Vito Corleone mindennél fontosabbnak tartja a családot. Emellett a New York-i olasz maffia rettegett keresztapja, aki élet és halál kérdéséről dönt. Lassan azonban gondolnia kell arra, hogy melyik fiának adja át a hatalmat. Sonny forrófejű, Fredo komolytalan, Michael pedig háborús hős, aki mostanáig távol tartotta magát az üzlettől. A kábítószer azonban szembefordítja egymással a régi és a feltörekvő gengsztereket.

Ki-taek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.

A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

McMurphy, a kisstílű bűnöző a börtön helyett elmegyógyintézetbe záratja magát. Hamarosan rájön: a műintézmény lakói -akik ellentétben vele, nem tettetésből kerültek ide- semmivel sem bolondabbak nála, annál inkább bolond a világ, amely idejuttatta őket. McMurphy hamar elveszti a kívülállás páncélját, ezért megpróbál segíteni társain, akiken látja: az orvostudomány köntösébe bújtatott érzéketlenség és álszent gyógyítás -valójában fegyelmezni, idomítani akarás- csak rontja állapotukat.

Tony Lip nem egy bonyolult fickó, aki szereti inkább az öklével elsimítani a konfliktusokat. Amikor egy kis mellékes melót ajánlanak neki, örömmel elvállalja. Ám a feladatról kiderül, hogy nem olyan egyszerű, amilyennek tűnik: egy neves afroamerikai zongorista sofőrje lesz ugyanis, aki az amerikai Délre indul turnéra - oda, ahol nem szívesen látják az olyanokat, mint ő. A két férfi stílusa, neveltetése és életvitele merőben másmilyen - ám a hosszú út során rájönnek, hogy annyira azért mégsem különböznek.

Nem volt még őrültebb, veszélyesebb és viccesebb antihős a képregényvilágban. De hogyan lett Jokerből Joker, a komor Batman örök ellensége és ellentéte? Ez a történet megmutatja, miképpen válhat egy ártatlan lúzerből világok felforgatója, hadseregek legyőzője és szuperhősök méltó ellenfele.

Delia, háromgyermekes anya az 1940-es évek második felében Rómában él. A város a felszabadulásból fakadó remény és az éppen csak véget ért háború okozta anyagi nehézségek között vergődik. A tekintélyelvű és erőszakos férjével, Ivanoval szemben Delia csak barátnőjében, Marisában talál vigaszt, akivel megosztja a könnyed pillanatok és a bizalmas beszélgetések pillanatait. A komor hétköznapok tavasszal érnek véget, amikor az egész család a legidősebb lány, Marcella közelgő eljegyzésének megünneplésére készül. Ám egy titokzatos levél érkezése mindent a feje tetejére állít, és arra sarkallja Deliát, hogy bátorságot merítsen egy jobb jövő elképzeléséhez, és ne csak saját maga számára.

Jordan Belfort becsületes tőzsdeügynökként kezdte pályafutását, de az amerikai álom őt is utolérte. A 80-as évek végére az egyik legnagyobb brókercég tulajdonosa lett, 26 évesen heti 1 millió dollárt keresett. Az idáig vezető út azonban korrupcióval és tisztességtelen üzletekkel kikövezett csábító hullámvasútnak bizonyult. Mert minél nagyobb volt a kísértés ő annál többet akart, mit sem törődve az illegális üzelmekkel és a nyomában loholó FBI ügynökökkel. Még több pénz, még több hatalom, még több nő és megint még több pénz: ez Jordan életfilozófiája. És hogy a szerénység egy túlértékelt erény. Jordan és falkája azt sem tudták mit kezdjenek az illegálisan megszerzett milliárdokkal, de vajon a jéghegy csúcsáról merre vezet az út?

Peter Parker lelepleződik, már nem tudja elválasztani a normális és a szuperhős életét. Amikor Strange segítségét kéri, a tét még veszélyesebbé válik, és arra kényszeríti, hogy felfedezze, mit is jelent valójában Pókembernek lenni.

A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak. De ehhez harcolnia kell.

Egy hideg szombat reggel öt diák tölti büntetését az előkelő középiskola könyvtárában: a jó sportoló, a punk, az úrilány, a családi gondokkal küszködő tolvaj és az iskola esze, a csodagyerek. A nap folyamán ez az öt, szinte idegen ember ráébred arra, hogy sokkal több bennük a közös, mint azt valaha is álmodták. Alaposan megismerik egymás összes problémáját, de ami a legfontosabb, nagyon sokat tanulnak saját magukról. Az első, ami összehozza a társaságot, a megvetés, amit a dékánnal szemben éreznek, aki kimérte rájuk a büntetést. Kezdetben mindenkinek az idegeire megy a bezártság, és egymást kezdik gyötörni, ideiglenes szövetségeket képeznek, közös ellenséget keresnek, percről percre változik a csoport dinamikája. A nap folyamán mindannyian rájönnek arra, hogy ők is az előítéletek rabjai; s nemcsak szót érteni tanulnak meg a másikkal, hanem odafigyelni a másik problémáira is.

