Vito Corleone mindennél fontosabbnak tartja a családot. Emellett a New York-i olasz maffia rettegett keresztapja, aki élet és halál kérdéséről dönt. Lassan azonban gondolnia kell arra, hogy melyik fiának adja át a hatalmat. Sonny forrófejű, Fredo komolytalan, Michael pedig háborús hős, aki mostanáig távol tartotta magát az üzlettől. A kábítószer azonban szembefordítja egymással a régi és a feltörekvő gengsztereket.

Ki-taek családja igazi semmirekellőkből áll. Ők mindig a könnyebbik utat választják – bármit megtesznek, csak dolgozni ne kelljen. Irigykedve nézik a Park család fényűző életmódját, és ördögi tervet eszelnek ki, hogy a közelükbe férkőzzenek. Azonban természetesen semmi sem a családfő tervei szerint alakul.

A nem túl távoli jövőben járunk, melyben bolygónk kezd lakhatatlanná válni. A föld alig hoz termést, rendszeresek a homokviharok, és lassan levegőt se lehet venni. Egy jelenés Coopert a NASA titkos telepére vezeti, ahol felkérik, hogy legyen a tagja annak a csapatnak, mely az emberiségnek új lakhelyet keres az univerzumban. Egy ismeretlen segítséggel megnyitott átjárón keresztül eljutnak egy galaxisba, ahol a közelben kialakult fekete lyuk miatt az idő is másképp telik. Ami nekik egy óra, az a végét járó földön éveket jelent. Alaposan meg kell hát gondolnia Coopernek, hogy a szóba jöhető bolygók közül melyikre látogat el, ha vissza akar térni a lányához, ahogy azt megígérte.

Marty McFly átlagos kamasznak látszik, de van egy őrült barátja, Doki, aki megépítette a plutónium meghajtású időgépet. Dokit váratlanul halálos támadás éri, s Marty is csak az új találmánnyal nyer egérutat. Arra azonban ő sem számít, hogy 1955-be utazik vissza, épp abba az időszakba, amikor szülei is a padot koptatják. A bajt csak fokozza, hogy majdani anyja Marty megérkezése óta ügyet sem vet majdani apjára, ami beláthatalan következményekkel járhat a jövőben. Ha életben akar maradni, el kell érnie, hogy szülei egymásba szeressenek és el kell távolítania az anyját molesztáló Biffet.

A bűvészek a múlt századforduló Londonjának legnagyobb sztárjai. Két fiatal varázsló van feljövőben. A feltűnő és kifinomult Robert Angier a közönség kedvence. A kissé bárdolatlan, egyszerű Alfred Borden viszont igazi géniusz, de hiányzik belőle az a képesség, hogy lebilincselje nézőközönségét. Eleinte barátsággal és tisztelettel viseltetnek egymás iránt, de mikor a nagy mutatványuk rosszul sül el, egy életre ellenséggé válnak. Ettől kezdve legfőbb vágyuk, hogy legyőzzék a másikat. Minden trükk és minden fellépés egyre fokozza a gyilkos versenyt közöttük.

Gordie Lachance író visszagondol gyermekkora egy sötét epizódjára. Négyen voltak elválaszthatatlan jó barátok: Gordie, Chris, Teddy és Vern. Egy napon eltűnt egy pajtásuk. Sokáig nem került elő és halottnak nyilvánították. Majd ismeretlen holttestet talál egy másik náluk idősebb fiúcsapat az erdei vasútvonal mellett. Gordie és társai magánnyomozásba kezdenek. A testet viszont eltüntetik előlük. Egyre durvuló rivalizálás kezdődik a két fiúcsapat között. Nem lehet az igazságot évekig titkolni. Valaki úgysem bírja tovább a nyomást és elszólja, vagy elsírja magát...

A távoli jövőben, a bolygóközi királyságok korában járunk. A királyságok az Arrakis bolygó feletti uralomért harcolnak, de a naprendszereken átívelő cselszövések, háborúk és politikai manőverek közepette van egy ember, aki talán békét hozhat az univerzumnak. De ehhez harcolnia kell.

A bűnözés elleni küzdelem második évében Batman olyan korrupciót tár fel Gotham Cityben, amely a saját családjához kötődik, miközben szembesül a Rébusz néven ismert sorozatgyilkossal.

After their father dies, a family of five children are forced to survive on their own in a Kurdish village on the border of Iran and Iraq.

Halloween éjjele - a Mindenszentekről Halottak napjára virradó éjszaka. Michael Myers, a mániákus gyilkos ekkor tör ki az elmegyógyintézet falai közül, hogy visszatérjen egykori rémtettének színterére. A maszk mögé rejtőző, bomlott agyú férfi útját halottak szegélyezik...

A háború utáni Japán a mélyponton van, amikor egy új válság jelenik meg egy óriási szörnyeteg formájában, amelyet az atombomba szörnyű erejébe kereszteltek meg.

