti társasággal, akik a kábítószer, alkohol, világiasság, és szex ellen vannak, és punk-rock stílusban élnek. Amikor találkozik a tizenhat éves Eliza-val, szorosabb kapcsolat alakul ki köztük, ám a lány Teddy gyermekével várandós. A háborgó és nyers East Village-ben, Jude küzd, hogy létrehozzon egy identitást a kulturális felfordulásos belvárosban, valamint az érzéseivel a lány- és az apjával való kapcsolata iránt.

A felnőttkor küszöbén Alma elhagyja az anyja házát Hollandiában, hogy a szülővárosába, Boszniába utazzon meglátogatni az apját, akivel még sosem találkozott. De semmi sem a terve szerint alakul. Az unokatestvére Emir fagyos fogadtatásban részesíti, és gúnyolódik a könnyű nyugati életén. Alma szenvedélyes kapcsolatba kerül Emir legjobb barátjával, a bajkeverő Denissel. A lány elhatározza, hogy az akadályok ellenére folytatja apja keresését. A lázadó trió végül együtt indul a nagy kalandra.

A Long Islanden élő Gertrude Linzt (Rene Russo) megszállott állatbarát. Gyönyörű kertes házában tíz kutyával, nyolc macskával, öt lóval, két csimpánzzal, rengeteg kacsával, libával, és még ki tudja hányféle állattal lakik együtt. Egy napon beteges, kis gorillakölyök érkezik hozzájuk. Gertrude odaadó gondoskodásának köszönhetően hamarosan felépül, és ettől kezdve a kis gorilla lesz pótmamája szeme fénye. Csakhogy az egykor ölben ringatott állat időközben igazi behemóttá válik. Nem marad más megoldás: Buddynak új lakóhelyet kell találni.