A bűnözés elleni küzdelem második évében Batman olyan korrupciót tár fel Gotham Cityben, amely a saját családjához kötődik, miközben szembesül a Rébusz néven ismert sorozatgyilkossal.

A film egy középosztálybeli mexikói család mindennapjait követi nyomon egy éven keresztül, a hetvenes években.

Halloween éjjele - a Mindenszentekről Halottak napjára virradó éjszaka. Michael Myers, a mániákus gyilkos ekkor tör ki az elmegyógyintézet falai közül, hogy visszatérjen egykori rémtettének színterére. A maszk mögé rejtőző, bomlott agyú férfi útját halottak szegélyezik...

Világunkat látszólag sebezhetetlen, ragadozó lények foglalták el, melyek a legkisebb zajra is azonnal lecsapnak prédájukra, kíméletlen, halálos erővel. Egy leleményes családnak sikerült életben maradnia teljes csendben, úgy, hogy elnyomnak minden lehetséges zajt, ami a mindennapi életükkel jár. Egyik gyermekük már odaveszett a borzalomban, így a szülők és a két megmaradt gyermek a gyásztól sújtva küszködnek a túlélésért… és megpróbálnak minden lehetséges módon felkészülni egy újabb gyermek születésére…

Miközben a disszociatív identitászavar mentális megosztottsága régóta lenyűgözi és próbára teszi a tudományt, él az a vélekedés is, hogy egyeseknél sajátos testi attribútumok rendelődnek minden személyiséghez, és adott esetben fizikálisan is több személyiségre oszlik az az egyetlen illető. Noha Kevin már feltárt 23 személyiséget pszichiáterének, Dr. Fletchernek, még van egy rejtett személyisége, amely felbukkan, és dominálja a többit. Miután elrabol három tinédzser lányt, köztük az önfejű és eszes Caseyt, Kevinben kitör a harc a túlélésért a többi személyiségével - és a körülötte lévőkkel - miközben elkezdnek leomlani benne a különböző énjeit elválasztó falak.

A középkorú, homoszexuális író (Fernando Vallejo azonos keresztnevű alteregója) 30 év távollét után tér vissza Medellín városába, családi hagyaték rendezésének ügyében. Összeismerkedik egy fiatal fiúprostituálttal, aki eltartottjává válik. A 16 éves srác – mint a helyi fiúk általában – sicario (motoros rajtaütésekre bérelhető bűnöző), korát meghazudtoló bűnlajstrommal rendelkező, tökéletesen amorális gyilkos. Fernando általa ismeri meg a nagyvárosi éjszakában burjánzó alvilágot, az utcán élő kamaszok életét, s bár vagyonának köszönhetően könnyedén hozzájuthat az általa preferált gyönyörökhöz, megrökönyödéssel tapasztalja, hogy a csinos fiúk voltaképpen leállatiasodott barbárok, akik a legcsekélyebb horderejű konfliktust sem képesek civilizáltan kezelni – egyetlen eszközük a totális erőszak.

Tom egy Indiana állambeli kisvárosban él a családjával. Egyik éjszaka a kisvendéglőjében önvédelemből megöl két körözött bűnözőt, meghiúsítva ezzel egy rablótámadást, és megmentve vendégei, barátai életét. Ettől kezdve megváltozik az élete, a média hőst csinál belőle. Miközben Tom a kényelmetlen népszerűségből megpróbál visszatérni a megszokott mindennapokhoz, szembetalálja magát a titokzatos idegennel, aki azért jött, mert úgy hiszi, régi elszámolni valója van vele. Ahogy Tom és családja megpróbálja tisztázni a félreértést, egyre különösebb dolgok kerülnek napvilágra.

Hősünk kaszkadőr, és mint mindenkit a kaszkadőrközösségben, őt is felrobbantják, lelövik, elütik, kidobják ablakokon és leejtik magas helyekről, a mi szórakoztatásunkra. És most, frissen felépülve egy balesetből, ami kis híján véget vetett a karrierjének, a munkásosztály hősének meg kell találnia egy eltűnt filmsztárt, ki kell bogoznia egy összeesküvést, és meg kell próbálnia visszanyerni élete szerelmét, miközben a napi melóját is el kell végeznie. Mégis, mi ne ütne ki balul?

Dani és Christian egy fiatal amerikai pár, akik a szakítás szélén állnak. Egy családi tragédia azonban összetartja a fiatalokat, a gyászoló Dani pedig csatlakozik Christianhoz és barátaihoz, hogy együtt vegyenek részt egy varázslatosnak ígérkező fesztiválon egy elhagyatott svéd faluban. Azonban a gondatlannak ígérkező kikapcsolódás a végtelen napsütés földjén baljós fordulatot vesz, amikor a helyiek meghívják őket egy ünnepségre.