Egy görög mondás szerint csak azok a nők látnak tisztán, akiknek könny áztatta a szemét. Manuelára nem igaz ez a mondás. Azon az estén, mikor egy autó halálra gázolja Estebant, a fiát, Manuela minden könnyét kisírja. S ahelyett, hogy tisztábban látna, a jelen és a jövő teljesen összekuszálódik benne. Fia egy hátrahagyott naplójában az alábbiakat olvassa: "Tegnap anyám egy fényképet mutatott nekem. A fele hiányzott. Úgy érzem, az életemből is hiányzik ez a rész." Az apjáról volt szó. Manuela sosem beszélt róla fiának, nehéz lett volna megmagyarázni, hogy a férfinek nagyobb mellei vannak mint neki és hogy Lolának hívják. A hallgatás mint egy szörnyű bűn, úgy nehezedik vállaira. Elhatározza, hogy megkeresi Lolát, hogy elmondja neki, volt egy fiuk, aki már halott.

A kedves, elbűvölő Brewster-nővéreket szereti és tiszteli a szomszédság. A tündéri öreglányok fáradhatatlanul jótékonykodnak, nem csoda, ha jó hírükhöz kétség sem férhet. Akad azonban egy jótéteményük, amellyel nem nagyon büszkélkednek: szomorú agglegények utolsó óráit édesítik meg egy kis bodzaborral és néhány csepp arzénnal! Jóképű unokaöccsük, Mortimer a döbbenettől szólni sem tud, amikor rájön, hogy nénikéi, akik látszólag a légynek sem tudnak ártani, valójában sorozatgyilkosok. Komolyan elgondolkodik azon, hogy érdemes-e családot alapítania a gyönyörű Elaine-nel, akit csak nemrég vezetett oltár elé. Mortimer attól fél, az őrültség genetikai hiba a családjában - és feltételezése nem alaptalan. A gyilkos nénikék mellett ugyanis van még egy bátyja, aki sötét ügyletekben érdekelt és egy öccse, aki azt hiszi magáról, hogy ő Theodore Roosevelt.

Amikor a 11 éves Billy a bokszedzésen megpillantja a terem másik sarkában folyó balettórát, a mozdulatok varázsa többet nem engedi szabadon képzeletét. Hamar balettcipõre váltja bokszkesztyűit, hogy titkon besurranhasson Mrs. Wilkinson óráira, aki jó szemmel felismeri Billy tehetségét. Eközben Billy apja és bátyja, Tony, akik mindketten részt vesznek a bányászsztrájkban, csak nagy nehézségek árán tudnak kenyeret tenni a család asztalára. Keserűségük gátja akkor szakad át, amikor rájönnek, hogy a bokszedzésekre szánt pénzt Billy kevésbé férfias elfoglaltságra pazarolja. Mrs. Wilkinson azonban rábeszéli Billyt, hogy - ingyen - magánórákon taníthassa, és felvételire küldi a balettiskolába. Az intenzív felkészülés mindkettejüket alaposan próbára teszi, és amikor eljön a nagy nap, Billy - Tony összetűzése miatt a rendõrséggel - elszalasztja a felvételit. Mrs. Wilkinson a maga kezébe akarja venni a dolgok irányítását

Sok srác kétszer is meggondolja a házasságot. Három órával saját esküvője előtt Roland (Taye Diggs) háromszor, négyszer, sőt, ötször is meggondolja a dolgot. Szerencse, hogy ott vannak vele a legjobb haverjai, Slim (Richard T. Jones) és Mike (Omar Epps), hogy segítsenek kigabalyítani az összekuszálódott érzéseket - és visszaemlékezni felcseperedésükre a környéken, a kaliforniai Inglewoodban. A nagy tánctól az első szerelemig az út rítusait - melyek mindenki felnőtté válásának részei - csodásan elevenítik fel a nevetések és barátságok eme feledhetetlen meséjében, melynek hátteréül a nyolcvanas évek legemlékezetesebb dallamai szolgálnak.

Egy történet az első szerelemről, a személyes boldogságkeresésről, és a felnőtté válás érzelmi zűrzavaráról. Tobi és Achim a legjobb barátok és csapattársak egy evező csapatban. Azonban hamarosan problémák merülnek fel a nyári táborban. Achim és Sandra kapcsolata egyre komolyabbra fordul, és Tobi ráébred, hogy Achim iránti érzelmei mélyebbek, mint amit önmagának is be mer vallani. A fiút a féltékenység gyötri, ám küzd másságának elfogadásával is. A táborba egy meleg evező csapat érkezik, Tobi és a többiek hirtelen szembesülniük kell előítéleteikkel, félelmeikkel és rejtett vágyaikkal.

Nem könnyű a hagyományos perzsa családban élő Shirin helyzete. Miközben a lány minden igyekezetével próbál megfelelni a családjának, nem meri elárulni nekik, hogy valójában biszexuális. A volt barátnője, Maxine nem érti, hogy miért nem mondja el ezt nekik. Egy napon Shirin bátyja bejelenti, hogy eljegyzi a szülők által is elfogadott lányt, mire Shirin csendes lázadásba vonul. Pánszexuális kalandok sorát éli át, miközben próbálja megérteni, mi vezetett a Maxine-nel való kapcsolatának széthullásához. (port.hu)

Doro kirúgja Axelt, miután félreérthetetlen helyzetben találja a női mosdóban. A tipikusan férfireagálás, miszerint "oh drágám azt hiszem, hogy teljesen félreérted a helyzetet" Doronál nem válik be, és kiteszi hűtlen kedvesét a lakásból. Axel, a hetero macho, Norbertnél talál ideiglenesen menedéket, a férfi viszont saját neméhez vonzódik. Amikor kiderül, hogy Doro gyereket vár Axeltől, már megbocsátana neki, ám sehol nem akad a nyomára. Mivel nem tudja, hogy ki a barátja lakótársa, a félreértések sorozata elkerülhetetlen. Nagyszerű vígjáték felnőtteknek.

Maxi meg van győződve róla, hogy tökéletes az élete: híres mesterszakács és egy sikeres, madridi étterem tulajdonosa, homoszexualitását nyíltan vállalja. Azonban két váratlan dolog egyszerre változtatja meg az életét. Korábbi házasságából született gyermekei beköltöznek hozzá és egy csinos argentin futballista a szomszédba költözik. Mindez arra készteti, hogy újragondolja az eddigi életét.