Ki tudja, már, miért lett vége a világnak? Miért lett belőle végtelen, gonosz homoksivatag? Csak annyi biztos, hogy a világ elpusztult, és egy fiatal lányt, Furiosát elrabolják a Zöld Helyről, a Sok Anyától, és egy motoros horda meg a vezérük, Dementus viszi magával. Végigporzanak a sivatagon, és a Várat veszik célba, ahol meg a motoros hadúr meg akar küzdeni Halhatlan Joe-val és a féléltű hadfiúkból álló seregével. Furiosa viszont életben akar maradni. És haza akar jutni. Bármi áron.

1989 ősze: az NDK összeomlása visszafordíthatatlan. A fal lebontása előtt röviddel Kernerné egy kelet-berlini utcán szívinfarktust kap, és kómába esik, ezáltal a kapitalizmus diadalmenetét átalussza. Mire 1990 nyarán magához tér, Kelet-Berlinre rá sem lehet ismerni. Fia, Alex attól fél, hogy mamája túlságosan felizgatja magát a változások láttán, és egy újabb rohamot már nem élne túl. Úgy dönt, hogy az ágyhoz kötött asszonynak a hálószobában visszaállítja az egykori NDK-t. De mit tehet Alex, ha a feladat Kernerné meglepően gyors gyógyulása miatt egyre nehezebb? Ha a keletnémet termékek mindinkább eltűnnek a boltokból? Ha a mama híradót akar nézni? Ha a szemben lévő ház falán Coca Cola plakát jelenik meg? És ha mama sétálni indulna?

Világunkat látszólag sebezhetetlen, ragadozó lények foglalták el, melyek a legkisebb zajra is azonnal lecsapnak prédájukra, kíméletlen, halálos erővel. Egy leleményes családnak sikerült életben maradnia teljes csendben, úgy, hogy elnyomnak minden lehetséges zajt, ami a mindennapi életükkel jár. Egyik gyermekük már odaveszett a borzalomban, így a szülők és a két megmaradt gyermek a gyásztól sújtva küszködnek a túlélésért… és megpróbálnak minden lehetséges módon felkészülni egy újabb gyermek születésére…

Tom egy Indiana állambeli kisvárosban él a családjával. Egyik éjszaka a kisvendéglőjében önvédelemből megöl két körözött bűnözőt, meghiúsítva ezzel egy rablótámadást, és megmentve vendégei, barátai életét. Ettől kezdve megváltozik az élete, a média hőst csinál belőle. Miközben Tom a kényelmetlen népszerűségből megpróbál visszatérni a megszokott mindennapokhoz, szembetalálja magát a titokzatos idegennel, aki azért jött, mert úgy hiszi, régi elszámolni valója van vele. Ahogy Tom és családja megpróbálja tisztázni a félreértést, egyre különösebb dolgok kerülnek napvilágra.

Hősünk kaszkadőr, és mint mindenkit a kaszkadőrközösségben, őt is felrobbantják, lelövik, elütik, kidobják ablakokon és leejtik magas helyekről, a mi szórakoztatásunkra. És most, frissen felépülve egy balesetből, ami kis híján véget vetett a karrierjének, a munkásosztály hősének meg kell találnia egy eltűnt filmsztárt, ki kell bogoznia egy összeesküvést, és meg kell próbálnia visszanyerni élete szerelmét, miközben a napi melóját is el kell végeznie. Mégis, mi ne ütne ki balul?

Dani és Christian egy fiatal amerikai pár, akik a szakítás szélén állnak. Egy családi tragédia azonban összetartja a fiatalokat, a gyászoló Dani pedig csatlakozik Christianhoz és barátaihoz, hogy együtt vegyenek részt egy varázslatosnak ígérkező fesztiválon egy elhagyatott svéd faluban. Azonban a gondatlannak ígérkező kikapcsolódás a végtelen napsütés földjén baljós fordulatot vesz, amikor a helyiek meghívják őket egy ünnepségre.

Függőleges börtön szintenként egy cellával. Cellánként két ember. Egyetlen élelmiszer-platform és napi két perc ételosztásra szánt idő. A felsőbb szinteken élő rabok több ételt kapnak, mint az alattuk lévők, akiknek csak a maradék jut. Egyikük úgy dönt, kiharcolja, hogy mindenki jóllakjon. Egy végtelen rémálom a raboknak a "lyukban"...

A viharszezon felerősödésével az egykori viharvadász, Kate Carter és a vakmerő közösségimédia-sztár, Tyler Owens útjai találkoznak, amikor soha nem látott félelmetes jelenségek szabadulnak fel. A páros és versengő csapataik egyenesen Oklahoma központja felett összefutó viharrendszerek útjában találják magukat életük harcában.

Karl Kinsky, an unbalanced tattoo artist, becomes obsessed with Maddy, a model he meets when he is hired to body-paint several women for a photo shoot, making the women look like they have large tattoos. As Kinsky grows more obsessed with Maddy, he becomes increasingly determined that Maddy should bear his "mark" -- forever.